In memoriam Courbet

Bár csodálattal tanulmányozta a spanyol, a holland és a velencei festészetet is, később büszkén hangoztatta, hogy ugyan mindenkitől tanult, de nem volt senkinek sem a tanítványa.

Alakja, festészete egyedi és utánozhatatlan volt. Vidékies stílusa, harsánysága, bárdolatlansága miatt a párizsi festők nem fogadták be maguk közé; sokak által utált, vagy épp istenített, vitatott művész lett. Először 1844-ben állíthatott ki a párizsi Szalonban, ahol Önarckép fekete kutyával című festményét csodálhatta meg a közönség. Önmagát később is előszeretettel ábrázolta különböző élethelyzetekben.

Első igazi sikerét 1849-ben aratta: a Szalonban kiállított képeiért aranyéremmel jutalmazták, és a Délután Ornans-ban címűt megvásárolta a francia állam. 1849-50 telét szülővárosában, a nagyapja emlékének szentelt Ornans-i temetés megfestésével töltötte. Képe - amely később a realizmus tipikus példája lett - hiteles és kendőzetlen stílusa miatt nagy felháborodást keltett. Támadás érte erotikus témájú ábrázolásai miatt is: nagy botrányt kavart például az Álom, valamint A világ kezdete című festménye, amelyen egy női altest élethű mása látható. A Fürdőzők és a Szajna-parti kisasszonyok sem arattak osztatlan sikert, bár ez utóbbi az impresszionizmus előfutára lett. A XIX. század festészetében különleges helyet foglal el a Búzát rostáló nők, amelynek létrehozásakor a művész teljesen lemondott a perspektíváról. Híressé vált Műterem című alkotása is, amely munkásságának első hét évét ölelte fel.

Gustave Courbet elsősorban emberi alakokat, vadászjeleneteket, tájképeket ábrázoló valamint tengeri témájú festményeiről ismert, de csendéletei is figyelemre méltóak. Őzek című képe páratlan szépséggel érzékelteti a burjánzó erdőt és az őzek selymes bundáját.

Az 1867-ben 133 festményt, 3 rajzot és 2 szobrot mutatott be magánkiállításán, köztük utolsó nagyméretű kompozícióját, a Szarvasvadászatot. A Párizsi Kommün idején fő feladata a műemlékvédelem lett. A kommün bukása után az abban való részvétele, és A Vendom oszlop ledöntése című képe miatt perbefogták s bebörtönözték. Szabadulása után visszatért Ornans-ba, majd mikor az oszlop újraépítésének költségeire kötelezték és lefoglalták javait, Svájcba emigrált.
A Genfi-tó melletti La Tour-de-Peilz-ben telepedett le. Utolsó éveiben hiába próbálkozott képeinek és értékeinek visszaszerzésével, azokat elkótyavetyélték. Egészsége megroppant, szakadatlanul dolgozott, s egyre betegebb lett. 1877. december 31-én érte a halál.