Kis szlovák kitekintő

Ha az ember figyelemmel kíséri északi szomszédunk kormányzati politikáját, főleg az SNS motiválta lépéseket, láthatja, hogy a szlovák vezetés görcsös erővel próbálja elhinteni a nemzeti öntudatot az állampolgárokban. Ha a kis nacionalista kurzus állomásain végigtekintünk, nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk-e a tót atyafiak erőltetett identitáskeresésén. Inkább előbbi, ha belegondolunk, hogy eme cselekedeteknek óhatatlanul, sőt, néha kimondottan is magyarellenes élük van.

Emlékszünk Mailna Hedvig megtámadására, aminek indíttatása a pozsonyi ügyészség szerint sokáig nem lehetett rasszista, sőt, tulajdonképpen meg sem történt az egész. A képtelen állítás akkor dőlt csak meg, amikor kiderült, hogy a támadó szlovák fiatal szkinhed volt. Következett ősszel az európai jogállamiság szégyenének, a Benes-dekrétumoknak a szlovák parlament általi szentesítése, majd a magyargyűlölő plébános, Hlinka törvényben történő felmagasztalása.

Kevésbé szimbolikus, sokkal inkább hétköznapi hatással bíró felvetés volt Slotától és a szlovák oktatási minisztertől, Ján Mikolajtól, hogy a magyar pedagógusokat szlovák nyelvből vizsgáztassák. A kisebbségi oktatás falán persze nem először akarnak rést ütni, hiszen nyáron az egyetlen magyar egyetem, a Selye János szakiskolává degradálását helyezték kilátásba. Legutóbb pedig az SNS népvédő vezére azzal állt elő, hogy országában nincsenek magyarok, csupán magyarul beszélő szlovákok.

Nesztek, keresztek!

Slota kirívóan magyarellenes magatartását kezdjük megszokni, legalábbis keveseket érhetett meglepetésként friss húzása, amely nyomán gigantikus kettőskeresztekből épülne kerítés a magyarokkal közös, sok száz kilométeres határszakaszon. Az első példányt már fel is állították a dél-szlovákiai Csörgőn, ami Slota szerint az utolsó szlovák település (800 lakosának 90 százaléka ugyanis szlovák) a környéken. Az avatás során a pártelnök megindokolta az akció szükségességét is: „Szlovák kettőskereszteket fogunk felállítani egész Szlovákiában, délen is, hogy ne kelljen azt bámulnunk, ahogy Dél-Szlovákia felett meghülyült magyar turulmadarak röpködnek.”

Az SNS-elnök ezzel a sommás magyarázattal többszörösen is melléfogott. Egyrészt a turul, mint ősmagyar szimbólum ellen akar tiltakozni, csakhogy ezt egy másik, magyar történelmi jelképnek tekinthető motívummal teszi. A korabeli krónikaábrázolások szerint ugyanis már I. Imre is ezt használta harci lobogóján, de később más királyok, így IV. László is uralkodói jelképének tekintette a kettőskeresztet. Károly Róbertről, és a magyar nemzeti múltat jelentő koronázási ékszerről, a kettőskeresztes országalmáról nem is szólva! Szóval, ez nem nyert. Talán a hármashalommal lehetne még próbálkozni, de az is megjelenik a magyar címerben.

További értelmezhetetlen zagyvaság, hogy turulok köröznének Dél-Szlovákia felett. Ezt a megfigyelést sem az ornitológusok, sem a madárkedvelő történészek nem támasztották alá. Sejtésünk szerint a kijelentés csak afféle vagdalkozásnak tekinthető, amivel Slota magyarázni kívánja a nemzettudatot fitogtató keresztkampányt. Sőt, tervei szerint a következő (egyébként meglehetősen randa, vasbeton kolosszus) a magyar többségű Révkomáromban rontja majd a levegőt. Talán éppen azért ott, mert a komáromi önkormányzat megtorpedózta anno a szláv írásbeliség apostolainak számító Cirill és Metód szobrának köztéri felállítását. (Így azt csak engedély nélkül, sutyiban, egy helyi szlovák műintézmény homlokzatára csempészhették fel.)



21. század? Ugyanmár...

Az akut vígjátékmérgezésre utaló kereszteshadjárat azt jelzi, hogy sajnos a szlovákok egy része még mindig a folyamatos önigazolásban látja a felelős, européer nemzetpolitika lényegét. Miféle rosszul értelmezett kisebbségi komplexus kell ahhoz, hogy valaki egy egész országot ültessen be a nemzeti öntudat-tanfolyamra? Szomorú való, hogy a kisebbségek védelmére épülői európai közösség egy tagja egyszerűen vonakodik elismerni saját határain belül található etnikai kisebbségnek még a létét is.

Ha pedig Slota komolyan gondolja ama tézisét, hogy hazájában nincsenek magyarok, csak ezen a nyelven beszélő szlovákok, akkor joggal tehető fel a kérdés, hogy mégis, mi végre hadakozik folyvást a magyar közösséggel? Ebben a torz értelmezésben szimpla szlovák-szlovák közti diszkrimináció történik. Ez sem volna jobb forgatókönyv, de minket kevésbé érintene. A tudomásul veendő valóság azonban az, hogy az öt és fél milliós ország lakosságának közel tíz százaléka magyar. Sem a demokrácia, és az egyenlőség történelem során megedzett ideája, sem pedig a már említett uniós alapelvek nem engedik meg, hogy egy nyugati ország másodrendű állampolgárokká silányítsa nemzeti kisebbségét.

Slota elvault, rögnemzeti colstokkal méricskéli Szlovákiát, ami, elhihetjük, nemcsak nekünk, hanem a szlovák értelmiség haladó részének is roppant kínos. Ide vehetjük azt is, hogy Robert Fico kormányfő – divatos kifejezéssel élve – abszolút nem határolódik el koalíciós társának ámokfutásától. Hovatovább, némi nemzetközi visszhangtól eltekintve Brüsszel szintén hallgat az ügyben. Igaz, Németország felemelte szavát a csehek ellen, amikor Benes-dekrétumokat vésték tavaly kőbe, de ez édeskevés. Amíg a szlovák asszimilációs törekvések állami segítséggel történnek, amíg (ahogy Stark Tamás történész is fogalmazott lapunknak) „a szlovák nacionalisták ellenséget keresnek, amit mindig is az idegenek széles körében találtak meg”, addig nem számíthatunk túl sok jóra.

Végül

Félreértés ne essék, a szlovák nacionalizmus megkérdőjelezése, a magyar kisebbség védelme, és egyáltalán, a teljes állampolgári egyenlőség megvalósítása Szlovákiában nem szélsőséges követelések, hiszen ezeknek maguktól értetődően kellene megvalósulniuk. A magyar kormánynak fel kell vállalnia azokat a diplomácia ütközéseket, amiket a hatékony érdekvédelem óhatatlanul is előidéz. Enélkül hiába omlottak le a schengeni határok, nehezen forrhat össze az új Európa.