Hogy tekintesz vissza az elmúlt két és fél év műsorkészítésre?

Soha még ekkora szabadságot nem élveztek a magyar médiában, mint amekkorát mi ebben a műsorban. A műsor ebben hordozta a legfőbb erényét, és a végzetét is. Van, ami egyszerűen már nem fér bele. Ne felejtsük el, hogy ez alapvetően Kádár János országa, ahol az emberek félnek, rettegnek. Az utolsó, meg nem tartott adásban például a Grafológiai Intézet munkatársai nem voltak hajlandóak a politikusok kézírását elemezni. Azért, mert az,sértené a politikusok személyiségi jogait". Holott ezek az írások nyilvánosak, éppúgy, mint a politikusok beszédei. Mennyire abszurd lenne - ha belegondolsz - hogy ha egy politológus a tévében nem lenne hajlandó elemezni a miniszterelnök-jelöltek vitáját, mondván, hogy az sérti a miniszterelnök-jelöltek személyiségi jogait. Nem lenne hajlandó elemezni az öltözéküket, beszédmódjukat, szóhasználatukat, gesztusaikat. Azok talán kevésbé tartoznak hozzájuk, mint a kézírásuk? Miért sértené a személyiségi jogaidat, ha leírsz valamit nyilvánosan és azt elemzik? Hiszen az nyilvános! Nem ellopták tőled! Ezt csupán példa gyanánt mondtam el. Illusztrálandó, hogy ebben az országban mindenki retteg. Egyrészt retteg a politikusoktól, másrészt és főleg retteg a cégektől.

A te szemszögedből miért szűnt meg az Apokalipszis Rt.?

Nem lehet minden létező fronton háborúzni. A műsornak gyakorlatilag nem voltak szövetségesei. Politikailag kétfrontos háborút folytatott. Üzletileg, tehát a multinacionális cégek szempontjából pedig millió frontos háborút vívtunk. Nem kíméltük semelyiket sem. A multinacionális cégek azonban sérthetetlenek. Egy politikust bármikor szidhatsz. Mert a politikusok azok szalmabábok, akik azért vannak kiállítva, hogy szidalmazhasd őket. Ők bokszzsákok. Köpőcsészék, melyek arra valók, hogy az emberek köpetét felfogják. Erről van szó. ők azért vannak, hogy az egyszeri ember kiélhesse a gyűlöletét. Ez általában egyirányú. Aki a baloldali köpőcsészét használja, az a jobboldali bábokhoz dörgölőzik, aki a jobboldalit az a baloldaliakhoz. Na most, mi mindkét irányba köptünk és mindkét irányba ütöttünk. Ez már értelemszerűen egy gettó. A probléma csak az, hogy a cégekkel ugyanezt már nem tudod megcsinálni. A cégek ugyanis mint mondtam, sérthetetlenek. A mi világunkban a cégek a valódi urak. ők kikezdhetetlenek. Ha politikusokat bírálsz, az elfogadható, az még átmegy. Mondjuk nagyon nehezen, mert Magyarországon viszonylag kevés olyan politizáló médium van, amelyik elbírja a független beszédet. Nekünk ebben a tekintetben nagy szerencsénk volt a Pont FM-mel, korábbi nevén Budapest Rádióval. Csakhogy a cégeket nem lehet szidni, az nem mehet. Ha a cégeket szidod, akkor mehetsz. Ennyi. ők ennek a világnak a valódi vezetői. ők azok, akikhez nem nyúlhatsz büntetlenül. Tök mindegy, melyik esetet mondom, mert milliónyi volt. Az lenne a kérdésem, hogy melyik céget nem szidtuk mi a magyar médiában? Gyakorlatilag a magyar reklámuniverzumnak szinte valamennyi szereplőjére kitértünk. Rengeteg beszéltünk marketingről. Rohadt sokat beszéltünk a cégeknek a szerepéről. És tudod, miért? Mert más nem tette meg helyettünk.

Ez korábban is így volt. Történt valamilyen konkrét ügy, amivel betelt a pohár?

