Tévévitától a flashig

A politikai kommunikáció első profi megnyilvánulásának az elemzők Eisenhower tábornok választási kampányát tartják. A későbbi amerikai elnök intézett először tévészózatot a néphez, és ő alkalmazott első ízben piackutatást a választói kör felmérésére. Fontos mérföldkövet jelent még a szintén tengerentúli Kennedy és Nixon 1960-as tévévitája is, ekkor vált ugyanis világossá a politikusok számára, hogy aki jobban meg tudja lovagolni az új kommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségeket, nagyobb eséllyel indul harcba a voksokért.

Tegyünk egy nagy idő- és térbeli ugrást: Magyarország, 2002. A nemzeti-konzervatív szimpatizánsok új fegyvert vetettek be a politikai kommunikációban, ugyanis először volt példa igazi sms-kampány szervezésére. Felső hatásra, de lakossági kezdeményezésként a Fidesz-hívek sms-ben értesítették egymást a nagygyűlések helyszíneiről, és a kampánycsend alatt, jogilag vitatható módon szavazásra buzdították ismerőseiket. Ez akkor kevésnek bizonyult az üdvösséghez, de elindított egy tendenciát: ma már általános, hogy a pártok támogatói (és néha a helyi politikusok is) rövid elektronikus üzenetekben mozgósítanak.

Más téren viszont a jelenlegi kormányoldal tett szert behozhatatlan előnyre: az internetes kommunikációs műfajok alkalmazásában máig messze az ellenzék előtt járnak. Elég csak összehasonlítani a Fidesz és az SZDSZ portálját. Bár a feltett dokumentumok, sajtóhírek számát tekintve a narancsos pártoldal viszi a prímet, a liberálisok sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a külcsínre: csillogó-villogó, flash-sel megtámogatott dizájn, animált menüpontok. Ráadásul az SZDSZ egyedülálló módon új műfajt is létrehozott: honlapjukon néhány prominens politikusuknak tehetünk fel előre meghatározott kérdéseket (az általunk választott sorrendben és mennyiségben), amire egy videón rögzített felvételek segítségével válaszol a kérdezett.



Gyurcsány forradalmasít

Ám nem is a netes pártközpontok versengése jelenti az igazi kommunikációs áttörést, hanem a politikai köznaplók megjelenése. Ebben a forradalmi lépést Gyurcsány Ferenc tette meg; ugyan nem az övé az első politikusi blog Magyarországon, de kétségkívül az övét harangozták be a legnagyobb csinnadrattával, és sokan ekkor szereztek tudomást a politikusi naplózásról. Lehet vitatni a bejegyzések tartalmát, igazi származását (tanácsadók írják vagy személyesen ő?), ugyanakkor az kétségbevonhatatlan, hogy messze megelőzte ezzel a jó kommunikációs szakemberekben mindig hiányt szenvedő ellenzéket.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a miniszterelnök blogja kampányfogás, bár a hivatalos magyarázat az első postban ez: „Ebben a naplóban pedig olyan apró, személyes, de mégis sokszor fontos dolgot írok le, ami talán azok számára is érdekes lehet, akik arra is kíváncsiak, hogy mit lát, mit tesz és mit gondol a politikus, amikor éppen ember is. Merthogy az, ember, higgyék el.” Vagyis az államférfi emberi oldalát hivatott bemutatni, ami jól hangzó szlogen, hiszen az ügyesen megkomponált magánéleti közlések mellett bőven jut hely az ellenzék cselekedeteinek kommentálására, ócsárolására is. Hiába no, ez már csak egy ilyen műfaj, a politikus emberként is politikus.

A környezetvédelemtől Szálasiig

Gyurcsány mellett más kormánypárti politikusok is felvették kommunikációs fegyvertárukba a köznaplózást, Fodor Gábor például ez év elején indította netes üzenőfüzetét. Az időzítés nem véletlen, a jelenlegi környezetvédelmi miniszter akkor éppen az SZDSZ elnöki tisztéért szállt ringbe, a neoliberális-nagytőkés irányvonalról üstökösként berobbanó Kóka János ellenében. Fodor tényleg mindent bevetett, feltette Cselekvési Programját, kommentálta a róla és riválisáról szóló sajtóhíreket, és propagálta a hívei által gyártott pártújságot. A csatát épphogy, de elvesztette, ám fájdalomdíjként – kis képzavarral – a környezetvédelem zöld bársonyszéke jutott neki. Érdekes módon a tárcavezetői teendők lelohasztották blogolási kedvét is, így a köznapló a nyári hőségben elhalt.



