A kormány Pesti Estje

Mindenféle Zrínyis kirohanás előtt nézzük a szikár tényeket: elkészült egy 28 oldalas, színes füzetecske, ami hárommillió példányban minden hazai háztartásba el fog jutni. A kormány saját bevallása szerint a projekt összköltsége 125 millióra rúg, és ennyiért elengedhetetlen információkat tartalmaz a legidőszerűbb problémákról. Eme ürügy mellett szinte ordít a valódi cél: megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: a reformokat; a kisemberek illúzióit rózsaszínbe mázolni, és életre vakarni a 15%-kos támogatottsággal padlót fogott szocialista pártot.

Pedig, ha fellapozzuk a füzetet, egész kellemes benyomásunk lehet: modern dizájnnal megáldott, mérsékelten hivalkodó, ábrákkal, grafikonokkal dúsított anyagot kapunk. Olyan Pesti Est-szerűt, csak az éppen futó hollywoodi filmremekek helyett a kormány reformmatinéját adják el nekünk. Reklám nélkül, de hát az egész egy nagy reklám, szóval nem hibázik az összevetés.



Ébresszük fel a társadalom szunnyadó lelkiismeretét!

Az első oldalak a női magazinok életmódrovata alatt mozgó egészségügyi kisokosnak felelnek meg. Ezekből megtudhatjuk, hogy miért érdemes szűrővizsgálatokra járni, és hogy a rendszeres orvosi kontroll segít testi épségünk megőrzésében. A kellemesen álmosító értekezést hirtelen hatalmas táblázat szakítja meg, ami közli, hogy a háziorvosok 160.000 Ft-tal többet vihetnek haza havonta a vizitdíj bevezetése óta. A mellbevágó önreklám igazságtartalmával lehetne vitatkozni, de nincs értelme, hiszen jön is a következő egység, ami már egyértelműen arról szól, hogy miért jó a vizitdíj és a kórházi napidíj. Sőt, erkölcsi ítélőkészségünket is aktiválni kívánják, hiszen, mint megtudjuk, a vizitdíj a hálapénz felszámolásának első lépése.

Ezt követően terjedelmes felsorolást kapunk a mentességet élvezőkről, ami kissé megkérdőjelezi a vizitdíj szépségeit. Ha tényleg ennyire jó dolog perkálni a dokinál (nem a dokinak!), akkor miért kell alaposan ismertetni a kivételeket? Ejh, valami nem stimmel.

Elmélkedni nincs idő, vágtázunk máris a következő témakörre. Ez is a társadalmi lelkiismeretre, és a közös felelősségvállalás szép eszményére épít. Itt a gazdaság tisztaságáról van szó, hosszan és egy éltesebb korú tanítót megszégyenítő szigorral. Mindig kérjünk számlát, ne hagyjuk, hogy az aljas mosógépszerelők, meg kocsijavító szakik zsebre dolgozzanak nekünk! Azért, hogy még inkább morális kötelességünknek érezzük a feketegazdaság elleni küzdelmet, a kiadvány idéz egy közvélemény-kutatást, amely szerint a megkérdezettek 46%-a úgy gondolja, hogy nem az államot károsítják az adócsalók, hanem minden állampolgárt. Szar dolog kilógni a sorból, adózzunk rendesen!

Vigyázz a mobilodra és használj fejvédőt!

De hogy ne legyen ama tévképzetünk, miszerint az adósikkasztók elleni fellépés csupán a magányos állampolgárok feladata, hosszú listát kapunk arról, hogy a nagy testvér, a kormány mit tett a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. A táblázatban szerepelnek kétes értékű intézkedések is, például az APEH 2007-es vagyonosodási vizsgálatdömpingje, amiről azért néhány gazdasági szakértő leszedte a keresztvizet. Mondván, ez a vizsgálati hullám hosszútávon mattolhatja az adóhatóság működését, hiszen végesek az erőforrások, és ezek a revíziók jelentős erőket vonnak el a többi ellenőrzési területtől. Emellett politikai támadások is érték ezt az APEH-eljárást (a Fidesz tartotta egyoldalúnak), bár lehet, épp ezért került be a füzetbe.