Millió ügy volt. Bármelyik lehet az ok. Tökmindegy, kit szidsz. Minden cég potenciális partner. Egy ilyen világban élünk, és ez a fontos, ez a tanulság, mert ki nem szarja le, hogy megszűnt ez a műsor? Az, hogy a műsor megszűnt nem maga a válság, hanem csak egy jó apropó, hogy beszéljünk a válságról! A válság az, hogy a multinacionális cégek nem csak a törvények felett állnak, de a kritika felett is. Nem lehet őket kritizálni, mert azok a médiumok akik a nyilvánosságot jelentik, őket a reklámbevételek útján a cégek tartják el, ezért a médiumok érdekeltek abban, hogy a cégek kikezdhetetlenek maradjanak a médiában. Csakhogy, ez nem egy racionális logika. Ez egy félelemlogika. Meggyőződésünk, hogy nem létezik a Nagy Multi-Összeesküvés, nem létezik a multiknak a Nagy Érdekvédelmi Szervezete. Nem létezik a Multik Fekete Könyve, ahova bekerülnek azok a médiumok, melyek szidalmazzák a multitőkét. Egyszerűen arról van szó, hogy a médiumok félnek a cégektől, mint a tűztől, mert belőlük élnek. Egy hallgatott műsornak a reklámspotjai - tök mindegy hogy mi hangzik el a műsorban - azok a tudatalattiba ugyanúgy beépülnek. Akkor is ha a műsorban szidják a multi-logikát, akkor is, ha nem. A tőkével kapcsolatban szkeptikus emberek, a globalizációkritikus emberek ugyanúgy fogyasztanak. Vesznek élelmiszert, mobiltelefon-előfizetést, lakáshitelt vesznek fel, járnak bankba. Szóval ugyanúgy megvásárolják ezeket a fogyasztási cikkeket. Ezek az emberek is fogyasztók. Tehát el kell felejteni, a régi trendeket. A multi nem úgy viselkedik, mint egy politikai párt. Ha egy politikai pártot szidsz a műsorban, akkor az a politikai párt teveled nem kommunikál, megsértődik rád, elfordul tőled. Egy multival ez nem így van. Észre lehetne venni, hogy nem csak a médiafelületek függnek hirdetőktől, hanem a hirdetők is a médiumoktól. És a hirdetőnek az elemi érdeke elsősorban a nézettség vagy hallgatottság. Csakhogy - és itt a bökkenő - ez itthon alapvetően nem mérhető. És jó pénz van abban, hogy ne is legyen, így kommunikálhat ugyanis a médium kizárólag a hírdetőkkel a nézők, hallgatók helyett. Ha a nézettség-hallgatottság valóban mérve lenne, a médiumok kénytelenek lennének minőséget előállítani, esetleg versenyezni, az meg ki tudja, mennyibe kerülne nekik?! Sokkal jobb kvázi-számok alapján értékesíteni a reklámidőket. Hangsúlyozom: a hirdetőnek nincsenek ideológiai kikötései. Mert a reklám az reklám. A reklám minden műsorban reklám.Ha szidják a multikat, mondjuk kárhoztatják a multitőkének a káros hatásait, mondjuk az externáliákat, attól még az adott hirdetés a fogyasztást ugyanúgy realizálja. Az én véleményem szerint nem csupán társadalmi felelőtlenség, de hibás logika az, mely nem engedi a cégek kritizálását. Ez az eset jól mutatja a káros folyamatokat és ennek tükreként a média történéseit. Ezeket pedig elsősorban nem a politika, hanem az üzlet határozza meg. A politikusokat ma már szabadon lehet ütni. Ez a múlt dilemmája. Ez volt a politikai cenzúra. Ma már a múlté. A jelen és a jövő dilemmája, hogy az üzleti érdekeket lehet-e sérteni. A cégeknek a kompetenciáját lehet-e sérteni. Az, hogy cégeket lehet-e bírálni a jövőben? Vagy csak reklámozni őket és hallgatni az ügyeikről. Ez a jövő dilemmája. A mi távozásunk biztosan nem fest túl derűs képet erről a jövőről. Vagy legalábbis felvet egy-két aggályos kérdést.

