A XXI. századba érve Magyarországon a hétköznapok problémái, belpolitikai csatározásai elérték nemzeti ünnepeinket is. Az Európai Parlamentbe delegált magyar képviselők például idén nem közösen emlékeznek meg október 23-án az 56-os forradalomra. Az ország egy része inkább elmegy valahova jó messzire, ki-ki pénztárcája szerint. A másik fele marad itthon megemlékezni, tüntetni.
Nem csak az a baj, hogy a politika aktualizálja, újraértelmezi a múlt eseményeit. Ez elkerülhetetlen, nincsenek illuzióim, arra nézve hogy külföldön másképp menne. Nem tetszik hogy a hősök egyre inkább valakik hősei, hogy lassan már azt találgatjuk, hogy vajon IV. Béla kért-e volna vizitdíjat és Kossuth szerint igazságos-e a tandíj.
Engedünk a 48-ból
Azért veszélyes, ha a politika játékszerévvé válik a történelem, mert elsikkad a lényege. Lassan már senki nem beszél 48 kapcsán arról a hatalmas fegyvertényről, hogy másfél éven keresztül sikeresen ellenállt a magyar szabadságharc a Habsburg nyomásnak.Ugyanúgy elfelejtjük, mint azt, hogy délben a harangok a Hunyadi János vezette keresztény, magyar sereg győzelméért szólnak.
Ráadásul emlékszem olyan március 15-ére is, amikor már nem lehetett eldönteni, hogy a kokárda viselésével Petőfire és Battyhányra emlékezünk-e vagy egy politikai oldalt támogatunk.
10. 23.
Én még gyermekként éltem meg a rendszerváltozást. A politika matricákon keresztül szökött be az életembe: testvéremnek a narancsos tetszett, én madarakat ragasztottam az ágyam oldalára Október 23. ajándék ünnep volt, amit a rendszerváltás hozott, nem a Télapó. Olyan, mint egy véletlenül előkerült régi játék, aminek a létezéséről sem tudtam. Így a forradalom is, ami azelőtt nem létezett a kis világomban, vagy legalábbis láthatatlan volt.
Az első 56-os iskolai ünnepségből és kiállításból annyi ragadt meg az agyamban, hogy a diákok 16 pontjának egy követelése a mai napig nem valósult meg. Miszerint október 6-a még mindig nem piros betűs ünnep.
Ezért sem szállnék bele az értelmezési, visszaemlékezési vitakórusba. A történelemóráim tanulsága alapján 1956. október 23-a Magyarország segélykiáltása volt a szovjet fennhatóság kalitkájából. Lehet boncolgatni, hogy ki, miért csatlakozott a forradalom ügyéhez, de a történészek dolga lenne felgöngyölíteni a különböző szálakat.
A politikusok a tények állandó újra- és félreértelmezésével csekély belpolitikai előnyért megbélyegezhetik a forradalmat és aktuális ellenfeleinket, de evvel saját magukat is lejáratják.
Remélhetőleg a 2134-es érettségin a nebulók csak azt keverik majd össze, hogy melyik évben volt miniszterelnök Orbán Viktor illetve Gyurcsány Ferenc, de az 1956-os forradalmat nem tévesztik össze az 1848-assal.
„Rám ne számítsatok, én eleget ráztam az öklöm,
eleget hallgattam olyat, aki tudta, hogy miről beszél,
csak azt nem hogy kinek” *
Én azt tartanám fontosnak október 23-án, hogy arra emlékezzünk, hogy 51 éve az emberek más-más meggyőződésből talán, de egy szebb jövőért és az országért küzdöttek. Nem hiszem, hogy büszkék lennének arra, hogy sokakat félelemmel tölt el október végének a közeledése.
Nem tudom, mire lenne szükség ahhoz, végre nem valami ellen, hanem valami mellett kezdjünk el kiállni, csendben és méltósággal. Felemelhetnénk a szavunkat, anélkül, hogy a hangunkkal is ezt tennénk.
Mert nem tudod,hogyan kell ünnepelni.
Nem rombolni kell a városban,hanem kitüzni a Magyar zászlót,és elmenni egy megemlékezésre.Ezt csinálják a Magyarok.