Egy glossza keltette fel az érdeklődésemet egy napilapban, melyben a szerző azon méltatlankodik, hogy pszichiátriai betegek rajzaiból, festményeiből rendeztek kiállítást egy budapesti galériában úgy, hogy nem kérték az alkotók beleegyezését, így kiszolgál
2007. december 2. vasárnap 18:14 - Bencsik Gyula
A barátságosnak éppen nem nevezhető VIII. kerületi Balassa utcában található a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája, melynek főkapuján belépve a 100 éves felújított épület előterében útbaigazítanak, majd Simon Lajos docens úr továbbkalauzol az alagsorba, ahol lassan a vége felé közeledik a művészetterápiás csoport foglalkozása. Azok az ambuláns kezelésre járó betegek sürgölődnek a csoportvezető, Kovács Emese körül, akik úgy gondolták, állapotuk javulását, későbbi gyógyulásukat segítheti, ha részt vesznek kézműves-foglalkozásokon.
A mindössze 40 négyzetméteres, meleg hangulatú helyiségbe lépve akár egy képzőművészeti kirakodóvásáron is érezhetné magát az ember. Az aktuális adventi koszorúktól kezdve a festett falemezekből összeillesztett karácsonyfákon át a téli tájjal megfestett tányérokig a polcokon és falakon felvonultatott legtöbb munka a karácsonyt idézi. A kemencéből kikerülő tűzzománc lapocskáik lehűlését váró „szakkörösök” türelmetlen fészkelődése olyan, akár a Jézuska ajándékát leső gyermekeké. Aztán a kellő idő eltelte után kézbe vett alkotások becsusszannak egy névvel ellátott borítékba, majd egy öblös fiók mélyére kerülnek. Innen ugyanis a betegek nem viszik haza az általuk készített alkotásokat, mert a foglalkozások lényege, hogy a résztvevők megtanulhassanak különböző önkifejezésre alkalmas képzőművészeti technikákat és a terápiájuk részeként a terápiás team felhasználja az alkotás során megtapasztalt élmények gyógyító erejét. A csoport létrejöttéről, működéséről kérdeztem Kovács Emesét.
Mióta működik ez a csoport ebben a pincehelyiségben?
Nemsokára két éve, hogy kialakítottuk ezt a foglalkoztatót itt, az alagsorban, a korábbi kazánház helyén. Én jól rajzolok, eredetileg textilművességet és a keramikus mesterséget tanultam, ismerek sok kézműves technikát, korábban részt vettem egy mentálhigiénés képzésen , majd két és fél éve kerültem ide a klinikára. Kezdetben az ebédlőben dolgoztunk a betegekkel, a szükséges alapanyagokat fölcuccoltam, rajzlapokat, festékeket, ecseteket, és amelyik betegnek volt kedve bekapcsolódhatott a munkába. Ebből nőtte ki magát a mostani foglalkoztató, amelyet alapítványi támogatással alakítottunk ki itt, az alagsorban.
Milyen típusú pszichiátriai betegek vesznek részt a foglalkozásokon?
Gyakorlatilag bárki csatlakozhat, aki betegként belép a Pszichiátriai Klinikára. A skizofrén betegektől kezdve a bipoláris pácienseken keresztül a különböző személyiségzavarban, depresszióban szenvedő betegekig jóformán mindenki, aki szívesen részt vesz a foglalkozásokon. Persze, az akut nagyon súlyos állapotban lévő betegek nem képesek alkotni.
Az itt látható, itt készülő rajzokban, festményekben, kézműves munkákban mennyire tükröződik a betegek lelkiállapota?
Dubuffet és az Art Brut
A nyers, durva, csiszolatlan művészetet jelentő kifejezést Jean Dubuffet (1901—1985) használja először, 1945-ben, egy barátjának küldött levelében, miután több svájci elmegyógyintézetben tett látogatása során magával ragadták a kezeltek alkotásai. A terminus hamarosan elterjed Európában, majd nem sokra rá az amerikai kontinensen is használni kezdik. Dubuffet kifejezése meghatározza és kategorizálja az elmebetegek, rabok, gyerekek, vagy a társadalom peremére szorultak elementáris, felkavaró művészetét, amelyeknek drámai megszólító ereje, keresetlensége, lenyűgöző spontaneitása megragadta és lenyűgözte. Az „izmusoktól” eltérően itt nem egy meghatározott/egységes művészeti stílusról van szó, sokkal inkább jellemző az esztétikai, formális és kifejezésbeli sokféleség. Düsseldorf az első állomása annak a kiállítássorozatnak, amely Dubuffet több mint nyolcvan művét — festményeket, rajzokat, szobrokat, építészeti modelleket, fényképeket, filmeket — együtt mutatja be a legkiemelkedőbb ötven Art Brut művész közel 350 alkotásával. A kiállításon a látogató nyomon követheti a munkák inspiráló hatását Dubuffet művészetére és összehasonlíthatja a teljesen eltérő alapállásból készült műveket. A kiállítás a Dubuffet Alapítvány anyagára, Dubuffet gyűjteményére, illetve a Prinzhorn Gyűjteményre épül. Dubuffet 1974-ben hozta létre alapítványát azzal a szándékkal, hogy munkái rendszerezve maradjanak meg és a széles közönség számára is elérhetők legyenek. Az alapítvány ma már több mint ezer művet őriz. A művész kifejezetten a mentálisan retardáltak, az elmebetegek munkáit gyűjtötte. A‑Collection de l’Art brut 1976 óta a svájci Lausanne-ban, a Château de Beaulieu-ben kapott helyet. Ma Lucienne Peiry vezeti a múzeumot, és vásárlásokkal folyamatosan gyarapítja a gyűjteményt Számos olyan művész is szerepel a kiállításon, akiket Dubuffet nem ismert, bár kortársai voltak, mint a világtól teljesen elzártan dolgozó Henry Darger, Theo és Alexander Lobanov, és kortárs Art Brut művészek is: Michel Nedjar, vagy Richard Greaves. A kiállítás fontos részét képezik a Prinzhorn Gyűjteményből származó alkotások, melyeket a művészettörténész és orvos végzettséggel egyaránt rendelkező Hans Prinzhorn (1886—1933) gyűjtött egybe pszichiátriai intézetben kezelt betegek műveiből. Prinzhorn 1919-ben kerül a Heidelbergi Orvostudományi Egyetem klinikájának pszichiátriájára, mint asszisztens. 1921 júliusáig dolgozott itt, és ez alatt az időszak alatt mintegy ötezer tárgyat gyűjtött össze a páciensektől. 1933-ig folyamatosan rendezett kiállításokat, így gyűjteménye Európa-szerte ismertté vált és egyes avantgárd művészeti csoportosulások számára inspirációs forrást is jelentett. A gyűjteményről publikált album (Bildnerei der Gisteskranken, 1922) meghatározó hatással volt nemcsak számos kortárs művészre, de Dubuffet művészetére is. A náci uralom alatt az Entartete Kunst (Degenerált művészet) címmel létrehozott kiállítás a kollekcióból származó Art Brut képeket együtt mutatta be az avantgárd művekkel, ily módon szándékozott az avantgárdot beteg, elfajzott művészetként megjeleníteni. A düsseldorfi kiállítás megmutatja az Art Brut sokszínűségét, azokat a változatos kifejezési formákat, amelyek a 20. századi modern művészetre kitörölhetetlen hatást gyakoroltak és képet alkothatunk Dubuffet művészetről alkotott filozófiájának lényegéről is.
Forrás: www.artmagazin.hu
Mindenre, amit készítünk, a személyiségünk rányomja a bélyegét. Ha valakinek beteg a személyisége, a művei is fogják azt tükrözni. Kivételt képez ez alól, ha valaki professzionális művészként kerül be ide, mert ő tud egy kicsit „csalni” a technikai és alkotási rutinjával; az ilyen azonban ritkaságszámba megy.
Hányan vesznek részt egy-egy alkalommal?
