A díjak díja
Immár ötödik éve, hogy december közeledtével feltűnik a televízióban a csillagokból álló ló képe az „égbolton”. Mostanra talán már mindenki tudja, hogy a Prima Primissima, a díjak díja, amit 2003 óta minden decemberben kiosztanak.
2007. november 6. kedd 07:33 - Malina Adrienn
Jutalmazni jó dolog, de kapni se rossz. A görögök babérkoszorújától a mi Prima Primissimánkig hosszú út vezet. Ami közös bennük, az elismerés. Egy díj értékét az elfogultság, a pártosság, az érdemtelenek kitüntetése semmissé tehette, és teszi ma is. A világ ma talán legismertebb díjai az Oscar- díj és a Nobel- díj éppen annak köszönheti rendkívül magas szellemi és erkölcsi rangját, hogy mindig törekedtek a döntnökök a pártatlanságra, a függetlenségre.
A Prima Primissima Díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban. Célja a magyar értelmiség eredményeink megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. Az alapítványi formában felajánlott és tíz évre szóló több mint két milliárd forintot évente osztják ki a kiemelkedő tevékenységet felmutató nyertesek között. Jelölhető minden olyan magyar állampolgárságú, magyarországi székhelyű jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, társadalmi szervezet és alkotó közösség, amely Magyarországon végez kiemelkedő értékű tevékenységet.
A Primát tíz kategóriából: irodalom, színház és filmművészet, képzőművészet, tudomány, oktatás és köznevelés, építészet és építőművészet, magyar sajtó, népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet és végül, de nem utolsó sorban a sport. A harminc nevet tartalmazó nyilvános listáról a nagyközönség telefonos és internetes szavazással választhatja ki a közönségdíjast. A szavazás már elkezdődött.
Az anyagi elismerés mellé a nemzet kiválóságai Kincsemet, a világ talán legismertebb és legsikeresebb versenylovának porcelánszobrát, Schrammel Imre, Kossuth-díjas keramikus művész alkotását kapják. A közönség díjasok az Ajka Kristály csillogóan légies Kincsemét vehetik át.
Az idei év Társadalmi Tanácsadó Testülete
Bálint András színművész
Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár
Csete György építész
Elek István közíró, kritikus
Gazsó Ferenc egyetemi tanár
Granasztói György történész
Jókai Anna író
Kozma Imre az MMSZ elnöke
Dr. Sárközy Tamás egyetemi tanár
Schwajda György író, rendező
Sváby Lajos festőművész
Szabó István filmrendező
Szinetár Miklós rendező
Szokolay Sándor zeneszerző
Vince Mátyás újságíró, az MTI Rt. elnöke
Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke
Az idei, ötödik ünnepélyes díjátadáson a korábbi Primák közül öten jubileumi Prima Primissima Díjat, s vele negyvenezer eurót kapnak, s természetesen a Kincsem szobrok sem hiányoznak majd az eseményről. Első ízben megjelenik a Primák évkönyve is.
Dr. Lovassy Tamás, a Prima Primissima Alapítvány főtitkárát kérdeztem a díj múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Hogy született meg a Prima Primissima díj alapításának az ötlete?
Ez teljes egészében Demján Sándor ötlete volt. Mi úgy kerültünk a képbe, hogy akiknek volt alapítványi, társadalmi, civil szektori tapasztalata azokat a Demján úr megkereste ezzel a gondolatával. Az volt a feladatunk, hogy ennek a szervezeti kereteit kidolgozzuk. Ez az ő ötlete volt, az ő elhatározása, az ő magán vagyonából különített el erre pénzalapokat, hogy ez finanszírozható legyen. Demján úr úgy érezte, hogy Magyarországon a mecenatúra színvonala, a magyar szellemi értékek megőrzése nem érte el azt a szintet, ami kívánatos lenne. Ő ehhez konkrétan hozzá akart járulni, el akarta indítani ezt a folyamatot. Ezzel példát akart mutatni és szerintem sikerült is.
Mennyire van mára hagyománya a díjnak? Én azt gondolom, hogy a Prima Primissima teljesen bele ívódott a köztudatban és egyre mélyebben van. Ezt több jelből lehet látni. Először is óriási az igény a Prima Primissimába való bekerülésre, a jelölés illetve, hogy valaki csak jelölő lehessen. Másrészt lehet látni, hogy egyre többet foglalkozik vele a média. Harmadrészt, ami a legfontosabb számunkra, hogy azok, akik díjazottak örömmel és megbecsüléssel beszélnek erről a díjról. Ez egy olyan társadalmi elismerést jelent, ami büszkeséggel, örömmel, dicsőséggel tölti el az embert. Ez volt a cél, és egy kicsit az is, hogy elismerje az igazi teljesítményt és meg is ismertesse az országgal, a lakossággal.
Az emberekhez az a kategóriánkénti három név jut el, amit látnak a televízióban. Milyen folyamat van, amíg megszületik a jelöltek névsora? Ez egy nagyon bonyolult folyamat. Szabályozva van, hogy kik jelölhetnek. Egy ötös kör jelöl, ebben benne van az alapító, a Tanácsadó Testület, a kuratórium, a VOSZ elnökségének tagjai valamint a különböző társadalmi szervezeteknek az elnökségei, ők tehetnek jelöléseket. De a volt Primissimák is jelölhetnek. Lehet látni, hogy már a jelölők köre egyfajta minőségi szűrű. Az első körben van a Prima választás. Valamennyi jelöltből a Tanácsadó Testület és a kuratórium együttes ülésén választja ki a Primákat, kategóriánként hármat-hármat. Ezek a jelöltek mennek tovább a gála estre, ami minden év decemberében van. A magyar vállalkozók napján kerül megrendezésre. Ez a három, négy hónap, ami a rendelkezésre áll, ez szolgál arra, hogy megismertessük a Primákat az ország közvéleményével. Sok reklám spotot lehet látni a televízióban, napilapokban. Ezek a 30 másodpercek blokkok kicsit bemutatják a jelölteket, ráirányítjuk a figyelmet.