Hogyan tovább, Apokalipszis Rt.?

Nem tudom. Ennek a műsornak mindig is gonzo médiamentalitása volt. Természetes, hogy a magyar médiával ez nem túl kompatibilis. Amikor elkezdtük csinálni az első műsorunkat, arra számítottunk, hogy másnap már nem kell jönnünk, de kellett. Aztán, hogy a jövő héten nem kell jönnünk, de kellett akkor is. Relatíve nagyon sokáig csináltuk úgy, hogy ez lesz az utolsó adás. És aztán nem lett vége, nem lett vége és nem lett vége. Mi csodálkoztunk a legjobban, mert tudtuk, hogy ezt így nem lehet csinálni. Ahogy mi csináljuk ezt a rádiózást, azt úgy nem lehet. Ez ugyanis a rendszer logikájából fakad. Ezt pontosan tudtuk. Már-már elhittük, hogy ezt így mégis lehet csinálni. Azonban kiderült, hogy első benyomás volt a helyes, vagyis, hogy nem lehet. Csak két és fél év kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön. Nyilván Rónai Egonnak sem volt könnyű. Két és fél évig tartott az a dilemma, ami után megszületett a döntés. Nyilván a mérleg egyik serpenyőben voltunk mi, és a mi kérlelhetetlen megmondásunk, a nagy társadalmi felelősséggel előadott köpködésünk és fröcsögésünk, szóval az a fajta meglehetősen durva és kemény médiaszerep - amiről meggyőződésünk, hogy egy sikerre ítélt szerep - a másik serpenyőben pedig voltak a rádió gazdasági érdekei, amiket Rónai Egon védelmez. Az, hogy ez a dilemma racionális-e, hogy ez a mérleg egyáltalán létezik-e, nos ez szerintem egyáltalán nem biztos. De hát ő így vizualizálta ezt a dilemmát. Az volt a meggyőződése, hogy a rádió pénzügyi érdekei ezt kívánják. Holott a hirdető pusztán a nyereségben érdekelt. Nem olyan, mint Sztálin, hogy aki őt szidja, az mehet a Gulágra. A hirdető az ideológiamentes. Nem zavarja az ideológia. A reklámspot tartalmaz egy hirdetést, ami a tudatalattival kommunikál. Ha az lemegy, akkor jó. őt nem érdekli, hogy az a fajta logika, amit képvisel, jó vagy rossz színben tűnik-e fel a műsorban. Egyszerűen arról van szó, hogy te, aki esetleg hallgattad ezt a műsort és annak szellemében idegesít a cégeknek a szerepe, amikor megállsz a polc előtt, pontosan ugyanúgy beugrik, hogy: nézd már, ezt ismerem, ez olyan mintha az apám lenne! És beteszed a kosárba.

Blog? Másik rádió?

Én, mint Puzsér Róbert, most a könyvem kiadására készülök. Van egy kötetem. Nyáron fog megjelenni. Blogolok, tévéknél vendégeskedem. És kipihenem ezt a dolgot. Lehetséges, hogy ez egy korszaknak a vége, és ez nem baj. Millió médium létezik, ahol egy ember kifejtheti a küldetéstudatát. Én egy ilyen küldetéstudatos csávó vagyok. Tudom, hogy mostanában ez nem divat. Mindenhol keresem az ideológiai és piaci rést ahová be lehet hatolni. A műsor is egy piaci rést töltött ki. Most, hogy mi megszűntünk, ezt újra ki lehet majd tölteni. Ha referenciát tudtunk teremteni erre, ha igényt tudtunk elmélyíteni a válság kérlelhetetlen számonkérése iránt minden téren, akkor az már tök jó. Olyasmit gyárts, amit más nem gyárt. Ez a kapitalizmus alaptörvénye. Azt gondolom, hogy az ideológiai-politikai függetlenség, a közérthetőség, a közérdekűség és az intellektuális igényesség, mostanában hiánycikk.