Nem játék

Az ember eredendően játékos lény. Játékra születünk, magunkkal hozzuk a játékvágy, a játékélmény igényét. Sokszor idézett költői sorok ("Játszani is engedd, szép, komoly fiadat"; " A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?") tanúsítják, hogy művészeket, költőket, írókat ihlető a téma. A jó értelemben vett játékszenvedély soha nem vész ki az emberiségből.

Mégis elgondolkoztató, mai, anyagias, másfajta sikereket hajhászó világunkban vajon létezik-e még a klasszikus értelemben vett homo ludens, a játékos ember, megmaradt-e bennünk valami a játék máshoz nem hasonlítható igézetéből, a gyermeki hit ártatlan ragyogásából, a fantázia időtlen, kortalan szárnyalásából?

A játék ősi misztikuma és a mai gyakorlatias valóság látszólagos ellentmondása sokakat foglalkoztat. De a téma izgatta a régi idők emberét is. Kiss Áron, a magyar oktatásügy egykori jeles személyisége olyan fontosnak tartotta, hogy az 1870-es években összegyűjtötte a magyar város és vidék játékait, és ezzel megalapozta a róla elnevezett, 1892 óta létező és ma is kiválóan működő Játéktársaságot. Nyolcszáz tagjával, pedagógusokkal, iparművészekkel, néprajztudósokkal, pszichológusokkal azon munkálkodik, hogy a míves játékokat népszerűsítse, szaktanácsokat adjon gyermekintézmények vezetőinek, szülőknek, múzeumba rendezze a korra jellemző játékokat, egyszóval, hogy a magyar játékkultúra hírnevét öregbítse.

A téma tehát örök érvényű, ahogyan a kérdés is: hogyan játsszunk jól? Bár a választ egyre többen próbálják megfogalmazni, játékpedagógusok, pszichológusok, egészségügyi és művészeti szakemberek, általános recept mégsem készült eddig. E gyerekszobán jóval túlnövő kérdés azért rendkívül izgalmas, mert a játék tágabb fogalmába beletartozik lényegében minden ténykedésünk, önmegvalósítási törekvéseink a kedvvel, érdeklődéssel végzett munkától a művészeti alkotásokig, a tudományos kutatások sikereiig és nyugodtan idesorolhatjuk a szerelmi játékokat is, mint a páros örömforrás fontos motívumát.

Grastyán Endre idegélettan professzor szerint "az ember a játék magas fokán a művészetekben és a tudományokban olyan problémákkal játszik, amelyeket a valóságban nem tud megoldani. De olyan dolgokat tanul játék közben, amelyekkel a valós problémákat meg tudja oldani." Nem véletlen, hogy a tudomány játékos művelői érnek el leginkább sikereket.

Vannak-e jó, a célnak valóban megfelelő játékaink? A kérdés karácsony közeledtével különös aktualitást nyer, mikor a bőség zavarában, a roskadozó polcok előtt sok szülő tanácstalanul áll, mert nem tudja, mivel lepje meg gyermekét. A választás nem könnyű. A zsúfolt üzletek, bevásárlóközpontok alkalmazottai a haszonorientált munkakörben nem szakképzett és nem autentikus tanácsadók. Bár vannak "sláger" ajándékok, az igazán személyre szóló, egyénre szabott játékok listája csak a gyerekét jól ismerő szülő fejében van meg. Persze gyakran a pénztárca szab határt a vásárlási szándéknak, hiszen a játék nem olcsó portéka, legfeljebb piacok, zugárusok standjain, filléres, silány giccsek formájában az.

A magyar játékok többsége sajnos nem veszi fel a versenyt minőségben a világszínvonalú külföldiekkel. Az igényes, természetes anyagokból tervezett játékokra nem "bukik" a piac, ezek inkább külföldön kelendőek.

Ambrus Sándor játéktervező joggal panaszolja, hogy fából készült míves játékai nem nyerők itthon, holott a Nürnbergi Játék Világkiállításon a "természetes alapanyagú játékok" kategóriájában több aranyérmet is kapott értük. Demjén Imre iparművész is hasonló gondokat sorol. Szerinte négy iparművész foglalkozik már csak itthon játéktervezéssel és -készítéssel, a kereslet hiánya miatt. Az utóbbi évtizedek piacnyitása óta viszont áramlanak az országba a drága, modern játékok mellett a hitvány és sokszor használhatatlan játékok is.

A magyar vásárló 20 milliárd forintot költ egy évben játékra. E játékok közt nem csak a legújabb divatot követő modellek szerepelnek, hanem az a mintegy száz, a fogyasztóvédelem által betiltott játék is, ami alkalmatlan funkciójára. A játékok esetében tehát fokozottan érvényes a megállapítás, hogy az olcsó a drága. Ami nem azt jelenti, hogy részt kell vennünk egy méltatlan árversenyben, és túl kell licitálnunk játékvásárláskor a tehetős szomszédot, a gőgös keresztmamát, vagy a milliomos nagybácsit. Megnyugodhatunk, a gyereket egy valami biztosan nem fogja érdekelni: az árcédula.

Mikor játszunk jól? Ha sokat játszunk, együtt. Ha a hétköznapok sodrában is lehetőséget teremtünk a közös játékra, és közben tanuljuk egymást, gyerek a felnőttet és fordítva. Nincs annál hálásabb időtöltés, jobb kikapcsolódás, mint mikor egy biztonságos családi háttér védelmében együtt játszanak kicsik és nagyok. Az idén sok napossá duzzadt év végi ünnepek ritka alkalmat kínálnak a jó, közös játékra, az év közben elszalasztott lehetőségek pótlására.