2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Oldtimer kiállítás

Több mint száz éves autókat és motorokat lehet megcsodálni a hétvégi Oldtimer kiállításon, Budaörsön. A rendezvényen olyan ritka járműveket is felvonultatnak, amelyeket eddig még sehol sem mutattak be. A 140 autó és 48 motor nagy része magyar tulajdonban
2007. november 18. vasárnap 07:22 - Hírextra
11 motor közülük több mint 100 éves, így nem véletlen, hogy a vasárnapig tartó rendezvény biztosítási díja milliárdos nagyságrendű -

A kiállításon egyebek mellett a Ford legendás T-modelljét is láthatják az érdeklődők, amely Galamb József magyar mérnök tervei alapján készült. Ezt a modellt választották az évszázad autójává, és ez volt a világ első sorozatgyártott automobilja is. Molnár László, a kiállított kocsi tulajdonosa azt mondta: egy itthoni gyűjtőtől vásárolta az autót 5 éve, teljesen romos állapotban volt, egy régi istállóban tárolták.

A legidősebb kiállított kocsi az 1897-ben készült Panhard Levassor, ami még működik, sőt egy hete megnyerte a veterán autóknak rendezett London-Brighton maratont. Alváza, karosszériája és kereke is fából készült, de az érteke körülbelül 400 millió forint.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását