Szevasz, már megint így kell találkoznunk?

Mondogatjuk egyre sűrűbben, kollégák egymás között, körülöttünk tüntetnek, vagy oszlatnak, vagy mindkettő. Miki legutóbb így köszönt rám: „Látom téged is elkapott a paparazziláz!” Kedélyesen kitöltjük az időt, csöppet sem fontos közlendőkkel ilyenkor, néha az órára nézünk, mintha azt várnánk: mikor oszlatnak már? „A francba hogy már megint beázott a cipőm, egy cigarettát nem tudok megsodorni ebben az esőben, reggel óta kint vagyok. Figyelj utána igyunk már meg valami ütős szeszt, tisztára átfagytam!” Mondom én, de néha fontosabbakról is szó esik: "Te, hol lehet itt kazettát venni a kamerába? Látom sokáig leszünk, szerintem keveset hoztam." Zutyuval (Bogád kolléga az Indextől) szintén így találkoztam tavaly március 15-én, csak akkor épp menekültünk a REBISZ elől, talán a Hársfa utcán. Vigyorgott mint birsalma a biliben, hogy na a másik marha, pedig ősszel még meg is lőtték. A sztorizásra, melyik könnygáz erősebb, a tavalyi vagy az idei termés (az idei, csak tavaly többet használtak) akkor nem jutott idő.  A Barcs és a Zutyu most újabb történettel lett gazdagabb. Oszlatás mentén lepacsizik egymással a pártos sajtó jobb és balfele, csak az nem jön ki megnézni, hogy is mennek mifelénk a tömegoszlatásnak becézett attakok, akik az ágyúzást is helyesnek tartanák. Persze politikai alapon.

„Mi történt volna? Időutazáson voltam!”

Válaszolta a Barcs, amikor felhívtam érdeklődve a történtekről. „Régi szép emlékek, a nyolcvanas évek végéről... Bezsuppoltak bazmeg, mondja a latin.” Sebtiben, szedte össze magát, csak a kamerát vitte, mellényt, sajtós igazolványt, megbízást nem. De eddig nem is volt rá szükség. „Tudod, amikor elváltunk a hídlezárás után a Blahánál én még visszamentem a Ferenciekre. Akkor igazoltattak, lekameráztak, bemondtam az adataimat, meg hogy hvg.hu, aztán elengedtek. Most, beszorítottak mindenkit a Hold utcába aztán elkezdtek igazoltatni és mindenkit bezsuppoltak, hiába mondtam nekik, hogy újságíró vagyok. Elfutni nem lehetett, le voltak zárva a mellékutcák. Aztán elvittek minket Kőbányára, a kerületi kapitányságra, nem tudom miért éppen oda. Ott álltunk a lift előtt órákig, leülni nem lehetett. Utána lefilmeztek, emelgethettem egy táblát, amire az volt írva, hogy 12. Elmondtam többször a nevem, anyám nevét meg hasonló baromságokat, felvettek jobbról-balról mint a filmekben. Aztán bevittek egy olyan helyiségbe, ahol volt egy pad, azon szundiztam egyet. Éjjel egy órakor bejött két szabálysértési adminisztrátor csaj, akik közölték, hogy kiengednek, meg, hogy fizethetek majd negyvenezer forint bírságot. Buszozhattam haza éjszakaival, három átszállással hazáig. A feleségem meg keresett a városi kocsmákban, Bem moziban, meg ilyen helyeken, hogy biztos piálok a haverokkal. Nem engedték, hogy felhívjam, ők hívták fel 0 óra 30 perckor, hogy kiengednek. Végig tudták, hogy újságíró vagyok, szóval jól oda akartak koppintani az orrunkra, hogy tudjuk hol a helyünk.”

Mit lehetne tenni?

