Tanulás egy életen át
Az ember testi-lelki fejlődése - többé-kevésbé felismerhetően - elér egy határvonalhoz, ami után az illető érettnek, felnőttnek nyilvánítható. Ez a tény azonban nem szabadítja fel a további tanulás alól, kivált jelen korunkban, amikor a felgyorsult élet m
2008. január 3. csütörtök 09:33 - Hírextra
A múltba nézés, befelé fordulás a magyar közfelfogásban évszázados múltra tekint vissza. Az új iránti fogékonyság nem csupán személyes tulajdonság,- a társadalmi, gazdasági tényezők, néplélektani hagyományok is belejátszanak. A nyitottság, az érdeklődés, a széles látókör, a perspektíva felismerésének képessége is szükséges hozzá, s annak a megértése, hogy a változásokkal lépést kell tartani. Képesnek kell lenni arra, hogy a világ fejlődésének jelenségeire reagáljunk. Az Európai Unióba való beilleszkedésünk egyúttal azt is igényli, hogy szakítsunk a múltba nézéssel, az új iránti viszolygással, a változástól való félelmekkel.
Számtalan követelménynek kell ehhez eleget tennünk. Ezek közül az egyik legfontosabb a tanulással kapcsolatos életfelfogás. Él még a régi nézet, hogy ha valaki az iskoláit elvégezte, tanult, diplomát szerzett, az már "befejezett ember", akinek további tanulásra nincs szüksége. E gyakorlatot különféle "tudományos" elméletek is alátámasztani látszottak. Például egy német pszichológus azt fejtegette, hogy a felnőttek begyepesedtek, új már nem származik tőlük, kár a fáradtságért, amit az oktatásukra fordítanak. Az ilyenfajta elméletek súlyos tévedésen alapultak: azon, hogy a testi-lelki érettség kialakulásával egyidőben a fejlődés befejeződik, ugyanis összekeverték az érés és a fejlődés folyamatát, túlértékelve a biológiai tényezőket. Az élet - csakúgy, mint a későbbi kutatások -alaposan rácáfolt ezekre az elméletekre.
A felnőttek nevelhetőségével kapcsolatos tudományos kutatások a múlt század tízes éveiben fellendültek, éppen az akkor is rendkívül gyors ütemű társadalmi, gazdasági fejlődés hatására. Az 1910-ben végzett alkalmassági vizsgálatokkal, amelyekkel az akkor új szakmához - a távíró és morze gépek kezeléséhez - kerestek embereket, meglepő eredménnyel zárultak. A javarészt 30-40 éves munkások rendkívül gyorsan és sikeresen tanulták meg a gyakorlati és elméleti ismereteket. A további vizsgálatok bizonyították, hogy a felnőttek képesek a tanulásra, sőt adott esetben a 24-25 éves emberek jobb hatásfokkal tanultak, mint a 14-18 éves fiatalok. Ebben szerepet játszanak fontos motivációs tényezők, ilyen az érdek, az érdeklődés, a munkahely elvesztésétől való félelem és sok egyéb. A tanulási képességek fennmaradásának az alapja, hogy agyunk befogadóképességét a későbbi életkorokban is meg tudjuk őrizni. Ez teszi lehetővé, hogy a felnőtt, idős ember is tanulni tudjon. Mindez érthetővé válik, ha tudjuk, hogy az ember agyának csupán mintegy tíz százalékát használja fel, így tehát a "szabad kapacitás" jócskán rendelkezésre áll.
Korunkban nyilvánvalóvá lett, hogy az iskolák elvégzése után is még "befejezetlen" az ember, az iskola nem adhat elegendő ismeretanyagot egy egész élet munkájához. Folyamatosan új tudományágak jönnek létre, új iparágak, szakmák keletkeznek, óriási változások vannak még egy adott szakmában is. Az új élethelyzetekhez alkalmazkodni tanulással, az ismeretek gyarapításával lehet.
Az Európai Unióhoz tartozásunk az egyes ember számára a siker és boldogulás lehetőségeinek felismerését szolgálja. Számítanunk kell a pályaváltoztatásra, pályamódosításra, olykor még az élet során többször is, ami természetesen átképzést igényel. A fejlett országokban nem ritka, hogy az emberek 4-5 szakmával is rendelkeznek. Úgyszintén igényként jelenik meg a nyelvtanulás. Az országhatárok átjárhatóságával együtt jár a mobilitás, "Hegyeshalom után" már kevésbé értik szavunkat. Megesik az is, hogy tanulmányútra, szakmatanulásra, átképzésre is a tagállamok valamelyikébe kell utaznunk.
Az érdek szerepet játszik agyunk pallérozásában is. A felnőtt praktikusan gondolkodik, olyasmivel foglalkozik, amihez érdekei fűződnek, aminek gyakorlati értelmét, szükségességét felismeri és belátja. Az Európai Unióhoz tartozás új versenyhelyzetet teremtett az ország, de az egyének számára is. A lemaradás veszélye, a munkanélküliség sokkal inkább fenyegeti azokat, akik megelégednek azzal, amit tudnak, mert sajnos elzúg felettük az élet. Tehát nem szlogen, hanem reális valóság az élethosszig tartó tanulás követelménye.
A felnőttek tanulása természetesen nemcsak a motivációs szinttől függ, hanem például attól is, hogy mikor tanult az illető és tanult-e az iskola befejezése után? Könnyebben tanul az, aki az iskola után is tovább művelte magát, mint aki a szekrény mélyére rejtette a könyveit. Tény, ha valaki 18 éves korára elvégezte a középiskolát, de utána 40 éves koráig nem tanult semmit, annak az újrakezdés bizonyára nehéz lesz, sőt olykor előfordulhat, hogy már nem is tud tanulni. Ismert tény, hogy a tanulást az idegrendszer rugalmassága, plaszticitása teszi lehetővé, aki nincs "tréningben", elveszti azt. A megtorpanás viszont szükségszerűen visszaeséshez vezet. Ezért válaszolhatjuk joggal a kérdésre, hogy meddig tartson a nevelés-oktatás: pontosan addig, míg az élet!
Forrás: MTI