A BKV feljelenti Kovit
BKV feljelentette a pornóguru felhívására vetkőzőket. A BKV feljelentést tett azon hölgyek ellen, akik a tömegközlekedési eszközökön meztelenkedtek Kovi felhívására.
2007. október 18. csütörtök 11:08 - Hírextra
A Hősök terén forgatott pornó és a Ferenciek terén vetkőző nő után könnyűvérű hölgyek most tömegközlekedési eszközökön fedték fel bájaikat a pornóguru felhívására. A legnagyobb botrányt kétségkívül az kavarta, amikor 2005 nyarán fényes nappal forgattak pornófilmet - elnézést: felnőttfilmet - a Hősök terén. Az eset később a Teve utcai rendőrpalota mellett, a pécsi fürdőben, valamint a keszthelyi Festetics-kastélyban is megismétlődött. Utoljára augusztusban, a Fereciek terén pucérkodott egy nő.
Az exhibicionisták most azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy tömegközlekedési eszközökön örökítették meg intim testrészeiket. A magamutogatók a Kovi főszerkesztősége alatt álló honlap pályázatára jelentkeztek. Az első helyezett 500 eurót tehet zsebre.
A BKV Zrt. nincs elragadtatva az ötlettől, ezért közszeméremsértés miatt feljelentést tett. Kiricsi Karola, a tömegközlekedési cég szóvivője a lapnak elmondta: minden olyan esetben feljelentést tesznek, amely az utasok nyugalmát, biztonságát sérti.
A nagyításhoz kattintson a képre
Kovi az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a pályázatra tömegközlekedési járműveken készült erotikus képeket kértek, de felhívták a figyelmet: ne botránkoztassák meg az utasokat, ne kövessenek el közszeméremsértést. "Tudtommal nem volt tanúja a vetkőzéseknek" - tette hozzá Kovi.
Forrás: hirado.hu