Mádl, aki a vétókkal operált

Mádl Ferenc sokkal kevésbé exponálta magát a mindennapi politikában, ritkán jelent meg az országgyűlésben, és beszédet mindössze nyolc alkalommal mondott, akkor is inkább az állametikett előírásainak eleget téve, ünnepeken. Törvényt sosem kezdeményezett, és jogtudósként ettől mereven el is zárkózott: „A törvény megadja a lehetőséget, a nemzetközi jogtudomány ugyanakkor erősen vitatja a köztársasági elnöknek ezt a jogkörét. Nem is működik általában. Rendkívül kivételes. Mert a köztársasági elnök nincs fölkészülve arra, hogy nagy apparátussal kutatásokat végeztessen, azok eredményét vitára bocsássa, s kiálljon azt megvitatni mindenféle fórumon, ahogyan egy jó törvényt elő kell készíteni. Az is kérdés, hogy milyen hatása lenne, ha a parlamentben leszavaznák.”

Göncz többéves szünete után viszont előszedte az államfői arzenálból a vétók fegyverét: Orbánék alatt két ízben citálta a taláros testület elé a törvénytervezetet, ám ezt a szocialista rezsim alatt kilenc alkalommal tette meg. A jobboldal idején megtorpedózott tervezetek közül a lex Répássy váltott ki nagy visszhangot. Az eredeti elképzelés szerint a sajtóban alaptalanul megvádolt személyek az eredeti cikk nagyságának megfelelő válaszanyagot tehettek volna közzé. Mádl azonban aggályosnak találta a sajtó- és szólásszabadság finom mérlegét erőteljesen az utóbbi javára billentő tervet, és kételyeit az alkotmánybírák is visszaigazolták.

A szocialisták érdekeit sértette viszont akkor, amikor a PSZÁF-törvény néven elhíresült kezdeményezést vitte az Alkotmánybíróság elé. Sérelmezte ugyanis, hogy a törvény precedens módon Szász Károly, PSZÁF-elnök menesztését is kimondja az intézményátalakítási elképzelésekkel együtt. Az AB helyt adott az elnök kérésének, és visszavonatta a törvény eme rendelkezéseit.

Sólyom, a túrabakancsos elnök

Sólyom csendes esélyesként futott be a parlamenti csatározások zajában, és kezdetben úgy tűnt, a Mádl-féle vonalat folytatja. Deklarálta, hogy nem fog beavatkozni a pártpolitikába, ritkán szólal meg, ám akkor jelentős ügyekben. Kormányoldalon megütközést keltet viszont már első nyilatkozatainak egyikével is, amikor Magyarországot középhatalomnak nevezte, és ehhez illő politizálást sürgetett. Emellett bírálta a határon túli magyarokra vonatkozó kisebbségpolitikát, erőteljesebb érdekképviseletet sürgetett.

Köztudatba dobott és felkarolt egy új területet, a környezetvédelmet; megnyilvánulásai között előkelő helyet foglalnak el zöld témák. Személyes jelenlétével helytelenítette a Zengőre tervezett lokátort, rendszeresen ott van a kerékpáros felvonulásokon, és sokszor hangsúlyozza a sajtónak a természetes környezet megóvásának fontosságát.

A politikai hatalomgyakorlás terén terén sokat élt elődeihez hasonlóan a politikai vétóval: visszaküldte az országgyűlésnek a pártingatlanok eladhatóságáról, a mentelmi jog kiterjesztéséről vagy a kistérségek megszüntetéséről szóló tervezeteket. Az Alkotmánybírósághoz fordult a felsőoktatási törvénytervezet kapcsán, sérelmezve, hogy az egyetemek önrendelkezése csorbul a gazdasági tanácsok bevezetésével. Sólyom többször hangsúlyozta, hogy az ő aktivitása nem nagyobb elődeinél: „A számok nem igazolnak különleges aktivitást. Időarányosan kevesebb törvényt küldtem az Alkotmánybíróságra, mint az elődeim, bár ez a statisztika inkább a törvényhozás alkotmányossági minőségét jellemzi, mint az elnök aktivitását. Igaz viszont, hogy többször is éltem politikai vétóval.”