Barcs Miklós a TASZ jogi segítségét kérte az ellene indított szabálysértési eljárásban. Egy évvel ezelőtt én is így tettem. Egy emberes lila folttal a kulcscsontomon panaszt tettem az ügyészségen. Túl sok reményem nem volt, lehetett sejteni, hogy bűncselekmény hiányára hivatkozva ejtik az ügyet. Ha a felszólítás után is a helyszínen (elnézést, műveleti területen) maradok, akkor számoljak a sérülés lehetőségével. Nincs ezzel semmi probléma, nem is kértem soha, hogy kerüljön ki a könnygáz, és ha futás közben kimegy a bokám azért se éltem volna panasszal. Igaz, a feljelentés ötlete csak akkor támadt bennem, amikor találkoztam a történtek rendőri olvasatával. Azzal, ahogy megmagyarázták és bátornak nevezték a szégyellni valót. A véletlenül leesett azonosítószámok, illetve a nem létező viperák Gergényii féle említésénél ragadtam telefont, és kerestem meg a jogvédőket. Indokolatlannak tartom a kényszerítő eszközök használatát, ha a nyilvánosság képviselője a hatóság munkáját nem akadályozza. A rendőrség nem dolgozta ki a technikáját annak, hogy lehetne biztosítani a nyilvánosságot, a sajtó jelenlétét. Attól még, hogy a törvények szerint mindenkivel szemben fel lehet lépni még nem muszáj. A rendőrségre van bízva, hogy mérlegeljen, kivel szemben intézkedik. Ezzel a lehetőséggel visszaélni törvényes, de etikátlan. A tudósító értelemszerűen nem része a törvényellenesen tüntetők csoportjának. Két ellentétes célú tüntetésen is jelen lehet, passzív kívülállóként. Ezért, nem is kéne úgy kezelni. Amikor az újságíró tudósít, és tudósítani akar akkor nem a saját jogait érvényesíti, holmi V.I.P. tüntetői jogot, hanem mindenki jogát a tájékozódáshoz. Kérdezték tőlem páran, miért nem néztem én is vagy nézzük mi újságírók is otthonról a tévében. Aki kuplerájban dolgozik, ne csodálkozzon ha...  Akkor mégis ki tudósítana? Mindannyiunk érdeke, hogy a rendőrség ne intézkedhessen a nyilvánosság kizárásával. Mindenféle rendőri intézkedés átláthatósága közérdek. Ha ezt a lehetőséget veszik el, vagy félemlítik meg az eszközeit, akkor a sajtószabadság sérül.

„Minuszos hír lett volna”

„Oldalt álltunk a fal mellett, úgy tíz-húsz méterre a nagyjából harminc tüntetőtől. Odajöttek hozzám és igazoltattak. Mondtam nekik, hogy újságíró vagyok és épp a munkámat végzem, a kollégák is próbálták meggyőzni őket, de ez nem hatotta meg őket. Kétszer vagy háromszor megmotoztak, a rabszállító oldalánál, mint a klasszikus amerikai filmeken, feltett kézzel terpeszállásban. Ezután megbilincseltek és elvittek a VI. kerületi rendőrfőkapitányságra, ahol huszonöt percet töltöttem a fogdában, a többi időt – olyan öt-hat órát – pedig a rendőrség folyosóján üldögéltem. Munkáltatói igazolás és parlamenti belépő volt nálam, amit a rendőrség egyik szervezete, a Köztársasági Őrezred állít ki, és nyilvánvalóan jelzi, hogy újságíró vagyok. Akármit mond Takács Albert a parlamentben, nem magyarázták el részletesen, miért is jogszerű az előállításunk. Annyit közöltek, hogy bevisznek és hogy engem is szabálysértőnek tekintenek. Mondtam nekik, hogy nem ismerem el a szabálysértést, és nem kívánok semmilyen nyilatkozatot tenni, ott a helyszínen. A rendőrségen tíz óra körül kezdtek el kihallgatni, és akkor mondták el, hogy jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenséggel elkövetett szabálysértést rónak a terhemre. Valószínűleg fogok kapni egy szabálysértési határozatot, hogy mennyi az annyi. Nem próbáltam elmenni. Mert természetes, hogy ha az ottani harminc jelenlévő elmondja, hogy a Gyurcsánynak a nénikéjét, és nem történik semmi, akkor hazamentek volna, mert baromi hideg volt. Nálunk is egy minuszos hír lett volna az egészből, ha a rendőrség ilyen indokolatlanul és aránytalanul nem lép fel. Felszólítást követően maradtam ott, de oldalt állva, megfigyelőként és nem vegyültem a tüntetőkkel. Nyolc napon belül van lehetőségem megtenni a panaszt, és ezt meg is fogjuk tenni a hírportál ügyvédjével. Várjuk, hogy milyen szabálysértési bírságot szabnak ki, nyilvánvaló módon azt megfellebbezzük. Nem gondolom, hogy az én feladatom lenne felvilágosítani a rendőröket, hogy az újságírókkal hogyan kéne bánni.”