Egy forradalom mítosza, vagy egy mítosz forradalma?

A szovjet államideológia már a 20-as évek elejétől kezdve igyekezett olyan támpontokat találni, amelyek igazolhatják a fennálló rendet, a proletárdiktatúra történelmi beágyazottságát ,és szükségszerűségét. Egyik ilyen kiemelt eseménynek az 1905-ös forradalmat tekintették, amikor a munkássztrájkok hatására lényegében megszűnt a cárizmus. A másik 1917, amikor a bolsevik párt emberei két hullámban átvették a hatalmat az Ideiglenes Kormánytól. Az eseményeket a szovjet állam alapítójának tartott Vlagyimir Iljics Uljanov személye kötötte össze, aki mindig ott kavart a forrongások sűrűjében.

A szovjet történelemszemlélet doktrínája rendkívül szájbarágósan, leegyszerűsítve láttatta az 1917-es eseményeket. Az évtizedeken keresztül sugallt álláspont szerint a békésen zajló pétervári munkástüntetést a hatalom vérbe fojtotta, és ártatlan proletárok százait mészárolta le. Az erőszak nyomán kitörő felkelés szellemi irányítását a svájci emigrációból hazaérkező Lenin vállalta magára, aki a Vörös Gárdával megdöntötte október 25-én a burzsoá érdekeket kiszolgáló főhatalmat. A kommunista tanítás szerint a forradalom szimbolikus momentuma volt a Téli Palota ostroma, ami a legendás Auróra cirkáló ágyúlövéseire kezdődött meg.



Tágabb összefüggésben azt propagálták, hogy a diktatórikus cársággal szembeni elégedetlenséget először megérző társadalmi csoport, a gyári munkások és matrózok indították meg a forradalmat, ami megvetette a legtökéletesebb államalakulat, a Szovjetunió alapjait. A mitizáló történelmi propaganda szerint a nagy Októberi Szocialista Forradalmat Sztálin és Lenin karöltve vezették, és ez alapozta meg a világháborúban álló Oroszország békekötését, majd a „dolgozók fáklyavivőjének”, a szovjet államnak létrejöttét.

A történelem mindent cáfol

A kommunista ideológia maszlagtól megtisztított szikár történelmi tények azonban mást mutatnak. Noha, húsz évvel ezelőtt még börtönbe lehetett kerülni „szovjetellenes cselekmény” miatt Moszkvában, addig az idei Orosz Szövetség Levéltárak által rendezett kiállításon nyilvánosan profanizálható a szent forradalom. A tárlat nem titkolt célja a bolsevik retusálás leleplezése, és a bemutatott dokumentumok, fényképek alapján tényleg pontról pontra cáfolhatóak az eddig sulykolt tények.

Ezek szerint az események kirobbanása a frontról dezertált, és a bolsevikok által felfegyverzett katonák műve volt, akik golyószórós konflisokkal járták a várost. A randalírozó szökevények számtalan civilt öltek meg. De a Téli Palota híres ostroma sem játszódott le, a katonák egyszerűen az oldalajtókon hatoltak be az épületbe, és mindenféle tűzpárbaj nélkül letartóztatták az Ideiglenes Kormány bennrekedt tagjait. A feljegyzések szerint az Auróra cirkáló ütegei hallgattak azon az éjjelen.

Lenin vezető szerepe szintén politikai füllentés, mert a nagy népvezér az események idején a Finn-öböl partján lévő Razlivban bujkált, az események irányítója sokkal inkább a kommunista történelmi kánon által partvonalra küldött Trockij lehetett. November 7-én a Katonai Forradalmi Bizottság ülésén ő jelentette be, hogy kitört a felkelés, és elűzték a központi hatalmat. Csak ebben a pillanatban lépett a terembe Lenin, és ekkor adta át neki a szót Trockij. Ugyanakkor Szergej Mironyenko, az állami levéltár igazgatója hozzátette, hogy nem szabad lekicsinyelni Lenin szerepét sem, aki a fegyveres puccs legeltökéltebb híve volt.

A kiállítás felidézi Lenin hazaérkezését is a kényszerű svájci száműzetésből. Ennél az eseménynél hajlamosak voltak a hangadó történészek elfelejteni, hogy a hazatérés csak Németország engedélyével valósulhatott meg, ők engedték vissza Svédországon keresztül. A németek viszont féltek attól, hogy az út során Lenin káros kommunista propagandát fejt majd ki, ezért lepecsételt vagonban indították útnak a bolsevik mozgalmárt.

Sztálin Photoshopja, és a rugalmas terminológia

Ám nemcsak a forradalom előzményei, hanem annak utóélete is folyamatos manipuláció áldozata volt: számos rajz látható a kiállításon, amelyek azt bizonyítják, hogy nem mindig azok voltak jelen az egyes eseményeknél, akiket később a hivatalos álláspont láttatott. L. Arcibusevnek az 1917-es gyűléseken készült grafikáiról például teljesen hiányzik Sztálin. Hasonló turpisság esett meg K. Juon festményeivel is: két képének címe "Lenin felszólalása a Petroszovjet 1917. október 25-i ülésén". Az egyik 1927-ben, a másik 9 évvel később keletkezett, és az elsőn még ott van Lenin mellett Trockij, Lev Kamenyev és Alekszej Rikov, a másodikon pedig már Sztálin és munkatársai láthatóak vele.

Fontos megemlékezni az 1917-es megmozdulások után történt, szintén kevéssé dicső momentumokról is: a Breszt-Litovszkban megkötött, Oroszországot súlyosan hátrányosan érintő békéről, az időközben pusztító, a lakosságot megtizedelő intervenciós háborúról, és Lenin intézkedéséről, ami bevezette a vörös terrort a politikai ellenségek likvidálására. Nem lényegtelen Lenin halálát övező porhintés sem: sokáig azt sugallták, hogy agyvérzésben halt meg, és Sztálint nevezte meg politikai örököseként. A European Journal of Neurology folyóirat kutatásai viszont azt bizonyítják, hogy szifiliszben halálozott el, az pedig eddig is ismert volt, hogy végrendeletében éppen Sztálin eltávolítását követelte.

Kérdés továbbá, mennyiben tekinthető forradalomnak november 7-e, hiszen a társadalmi rend nem ettől változott meg, hanem az 1918-ban kibontakozó polgárháború, és államterror következtében, illetve meg is változott már az 1917. februárjában a cári rendszert végleg megdöntő felkeléssel. Pikantériája a szentpétervári lázongásoknak, hogy az októberi jelző is csak a régi juliánus (pravoszláv) naptár szerint igaz, egy ideje az oroszok is bevezették a naptárreformot, vagyis október 25-e valójában november 7-e. A történelmi tisztánlátás jegyében így a Nagy Októberi Szocialista Forradalom helyett sokkal inkább a Kis Novemberi Bolsevik Hakni elnevezés lenne helytálló.