Veszélyben a Szaharov-múzeum

"A helyzet drámai. Január 1-től a múzeum kénytelen lesz csökkenteni vagy leállítani tevékenységét és elbocsátani személyzetének nagy részét" - kesereg az igazgató, Jurij Szamodurov.

Miután Oroszországban, ahol az ellenzékieknek alig van szava azóta, hogy visszatértek az egykori KGB-tisztek, általános a közöny az intézménnyel szemben, Szamodurov az Európai Unió, az Európai Parlament segítségét kérte, de mindeddig eredménytelenül. A múzeum eddig túlnyomó részében a külföldi adományozóktól függött. De - mint az igazgató megjegyzi - csökken a Nyugat érdeklődése Oroszország problémái iránt, és ezzel együtt csökken a támogatás is. 2008-ra egyelőre csak az amerikai Szaharov-alapítványtól várnak 50 ezer dollárt (kb. 88 millió forint), ami ugyancsak távol van a 340 ezer dolláros éves költségvetéstől.

A múzeum állandó kiállítást kínál az egykori Nobel-békedíjasról, akit 1980 és 1986 között belső emigrációra kényszerítettek (a Moszkvától 400 kilométerre keletre fekvő Gorkijban jelölték ki kényszerlakhelyét, miután nyíltan bírálta a szovjet vezetést Afganisztán megszállása miatt). A tárlaton gazdag anyag látható a munkatáborokról és a Szovjetunió-beli politikai elnyomásról is.
Szaharov (1921-1989), a szovjet hidrogénbomba feltalálóinak egyike már az 1960-as évek végétől szembefordult a szovjet hatóságokkal és az emberi jogok védelmezője lett. A KGB által éveken át zaklatott tudóst csak 1986-ban, Mihail Gorbacsov hatalomra jutása után rehabilitálták.

A tárlat felidézi a sokak által idealistának tartott Szaharov számos politikai és filozófiai gondolatát, amelyek a mai napig aktuálisak Oroszországban a Jelcin-korszak elveszett illúziói után, valamint a demokrácia Vlagyimir Putyin idejében elszenvedett csorbulása miatt. Elkötelezettségéhez hűen a Szaharov-múzeum ma is "ellenáll", bírálja a Putyin-rendszert, a csecsenföldi helyzetet és a vallási fundamentalizmust is. Ezek miatt az intézményt többször megfenyegették és próbálták megfélemlíteni, mint arról az igazgatói iroda ablakkeretén látható golyónyomok is tanúskodnak.

 Volt olyan kiállítása is, a Vigyázat, vallás!, amely nem kis felháborodást váltott ki egy olyan tárggyal, amely egymásra helyezett el egy Krisztust és kólásüveget. "A provokáció nem a múzeum hivatása" - mondja Szvetlana Gannuskina köztiszteletben álló emberi jogi harcos, a múzeumigazgató bizottságának tagja, aki szerint azonban szükség van az intézményre: életben kell tartani Szaharov emlékét, eszméit, mert ma is történnek súlyos jogsértések Oroszországban, például a börtönökben, és az FSZB (a volt KGB) "már mindent megenged magának."

A múzeumigazgató szerint Putyin elnök - maga is egykori KGB-tiszt - "mindent olyat megtesz, amit Szaharov soha nem támogatott volna, a demokrácia paródiáját alakította ki". Ennek fényében Szamodurov semmit nem vár az orosz államtól. "Boldog lennék, ha az adakozók között lenne egy ismert személyiség, mert ez bátorítaná a többieket. De az emberek félnek, vagy pedig nem érdekli őket" - mondja.

Gorkijban, amely 1991-ben visszakapta ősi nevét, a Nyizsnij Novgorodot, szerény múzeumot rendeztek be abban a lakásban, ahol Szaharov hat évig élt feleségével, Jelena Bonnerrel a KGB állandó felügyelete alatt. Itt látható gondolkodó régi íróasztala, a telefon, amelyet száműzetésének utolsó napján szereltek fel, hogy Gorbacsov felhívhassa őt, és személyesen közölje vele, hogy szabad. Az évi egymillió rubeles (7,5 millió forint) évi költségvetéssel, amelyet a város finanszíroz, a múzeum éppen csak megél.

"Még egyetlen elnök sem jött el ide soha" - sajnálkozik Ljubov Potapova igazgató. Pedig úgy véli: az ifjúságnak többet kellene tudnia Szaharovról, hogy ne kövessék el újra a múlt hibáit.