Az új lengyel zsidók visszatérnek gyökereikhez

Azok közül, akik túlélték a holokausztot, majd egy nyíltan antiszemita kommunista rendszerben nőttek fel, sokan döntöttek úgy, hogy elhallgatják vagy éppen elrejtik származásukat az igen nagy többségében katolikus országban.

"Sohasem beszéltünk az elődeinkről. Mintha csak valami eltörött volna" - emlékezik a varsói zsidó kulturális központban rendezett hanuka-ünnepségen a 37 éves Agnieszka Kwasniewska, aki nemrég vette fel a zsidó vallást.

Agnieszka 12 éves volt, amikor édesanyja elmesélte neki, hogy a II. világháború idején "rejtőzködnie kellett, mert úgy nézett ki, mintha zsidó lenne". "Éreztem, hogy ebben ebben a történetben valami nincs rendjén, de többé nem beszéltünk róla." Később Agnieszka az édesapját is megkérdezte, és ezt a választ kapta: "Ez régi história, kár visszatérni rá. Mi katolikusok vagyunk."
Agnieszka áttérése a zsidó hitre feszültségre vezetett a család más tagjaival, de ő nem bánta meg döntését. "Amikor a zsinagógába jöttem, az olyan volt, mintha hazajöttem volna" - mondja.
Becslések szerint a 38 milliós Lengyelországban ma 3500 és 15 ezer között lehet a zsidók száma - viszont szinte lehetetlen felbecsülni, hány lengyelnek vannak zsidó felmenői.

A II. világháború előtt 3,5 millió zsidó élt Lengyelországban, és Varsó rendelkezett a legnagyobb zsidó népességgel Európában, a négyszázezer lelket számláló varsói zsidó közösség a második legnépesebb volt a világon, csak New York előzte meg ezen a téren.

A nácik, miután 1939-ben megszállták Lengyelországot, a lengyel zsidóság csaknem 90 százalékát kiirtották - több mint hárommillió embert. 1945-ben csak 280 ezer zsidó maradt az országban.

Nagy többségük úgy döntött, hogy kivándorol Izraelbe vagy az Egyesült Államokba - egy részük rögtön a háború után, az ötvenes években, mások az 1968-as antiszemita kampány nyomán.
Sok olyan zsidó azonban, aki a háborút zsidó identitásának eltitkolása révén élte túl, úgy döntött, ezen már nem változtat, hogy ezzel is védje gyermekeit. Ez gyakori eset volt a félig zsidó-félig katolikus családokban vagy azokban, amelyek ateisták voltak.

"13 éves voltam, amikor érdeklődni kezdtem a családnevünk iránt, mivel a ski végződésű nevek gyakran arisztokrata származásra utalnak. Megkérdeztem az apámat, aki így felet: +Igazából Kirschenbaum a mi családunk neve+" - mesélte a ma 20 éves Maciej Krasniewski. Kiderült: apai nagyapja túlélte a holokausztot és 1954-ben megváltoztatta a nevét.
Maciejnek öt évbe telt, amíg áttért, mivel katolikus neveltetése szerint ez bűnt jelentett. Ikertestvére is áttért, sőt rögtön az ortodox zsidó hitre. Maciej még most is habozik, hogy feltegye-e a kipát, a vallásos zsidók fejfedőjét az utcán, de már készül arra, hogy nyilvánosan is vállalja ilyen módon új hitét.

"Itt vagyunk és nem fogunk távozni, hozzá kell szoknunk - magyarázza. - Ha nem ezt tesszük, senki sem fogja tudni, hogy ma is élnek zsidók Lengyelországban."

Az új lengyel zsidók azt is szeretnék elérni, hogy a többi, különösen az izraeli és az amerikai zsidók, akik az egykori auschwitzi vagy a treblinkai koncentrációs táborba látogatva érkeznek kegyeleti útra Lengyelországba, ne tekintsék azt csupán egy hatalmas temetőnek.

"A többi zsidóknak látniuk kell, hogy Lengyelországban ma is létezik igazi zsidó élet" - hangoztatja Anna Janot-Szymanska, a zsidó kulturális központ vezetőjének, Malgorzatának a húga.