A békéscsabai diákok zöme 30 éves kora körül szeretne szülővé válni, önálló életet viszont korábban kezdenének - derül ki egy a békéscsabai fiatalok körében végzett felmérésből, amit az önkormányzat készíttetett. A megkérdezett diákok többsége 20 évesen költözne össze állandó partnerrel, tanulmányaikat 22-25 éves korukra fejeznék be, első autójuk megvásárlását és a házasságot pedig 25 éves korukra tervezik. A megkérdezettek háromnegyede legalább napi egy, két órát tölt tévé előtt, kevesen járnak színházba, moziba, könyvtárba - írja a Független Hírügynökség.



Mindez nagyon szép, hogy a fiataloknak vannak terveik - tanulás, család, önállóság - ám kérdéses, hogy fogják érezni magukat mondjuk harmincévesen, mikor látják, hogy se autó, se lakás, se gyerek. Persze, biztosan vannak olyan szerencsések, akiknek a harmadik ikszre már mindenük megvan, de valljuk be, manapság nem ez a jellemző. Épp ezért lepett meg a felmérés eredménye: vajon ezek a fiatalok miből gondolják, hogy 20 évesen lesz pénzük lakásra, 25 évesen pedig autóra és esküvőre? Álmodozni jó dolog; de ilyen terveket szőni szerintem már túlzottan idealista gondolkodásra vall. Ennek oka talán a sok hollywoodi csoda lehet, melyet a diákok nap mint nap nagy érdeklődéssel bámulnak - a hírben is olvashatjuk, hogy napi egy-két órát töltenek a tévé előtt. Az amerikai filmek világában, ahol az üzletember elveszi a prostit, az akcióhősbe tízszer belelőnek és még mindig él, a végén pedig mindenki boldogan él, míg meg nem hal; könnyen megeshet, hogy a tinédzserkorból épp, hogy kilépve már mindent megteremtett magának az ember.

Azonban, egy milliomos szülőkkel nem rendelkező, lottóötöst nem nyerő, bankot nem rabló fiatalnak már sokkal kevesebb az esélye arra, hogy mindezt megszerezze. Aztán fordulhatnak magukba búsan felnőtté válva, mint Karinthy tette, ha találkoznak azzal a bizonyos fiatalemberrel, azaz ifjúkori, álmokkal teli önmagukkal. Avagy, ha nem a tévét akarjuk okolni minden földi rosszért; lehet, hogy a fiatalokra a szüleik - vagy inkább a nagyszüleik - sorsa volt ekkora hatással: a múlt század közepén még valóban hasonló forgatókönyv szerint zajlott az emberek élete. De ez a felmérés nem negyven évvel ezelőtt, hanem napjainkban készült. Lássuk tehát, mik a kilátásai manapság egy átlagos fiatalnak.

20 évesen: Összeköltözés az állandó partnerrel

Összeköltözés, persze; de hova? Saját lakásba? Ha-ha. Húszévesen csak úgy összedobni tízmilliót - nem jellemző, na. Együtt valamelyikük szüleihez? A jobbnál jobb anyósvicceken felnevelkedett generáció valószínűleg nem erről ábrándozik. Albérletbe? Ez talán még kivitelezhető, ha a pár mindkét tagja dolgozik a tanulás mellett. A rendkívül jól jövedelmező diákmunkákból - mint a szórólapozás, borítékolás vagy kék kockás ingben való hamburgersütögetés - biztosan telik akár egy húsz négyzetméteres kacsalábon forgó palotára is. Egyébként meg - természetesen vannak kivételek, akik első szerelmükkel kötik össze az életüket - a húszévesen az igazinak hitt partner akár egy hónap múlva könnyen a futottak még kategóriában végezheti. Havonta mással összeköltözni meg nem olyan jó móka.