Ezután emészthetőbb, megkockáztatom, hasznosabb részek következnek. Olvashatunk arról, hogy megalakult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, ami a mi érdekeinket tartja szem előtt, és bátran fordulhatunk hozzá panaszaink esetén. Végre egy épkézláb felvilágosítás! Hazánkban a tudatos fogyasztói magatartás ugyanis egyelőre hiú ábránd. Sajnos később ez a fejezet is súlyos minőségromlást szenved, hiszen olyan banális figyelmeztetések sora zárja, miszerint ne reklamáljunk, ha betörjük mobilunk kijelzőjét, és hogy a digitális fényképezőgépekből nem érdemes nagy felbontásút venni, mert papíron úgysem jön ki a különbség.

Továbblapozva a közúti közlekedés veszélyeiről kapunk rendhagyó KRESZ-órát, tájékozódhatunk az utakon elhalálozottak számáról, és a biztonsági öv bekapcsolásának fontosságáról. Az adatokból kiderül, hogy Máltán bátran kiléphetünk az utcára, de Litvániában gyakorlatilag minden sarkon a kaszás leselkedik. Ide csatlakozik egy örvendetes rész, a Magyar Kerékpárosklub kiskátéja, ami frappánsan összefoglalja a bringázás biztonsági szabályait, külön oldalt szentelve a fejvédő életmentő szerepének. Na, ezért jópont jár, végre valami praktikus ismeret.

Támad a Zöld Kommandó, legyünk Netrekészek!

A közutakról a nyugdíjak világába navigál minket a következő egység, ahol megint kapunk egy tetszetős grafikont, most épp arról, hogy embertársaink többsége önkéntes nyugdíjbiztosítást köt, hogy idős korában eltartsa magát. Az ehhez kapcsolódó szöveges magyarázatnál már felsóhajthatunk, elgondolkozva azon, hogy milyen kampányszagú reformértelmezésnek ágyaz meg ez a rész. A válasz egy oldallal később érkezik, a kormány nyugdíjreformja előtt hajthatunk fejet, hiszen nemcsak, hogy emelkednek a nyugdíjak, még a szociális járadékok is magasabbak lettek idén. (Pedig, teszik hozzá kósza félmondatban a készítők, ez nem lenne kötelessége az állambácsinak.)

Jönnek a Zöld Oldalak. Ne szemeteljünk, és vállaljuk a szelektív hulladékgyűjtéssel járó pluszmunkát. Ne szennyezzük természetes környezetünket stb. Nyakig merülünk a környezetvédelemben, és találkozunk a rejtélyes Zöld Kommandóval is, akik tulajdonképpen erdei akciócsapatot játszanak hatósági jogosítványokkal. Nemcsak szemetet gyűjtenek, hanem bírságolnak is, kegyetlenül. Akármennyire ironikusan fogalmazunk, el kell ismerni egy efféle kommandó létjogát, és innen még a kellemetlen, szájbarágós pártpropaganda is hiányzik. Yeah!

Kárpótlásként itt az utolsó két oldal, az egyik a Bürostop névre keresztelt kormányzati programmal foglalkozik (ez, ahogy nevéből is kiolvasható, a bürokrácia visszaszorítását és az egyszerűbb ügyintézést célozza), a másik pedig a Netrekész akciót hirdeti. Ez utóbbi a digitális írástudatlanság felszámolását kívánja elérni: a kormány annyival támogat (ha civil szervezet vagy), amennyit te magad beleáldozol az internet bevezetésére. Frankó, tényleg. Csak ne sulinetesedjen el a kezdeményezés.

Összefoglalva élményeinket, túl sok meglepetést ne várjunk. Jól megkomponált, tudatosan felépített, ultradizájnos füzetecskét kapunk, amiből viszont süt a sorok közötti önreklám. Nyilván, ha a terjesztést összekapcsolják a népszavazás elleni szocialista kampánnyal, értelmet nyer a történet: minden jól van, ahogy kitalálták odafenn, emberek, vétek volna a reformokat megreformálni.

Az arcátlanság bélyegét azért csak körültekintően süssük rá az anyagra, hiszen Orbánék alatt a Millenniumi Országjáró hússzor ekkora előállítási költségért sokkolt minket közhelyekkel. Persze, ez nem menti a szép Új Magyarországot.