Kissé rendhagyó formában, de Lamperth Mónika is az internet eszközéhez nyúlt karrierjének egyengetése érdekében (http://lamperthmonika.blog.somma.hu/). Sőt, önálló portálrendszert hozott létre, ahol szinte el is vesznek személyes megjegyzései, mert sokkal inkább szűk pátriájáról, Somogy megyéről kapunk szocialista szemszögű élménybeszámolókat. Megtudhatjuk, hogy milyen aljasok a hajdúsámsoni fideszes provokátorok, és hogy szegény balatonboglári televízió derék stábját páros lábbal rúgták ki a Fidesz-éra beköszöntekor. (Nem mintha minden helyi hatalomátvételnél nem ez történne, akár jobbról, akár balról.)

Alternatív blogformát vetett be az SZDSZ-es Eörsi Mátyás is, aki egy oldalra felpakolta egymás alá nemcsak rövid politikai karcolatait, hanem nyílt leveleit, beszédeit is, sőt, kapunk tallózást Orbán Viktor kifogásolt felszólalásaiból. A blog érdekessége, hogy 1991-ig visszamenőleg tartalmaz bejegyzéseket, így az ínyencek kóstolgathatják a rendszerváltás utáni első parlamenti ciklus forrongásait is. A legfrissebb post Eörsi októberi Népszabadság-cikke, amelyben Bushnak Szálasival való összehasonlíthatatlansága mellett érvel.



Reakciós blog Navracsiccsal

A fentiek ismeretében feltehető a kérdés, hogy vajon miért vannak túlsúlyban a kormánypárti prominensek a blogszférában? Az ellenzék nem ébredt volna rá eme új megjelenési lehetőség előnyeire? Esetleg úgy tartották, hogy a politikai köznaplózást Gyurcsány blogjával végérvényesen a baloldalhoz kötötte a kollektív tudatban? Egy biztos, ma már, amikor még a vállalatok, újságok, együttesek is veszettül postolnak, nem számít plágiumnak, ha a Fidesz szintén beilleszti arzenáljába a műfajt.

Ahogy várható volt, a narancspártiak - engedelmeskedve a türelmetlen korszellemnek – beindították saját blogjukat. Egész pontosan Navracsics Tibor fémjelzi a kezdeményezést, a sajtóközlemény szerint ő fog reagálni a miniszterelnök felszólalásaira. Mégsem lehet klasszikus értelemben vett blogról beszélnünk, mert rajta kívül még számos szerkesztője van a www.jobbklikk.hu címen elérhető oldalnak. Akik ismertebbek közülük, azok az Index farzsebéből a jobboldalra kasingató Reakció magazin munkatársai. Érdekes környezet, de még izgalmasabb a hangvétel. A jobboldalon eddig szokatlan lazaság, és politikai szleng jellemzi ugyanis a köznaplót.



Tekintsünk el attól, hogy a köznapló címe miféle áthallásokra ad lehetőséget (eszünkbe juthat róla a Jobbik, de Gyurcsány Ferenc tragikomikus „klikkelj rám” című vizuális merénylete is), és nézzük szikáran a tartalmat. Egyelőre sajnos nem túl sok érdekes van fenn, kis szocialistázás, a gazdasági helyzet vázolása tölti ki a bejegyzések javát. A nagyágyúnak szánt Navracsics még nem sült el úgy igazán, legutóbbi postjában hannoveri látogatásáról ír csupán, és beígér egy rendkívüli bejelentkezést külföldről. Ez egyelőre elmaradt, így legfeljebb a parlamenti videókat böngészhetjük unaloműzőként.

Tagadhatatlan viszont, hogy ezzel a kezdeményezéssel a jobboldal nagyot lépett előre az infokommunikációs országúton, és kiélezte a versenyt a kibertérben is az MSZP, és maga közt. Navracsics előhúzása a cilinderből szerencsésnek tekinthető, ő kevésbé megosztó személyiség, mint néhány párttársa, és rendelkezik egy sajátos, jólfésült kisfiús stílussal is.

Mi pedig kíváncsian lessük a fejleményeket, főleg, hogy az MDF mikor ereszti a virtuális világra harcosait. Csillapíthatatlan szorongással várunk például egy Herényi-blogra, vagy a bajusztalan Katona Kálmán postjaira.