A Gerákra az utóbbi időkben kissé rájárt az a bizonyos rúd. A magyar válogatott kapitányát az Eb-selejtezőn igazságtalanul állította ki a törökök ellen a bíró, a görögök ellen pedig sárga lapjai miatt nem játszhatott.
Akárcsak színész névrokona.
- Két hónapig feküdtem a kórházban tüdőgyulladással, nemrég pedig megcsúsztam a buszon való leszálláskor, nem tudok azóta lábra állni. Még jó, hogy nem focival keresem a kenyerem.
- Milyen érzés Gera Zoltánnak lenni?
- A futballistának biztos jó, hiszen jó ideje a népszerűsége csúcsán van, szeretik a szurkolók, a legjobb magyar labdarúgónak tartják.
- Névrokonának népszerűségéből önre is jut valami?
- Sajnos igen. Benne vagyok a telefonkönyvben, de nincs odaírva a nevem mellé, hogy színész. Ezért aztán gyakran felhívnak, gratulálnak, hogy milyen jól játszottam, netán szép gólokat rúgtam. Kapok telefonon és levélben is szép lányoktól ajánlatokat. Ha tudnák, hogy egy kiérdemesült, nyolcvanöt éves színésznek küldik!
- Egyébként szereti a focit?
- Restellem, de nem rajongok érte. Soha nem jártam meccsre, televízión sem szoktam nézni a közvetítéseket. Természetesen örülök, ha hallok magyar sikerekről, de erre csak nagyon régen volt alkalmam. Még az Aranycsapat idején.
- Nem zavarja, hogy van egy névrokona?
- Régen biztosan zavart volna. Akkor meg kellett volna kérnem, hogy valami jelet tegyen a neve elé, de most már mindegy.
- Mi az, ami a színészeten kívül igazán érdekli?
- Sok minden. Behatóan foglalkozom a távol-keleti kultúrával, a buddhizmussal, az asztrológiával és más okkult tudományokkal. Szeretem a természetet, a csendjét. Anyanyelvi szinten beszélek és olvasok angolul, németül, franciául.
Az angol nyelvtudásából egy időben csak hátránya származott.
- 1964-ben egy Angliába írt levelem miatt, izgatás vádjával tíz hónapra lecsuktak.
- Mivel izgatott?
- A londoni British League kiírt egy nemzetközi Shakespeare-pályázatot, amelynek fődíja egy kéthetes londoni színészkurzuson való részvétel lehetősége volt. A zsűri érdemes találta a pályázatomat díjazásra, vagyis a londoni meghívásra. De hiába örültem, a Vígszínház vezetősége nem javasolta kiutazási engedélyemet, a felsőbb szervek pedig eszerint cselekedtek. Megírtam az angoloknak, hogy sajnos a kommunisták nem engedtek ki. Nem gondoltam, hogy felbontják és elolvassák a levelemet a belügyesek. Ennek a következménye tíz hónap börtön lett, ahol gyakorolhattam angol nyelvtudásomat, hiszen többnyire angol fordításokat bíztak rám.
"Rovott múltja" jó ideig kísértette. Alig kapott színházi szerződéseket. A rendszerváltás után azonban rehabilitálták. A régi ítéletet megsemmisítették és minimális életjáradékkal kárpótolták.
