- Nyilván előnyt jelentett, hogy Ön évek óta színháznál dolgozik...
- Ez kétségtelen, hiszen jók voltak az orosz és japán versenyzők is, de mégis a magyarok kerültek a képzeletbeli dobogó másik két fokára is, mert színházi gyakorlattal rendelkeztek - ismerte el sportszerűen a győztes, akit arra is megkértünk: foglalja össze a karmesterversenyen aratott diadalhoz vezető út állomásait.
- Kétezer-egy óta vagyok Szolnokon, ahol akkor Schwajda György igazgató remek társulatot hozott létre. Azóta megértem pár igazgatóváltást, most éppen Balázs Péterrel dolgozom. Előtte Miskolcon Kesselyák Gergellyel mi indítottuk útjára a nagysikerű Operafesztivált, de dolgoztam Debrecenben is, ahol operatagozat van. Tehát számomra nem jelentett problémát, hogy a zenekar mellett énekkart, szólistákat, egy egész társulatot kellett mozgatnom. Az Operettszínház társulata egyébként nagyon profi volt, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A jutalmam az, hogy tíz alkalommal vezényelhetek ebben a színházban.
- Számított a mostani sikerre?
- Ha az ember indul egy ilyen versenyen, tűzze ki célul,hogy legalább dobogóra kerül, mert különben rontja a saját renoméját a szakmában. Bíztam a győzelemben, de nem hittem benne egészen. Végül is azzal nyertem, amit az előbb említettem, a színpadi rutinnal és a színházi tapasztalatommal. Utoljára 2001-ben nyertem meg egy nagy nemzetközi karmesterversenyt Koppenhágában, így a kettő együtt talán már jelent valamit. Mehetnék most Trentóba is, a következő versenyre, de azt hiszem, ennek már nem lenne olyan nagy hozadéka. Ráadásul Szolnokon most rengeteg munkám van. Szeptember 27-én, a születésnapomon mutattuk be Kálmán Imre Zsuzsi kisasszonyát, amit azóta is nagy sikerrel játszunk, s már készülünk egy musical, a decemberi Olivér bemutatójára.
- Hogyan dolgozik a többiekkel egy karmester?
Nagyon sokat tanulok a zenészektől. Amit a karmester elképzel az íróasztala mellett, azt ők valósítják meg. Ezért nem mindegy, milyen velük a kapcsolatom. Azt szoktam mondani, hogy a karmesterpálca nem szólal meg. Az ember fellép a pulpitusra, köszön, és már eldől, hogy befogadják-e vagy sem. Erről, a karmester világáról szól Fellini egyik remek filmje is. Persze minden zenekarban akad húsz százalék, aki esetleg nem fogad el, de ez már jó arány. Itt az Operettszínházban nem volt ilyen problémám, rögtön befogadtak, talán ezért is sikerült ilyen jól a verseny. Nagyon szeretek színházban dolgozni, bár természetesen gyakran lépek fel szimfonikus zenekarral is. Úgy is mondhatnám, meghatározza a zenei látásmódomat a színházi formanyelv. Kedvenceim a Mozart-operák, Eszterházán most többet is megvalósítottam belőlük, és nagy örömömre, ez a széria jövőre is folytatódik. Tulajdonképpen hiányzik az opera, hiszen fiatalon Miskolcon Toscával, Aidával, Hunyadival kezdtem. Aztán úgy alakult, hogy Szolnokon inkább a zenés játékok kerültek előtérbe, most pedig az operett.
- Hisz a műfaj jövőjében?
- Feltétlenül! Egyetértve Kerényi Miklós Gáborral, a Kálmán Imre verseny meghirdetőjével, az Operettszínház igazgatójával, aki szerint meg kell találni a helyét. Újra kell fordíttatni a műveket, persze anélkül hogy átesnénk a ló túlsó oldalára. Külföldön rendkívül népszerű ez a műfaj, Kálmán, Lehár, Strauss, Offenbach olyan sikerdarabok szerzői, amelyekkel a színház állandóan a világot járja. Nem akarom lekötni magam ehhez a műfajhoz, de szívesen vezényelek operettet. Külön öröm számomra, hogy a zsüri elnöke, Szinetár Miklós felkért, menjek vele jövőre Szentpétervárra. Leo Fall Madame Pompadour című nagyoperettjét rendezi, és én lehetek a karmestere. Ezt a nagyon nehéz és ritkán játszott művet később itthon is bemutatjuk.