Ez változó. Olykor telt ház van a foglalkoztatóban, ami 15-18 főt jelent, de előfordul, hogy csupán ketten-hárman vannak. Több csoport működik. Van, amelyik konkrétan a pszichoterápiás osztályhoz kapcsolódik. Ebben az alkotás folyamata és maga az elkészült alkotás is számít. Velük beszélgetünk az általuk készített munkákról, és sokan elmondják a csoportból, hogy bennük milyen érzéseket kelt az a kép, vagy tárgy, amit a betegtársuk készített.. Vannak olyan csoportok, amelyeknél az alkotók számára a kreatív munka és a végeredmény is önmagában nyújt sikerélményt . Ezekben a csoportokban nem a megbeszélésen és a visszajelzéseken van a hangsúly, hanem az alkotás élményének megtapasztalásán és az elkészült mű által kiváltott örömérzésen és büszkeségen. Az idősebb, demens betegeknek leginkább készségmegtartó, készségfejlesztő foglalkozásokat szervezünk. Az itt látható mandalák nagy részét, amelyek előrenyomott séma alapján lettek kiszínezve, demens betegek készítették.
Feltételezem, hogy azoknak a csoportoknak, amelyeket elsőként említett, vagyis az itt fekvő terápiás betegek csoportjainak kötöttebb foglalkozásokat tartanak.
Pszichoterápiás osztályunkon jelenleg 3 hétig tartózkodnak a betegek. Minden délelőtt csoportos foglalkozáson vesznek részt, járnak relaxációra, kommunikációs foglalkozásokra és egyéni pszichoterápiában is részt vesznek. Ennek a folyamatnak a része a kreatív és művészetterápia. Hétfőn, amikor bejönnek, itt találkoznak először csoportformában egymással. Ilyenkor mindig rajzolni szoktunk. A feladat az, hogy valami olyasmit rajzoljanak, ami az ő személyiségükhöz valamilyen formában kapcsolódik, ami valamiért fontos számukra. Miután elkészültek a rajzok, az a feladat, hogy mindenki mondja el a többiek előtt, milyen érzéseket vált ki belőle a másik rajza. Úgy kell tehát beszélniük egy képről, hogy nem azt mondják el, mit gondolhatott a rajzoló, hanem azt, hogy bennük milyen érzéseket vált ki. A kör végén aztán maga az alkotó mondja el, hogy mit is szeretett volna ábrázolni. Aztán így tovább, mindenkinek a rajzát átbeszéljük. Időigényes foglalkozás, de rendkívül érdekes visszajelzéseket kapnak a terápiában résztvevők egymástól, és közben megismerik kicsit egymást. Fontos, hogy szembesüljenek azzal: nincsenek egyedül a problémáikkal. Ezáltal közelebb is kerülnek egymáshoz. A következő foglalkozások már kötetlenebbek, azokon egyre inkább a különböző technikák megismerése, az alkotás folyamata kerül előtérbe. Az is célja az itteni tevékenységnek, hogy az itt tanultakat később otthon, szorongósabb állapotukban elő tudják venni, ami segíthet a szorongás oldásában, de sokan vannak, akik ráéreznek az alkotás örömére és a kreatív csoportokon elsajátított technikákkal otthon rendszeresen dolgoznak, kikapcsolódnak.
Milyen technikákat használnak?
Olajfestéket, akrillt, montázstechnikát, dekupázst (ez a szalvéta ragasztás), szoktunk kisebb kosarat fonni, tűzzománc technikával kis képeket díszítő kiegészítőket, háromdimenziós képet, babákat készíteni... Mindent, amihez alapanyagot tudunk szerezni.
Milyen a résztvevők összetétele?
16 éves kortól bárki, a nyolc osztályt végzettektől a diplomásokig széles a spektrum, de a kötetlen foglalkozásokon zömmel nők vesznek részt. Sokan azzal kezdik, hogy ők nem tudnak rajzolni, meg sem bírják rendesen fogni a ceruzát, aztán menet közben kiderül, hogy sokuknak jó, netán kiváló a kézügyessége, rajz készsége. Sokszor saját magukon is megdöbbennek. Gyakori, hogy azok, akiknek valamelyik technika jobban megy, tanítgatják a gyengébbeket.
Visszajárnak az egykori betegek?
A délutáni foglalkozásokra vissza-visszajárnak, mert a későbbiekben is fontos számukra a valahova tartozás érzése, valamint az a sikerélmény, amelyet itt szereztek. Sokan közülük mára stabilak, tünetmentesek, gyógyszerek nélkül is megállják a helyüket az életben. Természetesen az itteni tevékenység csak kiegészítője az egész terápiának, de fontos része, amely segítheti a betegek önbecsülésének a megerősödését.
