Több Uniós tagországban, és átmenetileg az Európai Parlamentben is képviselethez jutó extremista pártok nem válhatnak szalonképessé az európai politikában. Visszaszorításuk az európai közösség össztársadalmi ügye, még akkor is, ha tudjuk: a hétköznapi rasszizmus és idegengyűlölet ott bujkál a demokráciát és az emberi jogokat egyébként igenlő polgárok fejében is.
Különösen veszélyeztetettek a fiatalok, akik számára nem csupán a holokauszt, hanem már a berlini fal leomlása is történelem. A határok nélküli Európa felértékeli a nemzethez tartozás tudatát, s a fiatal lelkek lapjára könnyű ráírni akár ordas eszméket is.
Az európai jogalkotás inkább követi a nemzeti lépéseket, nem előz, nem mutat irányt. Így történt ez a rasszizmus és xenofóbia elleni kerethatározat esetében is.
A probléma azonban nemcsak politikai vagy jogi választ igényel. A szélsőségek elleni fellépés nemcsak a mi célkitűzéseinkben kell szerepeljen, hanem minden más európai értéket valló és a közéletben szerepet vállaló civil szervezetében és az egyházakéban is.
Többször is szót emelt például a rasszizmus és xenofóbia ellen II. János Pál, az egykori pápa egyik bulgáriai látogatása alkalmával pontosan meghatározta a vallások feladatát: "Minden vallás arra hivatott, hogy az igazságot, az emberek közötti békét, a megbocsátást, az életet és szeretetet szolgálja." Vagyis mindazon értékeket, amelyeket ezek a radikális csoportok egyáltalán nem, vagy csak rendkívül szélsőséges módon értelmeznek.
Kérem az Európai Parlament elnökét és a Bizottság felelős tagjait, hogy az egyházakkal fenntartandó párbeszéd során kérjék az egyházak fellépését a szélsőségek ellen, és azt, hogy vonják meg még gesztusértékű támogatásaikat is az ilyen csoportoktól.
