Az ötvenes éveiben járó művésznő a Mecsekalján látta meg a napvilágot, 1988-tól él és alkot a francia fővárosban. Azóta egyéni kiállításait szinte menetrendszerű "vetésforgóban" hol itt, hol ott rendezi: ha például 1992-ben a Galerie du Haut-Pavé fogadta be munkáit, 1994-ben a pécsi művelődési ház következett, 1996-os párizsi Magyar Intézeti tárlatára pedig egy év múltán a budapesti Francia Intézet válaszolt. Tavaly nálunk a Dorottya Galériában láthatta a közönség legújabb műveit, most pedig az Abigail Galéria értékesítéssel egybekötött, csoportos tárlatán szerepelnek friss munkái november 3-ig, a Váci utcai Millennium Centerben.
Fekete Marianna többféle alapanyagot és eljárást is szívesen alkalmaz felváltva avagy egymással párhuzamosan - az olajfestéktől a gouasche-on át a vegyes technikáig -, a vászon vagy a papír pedig ennek megfelelően különböző méretű, a negyedméterestől a másfél négyzetméteres példányokig. Ami viszont közös bennük: nem szívesen ad konkrét címeket a műveinek és ezek az elvont kompozíciók hol szabadon hagyják a világos alapot, hol pedig vastag festékréteggel borítják azt, a széles ecsetnyomokra pedig helyenként aprólékosan rajzolt vonalrészletek rímelnek. Mindezen nem csodálkozunk, ha megismerjük munkamódszerét, amelyről így vallott:
- Alkotás közben rendszerint zenét hallgatok, mégpedig dinamikus kortárs muzsikát. Ez a kíséret a háttérben ösztönző hatással van rám és az alkotó folyamatra. A zene és a festészet közötti kölcsönös kapcsolata tükröződik abban, hogy a ritmus és a vibráció az árnyalatok és a formai elemek sokrétű variációit hozzák létre az alapanyagokból, az auditív elemekre vizuális struktúrák válaszait teremtve. Amint a muzsika kibontakozik az időben, úgy születnek rá a feleletek a kétdimenziós térben. Keresem a kompozíciók "meghosszabbítását" két és három részes diptychonokban vagy triptychonokban, amelyek számomra a mozgás és a folytatólagosság illúzióját hozzák. A művészi gondolat és maga az alkotás olykor hosszabb időt kíván, lassúbb és kísérletezőbb, máskor spontánabb és gyorsabb, de ennek én nem tulajdonítok semmiféle jelentőséget.
Az idő, mint tényező, engem nem befolyásol, hiszen az idő adott, s teljesen szabadon mozoghatunk benne. Markánsabb elem a spiritualitás fogalomkörébe tartozó tudatos és nem tudatos cselekvések összhatása, mint például a színek pszichológiai és fiziológiai befolyása. Őszintén bevallom: számomra is rejtély, miért térek vissza olyan gyakran a kékhez, holott ez sosem előre eltökélt szándékom… Egyébként, ha spontán módon felbukkan valami a vásznon, ami "rajtam kívül" történt és rajtam túlmutat, mindig örömmel tölt el, mert részemre is meghökkentő jelenség, amint "kinyílik egy ajtó", újabb lehetőségeket tárva a jövőre - zárta alkotói hitvallását a francia fővárosban élő magyar festőművésznő.