22-25 évesen: Tanulmányok befejezése

Inkább megkezdése, a mai gyakorlat ismeretében - már ha a megkérdezett gyerekek egyetemi-főiskolai tanulmányaikra gondolnak. A felvételizők felét fel sem veszik elsőre, többen kétszer-háromszor is próbálkoznak, mire bekerülnek az áhított felsőoktatási intézménybe. Ha annak idején plusz egy évet töltöttek az oviban, máris huszonegy évesen kezdik az egyetemet. Plusz öt év az huszonhat - már, ha nem halasztanak például egy ösztöndíj miatt, nem vesznek fel mellé még egy szakot, és sikerül elvégezniük az összes tárgyat a megadott idő alatt. Saját egykori évfolyamtársaim közül szinte senkit nem tudnék megnevezni, aki 22-23 éves korára elvégezte volna az egyetemet. Mielőtt bárkiben felmerülne; nem csak világ lustáival barátkoztam. A 25 év egy fokkal reálisabb.

25 évesen: Első autó, házasság

Az első Trabantot talán már tizennyolc évesen is meg lehet venni zsebpénzből, de ha a fiatalok olyan autóra vágynak, amely nem teszi őket közröhej tárgyává, és nem is romlik el egy fél nap alatt; nem valószínű, hogy huszonöt évesen megengedhetik maguknak. Főleg, ha az előző „határidőt” vesszük figyelembe: a főiskoláról vagy egyetemről kikerülve miből lenne pénzük autóra? Az ösztöndíjból? Már ha egyáltalán pozitív mérleggel fejezi be valaki a tanulmányait - hiszen az sem ritka, hogy az ösztöndíj mellett még a diákhitel is vígan elfogy a négy-öt év alatt. Így a tanulmányaik befejeztével a fiataloknak először arra kell koncentrálniuk, hogy minél előbb munkát találjanak, és vissza tudják fizetni a hitelt - hogy aztán újra elkezdhessenek gyűjtögetni a fent említett javakra. Házasság dettó. Bár az esküvő gondolatára valószínűleg minden tinilánynak a nászinduló, a felröppenő galambok és a rizsdobálás jut eszébe, no meg önmaga hófehér ruhában. Az előbb említett romantikus-csöpögős momentumok mellett azonban ott van a sok-sok számla: kaja, pia, ruha, nászút… A rengeteg költségre gondolva szinte nem is értem, hogy képesek az emberek mosolyogva az oltár elé állni.

30 évesen: Gyerekvállalás

Ezen a ponton megint úgy tűnik, mintha a felmérés jó pár évtizeddel ezelőtt készült volna. A biológiai óránk azóta mintha egyre később kezdene el ketyegni. A nőké még csak-csak, a húszas éveik közepén-végén; azonban kétlem, hogy a kutatást egy leánygimnáziumban végezték volna - már ha van még ma olyan egyáltalán. A férfiak a gyermekvállalást egyre a nagypapakor idejére tologatják, addig inkább függetlenségüket élvezik. Hát hajrá, én nem leszek semmi jónak az elrontója; de azért mondjuk a kölyök diplomaosztóját talán még jó lenne megérni. Persze, a hiba nem csak a mi készülékünkben van, hanem a környező világban is: gyereket szülni a híd alá ugyebár nem tanácsos. Muszáj előtte anyagi biztonságot és otthont teremtenünk saját magunk és az ő számára is. S ha harmincéves korunkra még annyi pénzt sem tudtunk összegyűjteni, hogy a szüleinktől elköltözzünk, hogy vállaljunk gyereket?

Karriert és biztos anyagiakat teremteni ma sokkal nehezebb - és ez a tendencia is mintha tovább romlana ahelyett, hogy visszafordult volna. Remélhetőleg, mire ezek a gyerekek felnőnek, már egy sokkal több és jobb lehetőséget rejtő világ fogja várni őket. Addig meg próbáljunk meg tovább élni, mondjuk száz-százhúsz évig - úgy nem lesz olyan feltűnő, ha mindent később csinálunk.