Az „unalmas bankár” és az irodalom

A bankelnök beszéde előtt viccesen megjegyezte, hogy két érdekes előadás - Gyurcsány Ferenc miniszterelnöké és Angel Gurría OECD-főtitkáré - után nehéz egy „unalmas bankárnak” megszólalnia. Úgy tűnik, a gazdaság és az irodalom nem állnak messze egymástól, ugyanis Gyurcsány után Karvalits Ferenc is egy idézettel indított; ő egy Petri György-verset hívott segítségül mondandója fantáziadúsabbá tételéhez: „Ami késik, az nem múlik - badar, ostoba beszéd. A nyugdíj késik, én meg múlok.” Az előadó szerint a költő 1985-ös verse is az jelzi, hogy az infláció mint probléma már húsz éve is jelen volt. Pedig az árstabilitás elérhető és kívánatos dolog.

Az elmúlt három évtized jelentős fejlődést hozott a monetáris közgazdasági elméletek területén a bankelnök szerint. Az infláció mindig egy monetáris jelenség; de ezt nem gondolták mindig így, évtizedekkel ezelőtt ezeknek a tényezőknek nem tulajdonítottak nagy szerepet, pedig a világgazdaság válságait rossz monetáris döntések okozták. Az alapösszefüggés az, hogy a pénzkínálat együtt mozog az árszínvonallal. A hatvanas évek meghatározó hipotézise szerint az infláció növekedése nem jelentett feltétlenül rosszat; mivel azt gondolták, hogy ez segít alacsony szinten tartani a munkanélküliséget. Azonban ez a feltevés a hetvenes években megbukott: hiszen, ha a gazdaság szereplői számítanak a magas inflációra, akkor annak már semmilyen pozitív, élénkítő hatása nincs. Ugyanis a tartósan magas inflációnak nincs hatása a munkanélküliség alakulására, csak a „meglepetésszerű” növekedésnek. Az inflációnak jelentős költségei vannak; ebből kifolyólag nem javítja, hanem rontja a gazdasági növekedés potenciálját.

A meglepetésszerű infláció hatásai

Az infláció féken tartása főleg az előbb említett jellemzője miatt fontos. Az infláció elleni védekezés arra ösztönzi a gazdaság szereplőit, hogy erőforrásaik jelentős részét az infláció ellen védelmet nyújtó eszközök megszerzésére, és így a beruházások a produktív szektor felől a pénzügyi szektor felé terelődnek. Valamint, a magas infláció a gazdaság hatékonyságát is csökkenti, hiszen így nehezebb felismerni a relatív árváltozásokat, így a vállalatok és a lakosság is sokkal nehezebben jut megfelelő, a pénzügyi döntéseihez szükséges információkhoz. A magas infláció általában a pénzromlás változékonyságával is együtt jár. A meglepetésszerű infláció jövedelemátcsoportosítást okoz a hitelt nyújtók és az azt felvevők között. Ha előre számítani lehet erre az eseményre, a hitelezés költségeiben a kockázati prémium megnő, mindez pedig magasabb kamatokat eredményez. A nem várt infláció az adókötelezettséget is befolyásolja, valamint nehezíti a pénzügyi tervezést, és ezáltal csökkenti a beruházási kedvet. Az alacsony infláció érték; hiszen ez az előfeltétele a gazdaság tartós és jelentős mértékű növekedésének - fejtette ki a Nemzeti Bank elnöke. Szóval, ha ki akarunk mászni a költségvetési gödrünkből, előbb muszáj megzaboláznunk az inflációt.

Horgonyozzunk le

Karvalits Ferenc szerint az is fontos, hogy ne csak tanuljunk a múltból, hanem várakozásokat is fogalmazzunk meg a jövőbeli pénzügyi folyamatokra vonatkozóan, döntéseinket pedig ez alapján kell meghozni. E gondolkodásmód legfőbb üzenete, hogy a monetáris politikára vonatkozó várakozásoknak meghatározó szerepük van a gazdasági szereplők üzleti döntéseinek aktivitásában. Az infláció élénkítése tehát sosem lehet cél; meg kell próbálni azt mindig kézben tartani. A jegybankok általában egy nominális horgony mellett kötelezik el magukat - e kifejezés olyan változókat (mint például a bérek, árfolyam stb.) jelöl, melyek alakulása referenciául szolgál, ezáltal segít az infláció „lehorgonyzásában”. Ezekben a nominális horgonyokban megjelennek a mostani döntések hosszabb távú következményei; ezzel próbálják a jegybankárok megkötni saját kezüket. Ha a jegybank elkötelezi magát egy nominális horgony mellett, és ezt következetesen bizonyítja is, az kedvezően fogja befolyásolni a várakozásokat. Ugyanis, így a gazdasági szereplők számára világossá válik, hogy az infláció emelekedésének veszélye esetén a jegybank hogy fog reagálni, és az inflációra vonatkozó önbeteljesítő jóslatok száma csökken.

Többféle nominális horgonyt alkalmazhatunk. Vannak gazdaságok, melyek az árfolyamot tekintik horgonynak, ma talán az inflációs célkövetés a legnépszerűbb rendszer. Itt a jegybank kötelezettséget vállal az árstabilitás elérésére mint elsődleges, hosszútávú küldetésre, és egy adott inflációs célérték elérésére kötelezi el magát. A folyamat közbülső célja az inflációs előrejelzés, megpróbálja közelíteni egymáshoz a várakozásokat és az infláció értékét. A monetáris politika átláthatóságát is erősíti ez a rendszer, hiszen egy világosan megjelölt céllal dolgozik.

Tehát, Karvalits Ferenc előadásából - és visszaemlékezve a korábban felszólalú Angel Gurría megállapításaira - levonhatjuk azt a következtetést, hogyha sikerülne visszaszorítanunk és stabilizálnunk az inflációt, egyszerűbb lenne a pénzügyi tervezés, melynek hatására megnőne a befektetési kedv, így egyre több beruházás valósulhatna meg az országban. Ezek profitot termelnének, így fellendülhetne a gazdaság. Nem is tűnik olyan bonyolultnak, csak hozzá kellene látni.