Sólyom kemény, és keményen is támadják

Sólyom leginkább a kormányoldal részéről kap támadásokat, az ellenzék mondanivalóját általában hamar beépíti retorikájába. Döntései mögött a szocialisták gyakran politikai motivációt sejtenek, és leszavazták Legfőbb Ügyész-jelöltjét is. Nem vívta ki a kormányoldal elismerését akkor sem, amikor a kötelező protokolláris alkalmakat véleménynyilvánításra használta fel: nem fogott kezet a Köztársasági Érdemrend Gyurcsány által javasolt egyik kitüntetettjével, és Horn Gyula érdemeinek hivatalos formában való elismerésétől is elzárkózott. A Fidesz-szavazók pedig akkor orroltak meg rá, amikor első újévi beszédénél nem volt nemzeti lobogó (igaz, uniós sem) a háttérben.

A kisebbségben élő magyarok érdekében is erős lobbitevékenységet fejtett ki. Tartott közös kormányülést szlovák kollégájával, ahol kiállt a Kárpát-medence történelmi és ökológiai egysége mellett, legutóbbi felvidéki látogatása során pedig élesen bírálta a Slota-féle kormánykoalíciót. Ezt az akcióját hazai részről számos bírálat érte. Külpolitikai aktivitását mutatja a Benes-dekrétumok ügyében tanúsított magatartása is, minden nyilatkozatában elítélte azokat. Eme kiállása viszont összhangban volt a magyar kormány álláspontjával, így ebből nem alakult ki közéleti vita.

Sólyom ugyanakkor történelmi kérdésekben is igazodási pontokat keres, így 22-ei ünnepi beszédében is amellett foglalt állást, hogy 1956 egyféleképpen értelmezhető csak, helytelenítette Havas Szófia forradalmárok helyett nyilasokat vizionáló interpretációját. Eme ominózus beszédében foglalkozott a tavalyi Fidesz-tüntetés utáni eseményekkel is: „Nem akarjuk és nem is lehet elfelejteni azt, ami tavaly október 23-a estéjén és éjszakáján történt. A tüntető sem szegheti meg a törvényt, de a jogállamot a rendőrség törvénysértő, erőszakos fellépése különösen sérti.”

Ez utóbbi kiverte a biztosítékot Takács Albert igazságügyi miniszernél is, aki hibásnak nevezte az államfő helyzetértékelését, és méltatlannak találta, hogy a rendőrség munkájában csak a negatívumokat látja a köztársasági elnök. Eörsi Mátyás liberális frakcióvezető sérelmezte, hogy miután Sólyom megjelent a parlamentben és elmondta ünnepi beszédét, meghallgatta ugyan a képviselői reagálásokat, de nem kommentálta azokat, hanem távozott. Legutóbb pedig egy liberális összejövetelen Gerő András nevezte „beszari alaknak” az államfőt, igaz, ő a tavaly október 23-ai távolmaradása kapcsán fogalmazott ilyen vulgárisan.

Ez utóbbi megnyilvánulás, és a kormányoldal heves kritikája a társadalom szemében megosztó személyiségnek láttatja Sólyomot, ami rendkívül veszélyes folyamatot jelent. A köztársasági elnök, ahogy az alkotmányban is rögzítve van, a nemzet egységét jelképezi, és felette kell álljon a mindennapos sárdobálásnak. Ha alpári stílusban érik kritikák az államfőt, az tekintélye csökkenésével, ezáltal demokratikus berendezkedésünk sarkkövének aláásásával ér fel. Természetesen nem kell egyetérteni minden intézkedésével, ám bírálata csak szakmai alapon képzelhető el. Munkásságáról a végső ítéletet úgyis az idő mondja ki.