A remeteség hamis mítosza
Nem, nincsen Tóta W.-fóbiám. Nem vagyok halloweenjogi aktivista, és a Halottak Napja Kft. sem bérelt fel eddig. Nehéz azonban szó nélkül hagyni az Index titánjának legutóbbi szellemi szabadgaloppját. Tényleg fittyet hányhatunk az ünnepnapokra? Néhány gond
2007. november 8. csütörtök 16:02 - Horváth Adolf
Az ominózus jegyzet szerint téves ama elterjedt nézet, miszerint behálózzák mindennapi életünket az üzleti érdekek által felturbózott jeles napok, és ezeknek akaratunk ellenére mi is szenvedő alanyai vagyunk. Tóta W. részletekbe menően cáfolja ezt az antiglobalista siralmat, és rámutat arra, hogy abszolút csak rajtunk áll, hogy kivonjuk-e magunkat a Halloween vagy a Valentin-nap hatása alól: „
Nem tetszik az amerikai ünnep? Maradj ki belőle, koma. Rendezd be az életedet, ahogy akarod. Számolj el vele magadnak. A többiekéhez meg semmi közöd.” (Emellett november 1-je és 2-a kapcsán kicsit belerúg a kereszténységbe is, de nem ez a tartalmi rész, ez csak a szokásos szériatartozék.)
Halloween nem kegyelmez
Egyetértően hümmöghetnék a nagyszerű védekezési stratégia olvastán, ám ha maradt egy csöppnyi józan felfogóképességünk, és rendelkezünk némi helyismerettel ezen a Föld nevű konzumbolygón, akkor kapásból észrevehetjük eme állítások ordító álságosságát. Már hogy lehetne kikapcsolódni a mindennapokból? Nem lehet remeteként kivonulni a minket körülvevő világból! Valentin-napon például nyomasztó társadalmi elvárássá fokozódott, hogy kedvesünk felé kifejezzük szeretetünket valami apró szuvenírrel. Nos, lehet ezt kapitális marhaságnak tartani (így önmagában az is), ugyanakkor kétségtelen, hogy elvárják az ajándékozást tőlünk, vagyis a javasolt passzív magatartás itt színtisztán csak hátrányokkal jár.
Vagy itt van Halloween. Megvethetjük a tengerentúlról importált töklámpás őrjöngést, de akkor is érinteni fog minket. Tudomásul kell vennünk, hogy a hírportálok cikkeinek a fele erről szól október legvégén, az iwiw tele van álarcos buliajánlatokkal, és felugró reklámok java is horrorfilmeket akar ránk tukmálni. Sőt, ahogy egy kommentező megjegyezte, előfordulhat az is, hogy főnökünk rajong a Halloweenért, és ennek teret ad egy vállalati mulatság keretében. Az antikozmopolita ünnepkritika ebben az esetben jó lépés saját magunk kirúgatása felé. Röviden: nem lehet tudomásul nem venni ezeket a jelenséget.
Tóta W. meglehetősen szerencsétlen módon a fenti logika alkalmazásával fogást talál a Halottak napján is, amit tüntetőleg, konok következetességgel végig kisbetűvel ír. Itt szintén hozhatnánk a fenti ellenérveket, ám november 2-a más szempontból érdekes. Minden kultúrkör megadja ugyanis a módját és idejét annak, hogy megemlékezzen az elhunytakról. Nem kell rögvest spirituális tartalmakat belelátni, egyszerűen arról van szó, hogy több évszázados társadalmi konszenzus szerint kialakult egy nap, amikor megadjuk a tiszteletet azoknak, akik már nincsenek közöttünk.
Karácsony, a kegyetlen
Vegyünk egy egyértelműbb példát, mondjuk a Karácsonyt! Most akkor hogyan szabotáljuk? Ha a különféle kapcsolatépítő portálokon beikszelt több száz ismerősünk töredékétől kapunk csak valamiféle ajándékot, köszöntést, máris adósai vagyunk nekik, és az ünnepnek. Lehet Jézus születését dicsőíteni, vagy a rendkívül bénán hangzó szeretet ünnepét megülni, sőt szabad antikarácsonyt tartani, ám az üzletek akkor is tele lesznek decemberi ajándékakciókkal, és a tévéből rózsaszín sztorik szivárognak majd.
Izolálhatjuk magunkat szilvesztertől is, gubbaszthatunk otthon egész nap, de senki nem fog hangtompítót szerelni a petárdákra, a köztársasági elnök pedig akkor is ott lesz a tévében az újévi konyhaklubbal együtt, ha a fejünk tetejére állunk. S a randomszerűen érkező telefonos jókívánságok elől sincs menekvés. Szilveszter jön, lát és győz.
A lényeg az, hogy, hogy nem tilos antiglobálkodni, meg magasról nagy ívben tenni az üzleti, egyházi, társadalmi motivációjú jeles napokra, azonban ezeknek tagadhatatlanul van hatása a mi kis privát létünkre. Tóta W. ekképp fogalmaz a cikk utolsó bekezdésében: „
Kedves magyarok! Nem a B-612-es kisbolygón nevelgetjük a rózsánkat. Mi egy Föld nevű bolygón élünk. Kölcsönhatásban vagyunk a klímájával – na jó, abban biztos vagyok, hogy ez kábé senkit sem érdekel –, meg a rajta élő többi emberrel.” Tehát ő maga mondja ki a varázsszót: kölcsönhatásban vagyunk a világgal. Nyilván egy hermetikusan lezárt atombunker mélyén nem érintenek minket az események, de akkor meg úgy kell nekünk. Összegezve: nem lehet kivonulni.
A dobozon pedig továbbra is ott áll, hogy „
az önellentmondás súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét!”