B. Nagy János, a dalszínház örökös tagja és mesterművésze 2007. december 22-én, hosszú betegség után, életének 68. évében hunyt el.
A Magyar Állami Operaház előcsarnokában fölravatalozott B. Nagy Jánostól először Molnár András magánénekes búcsúzott. Fölidézte, hogy milyen bátorító volt B. Nagy János mellett ifjabb pályatársként színre lépni. Nemcsak a közönség, hanem a társulat kedvence is volt, a magánénekesek által alapított Optimus-díjat elsőként neki ítélték oda 2006-ban.
Emlékeztetett arra, hogy az 1960-as években híres karmesterek nagy olasz zenedrámák, Verdi és Puccini műveinek tenor főszerepeit B. Nagy Jánosra bízták. Szenvedélyes érzelmeket kifejező operahősök hosszú sorát játszotta el az alatt a több mint három és fél évtized alatt, amelyet magyarországi és európai operaházakban eltöltött.
Kovács János első karmester arról beszélt, hogy B. Nagy János "Stradivarija", a két hangszalagja hibátlanul működött, csak a testi bajok akadályozták abban, hogy színpadra lépjen. Gond nélkül tudta és szerette a legnehezebb áriákat megszólaltatni.
Ezzel a csodálatos orgánummal a tenorista örökre beírta nevét a magyar operajátszás történetébe - hangsúlyozta Kovács János.
B. Nagy János Pocsajon született 1940. július 9-én. Tanulmányait 1961-től 1965-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte Kerényi Miklós György növendékeként. Bár a zeneakadémiát nem végezte el, tehetségére itthon és külföldön is felfigyeltek.
Pályája a Honvéd Művészegyüttes férfikarában kezdődött 1963-ban, ahol hamar felfigyeltek olaszos hangjára. 1967-től 1971-ig az Állami Népi Együttes tagja, 1971 óta az operaház magánénekese volt. Don José (Bizet: Carmen) szerepében debütált. Főbb szerepei között volt Oronte (Verdi: A lombardok); Macduff (Verdi: Macbeth); Pollione (Bellini: Norma); André Chénier (Giordano); Ernani (Verdi); Don Carlos (Verdi).