Ön szerint a díjazottaknak az elismerés vagy a pénzjutalom jelent többet?
2007. Prima Primissima díjra jelöltek
Magyar irodalom: Mezei Katalin író, Parti Nagy Lajos költő, író, Tandori Dezső költő, műfordító
Színház- és filmművészet: Gaál István filmrendező, Lukács Sándor színművész, Schubert Éva színművész
Képzőművészet: Féner Tamás fotóművész, Schrammel Imre keramikusművész, Vígh Tamás szobrászművész
Tudomány: Glatz Ferec történész, Losonczi Ágnes szociológus, Roska Tamás informatikai mérnök
Oktatás és köznevelés: Hankiss Elemér szociológus, Roóz József közíró, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
Építészet és építőművészet: Cságoly Ferenc építész, Finta József építész, Kévés György építész
Magyar sajtó: Juhász Judit a Magyar Katolikus Rádió igazgatója, Rangos Katalin az MTV programigazgatója, Sediánszky János rádiós újságíró
Népművészet és közművelődés: Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Jankovich Marcell filmrendező, a Magyar Állami Népiegyüttes
Zeneművészet: Kelemen Barnabás hegedűművész, Perényi Miklós gordonkaművész, Vásáry Tamás zongoraművész, karmester
Magyar sport: Egerszegi Krisztina úszó, olimpiai bajnok, Mezei István a cigány labdarúgó-válogatott menedzsere, Nagy Tímea vívó, olimpiai bajnok
Én remélem, hogy mind a kettő együtt fontos. Ez egy társadalmi elismerés, amiben van szakmai elem. Ugyanakkor társadalmi is, hiszen a magyar nemzeti tőke, a magyar vállalkozói társadalom szavazatai is benne vannak. Arra kell törekedni, hogy a szellemi élet képviselőit a társadalomban is el tudják fogadtatni. Fontos tudni, hogy a megyékben is elindult egy ilyen pezsgés, ahol szintén a vállalkozói társadalom áll a háttérben. Minden évben három, négy területi Primát választanak, bár sokkal kisebb összegről van szó, de nagyon komoly jelöltek vannak, és komoly versengés folyik. Ott a presztízs a számít, nem a pénz.
Fontosnak tartják, hogy ez az elismerés teljesen független legyen a napi pártpolitikától? Abszolút. Ezt mutatja, hogy az alapító egyetértésével, a Társadalmi Tanácsadó Testület és a kuratórium úgy döntött, hogy megszünteti a két sajtó díjat, és most a Magyar sajtó díj egy kategóriában képviseli a médiadíjazást, és ebben a politikai újságírás nem vehet részt.
A pénzösszeg változott az évek során? Nem. Ez alapítástól kezdve a Primissima díj 50 ezer euró, a Prima díj 10 ezer euró és ez nettó összeg. Demján Sándor megalapította, de nem akarja kisajátítani ezt a kezdeményezést. Ez a díj egy független intézményként működik. Reméljük a 10 éves időn túl is fennmarad.
Többek között Schubert Éva színművésznő is az idei Prima Primissima díjra jelöltek között van. A művésznő tagja volt a József Attila Színháznak, a Vígszínháznak, a Vidám Színpadnak, Soproni Petőfi Színháznak, játszott a Madách Színházban, az Irodalmi Színpadon, a Játékszínben a szekszárdi Deutsche Bühne-ben, valamint a berlini Theater des Ostens-ben. A televízióban is gyakran láthatta a közönség: játszott a Boldog órákban, a Mamában, az Abigélben, ifjúsági filmekben és népszerű sorozatokban. Számos művet fordított le magyarra, s a Magyar Rádió Könyvről könyvért című műsorának szerkesztője-műsorvezetője volt. Érdemes művész, munkásságát 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével ismerték el és most mégis meglepődött a jelölésen.
Hogy fogadta, amikor megtudta, hogy önt is jelölték a díjra?
Rettentően fontosnak tartom. Életem legnagyobb meglepetése, mert soha nem reménykedtem ilyen kitüntetésben és annyira meglepetésszerű volt. Nekem nagyon nagy örömet szerzett, hogy tudom, ott vagyok a legjobbak között. Természetesen az elismerés számít, de a pénz az jó, ha jön.
Gaál István filmrendezővel és Lukács Sándor színművésszel együtt kapta a jelölést. Esélyes a megnyerésre? Nagyon szeretem a Sanyit, én neki drukkolok, de persze magamnak is. Van a közönség díj és van egy úgynevezett nagydíj. Jó lenne legalább az egyiket megkapni. A közönség szavazatai alapján elnyert díj, talán többet érne a számomra, mert az mindig bizonyíték az igazi szeretetre. Sokan azt mondják, hogy a népszerűségem miatt esélyem van az elnyerésére, de nem tudom, majd kiderül…