Hogy emlékeztek vissza az elmúlt tíz évre?

Roy: 1993 körül kezdődött, amikor bekerültem a Tramps együttesbe, ami akkor már egy működő rock zenekar volt. Én lettem az énekes. Eléggé átalalkítottuk a repertoárt, táncolható rock and rollá, aztán bluesosabb, rockosabb, funkosabb irányba. Klubszinten aránylag ismert zenekar voltunk. Az utolsó egy-másfél évben írtuk az Roy és Ádám-lemez dalait, ami '98-ban jelent meg. Azóta rengeteg koncerten és díjon, négy lemezen vagyunk túl. Most készülünk a tíz éves jubileumi koncertre, ami a PeCsában lesz április 4-én.

Új albummal, klippel is megemlékeztek az évfordulóról?

Ádám: Egy Best of lemezt tervezünk ki adni, ami a koncert napján jelenne meg. Ez egy dupla album, koncertfelvételekkel, a klipet most forgatjuk. Ez a Madonna music című számunk klipje, februártól talán már látható. Ez a dal egy feldolgozás, Jamie Winchesterrel készült együtt. Kicsit más köntösben, mint az eredeti...

Roy: Nem is kicsit más köntösben... Az új albumunk az első best of, és az első dupla lemezünk is egyben. Az első korongon lesznek az emlékezetes nóták, és három új dalt tervezünk. A másikon akusztikus és klubkoncertek élő felvételek lesznek.

Nem szeretitek, ha felcímkézik a zenekart, hogy dallamos gitárzene, vagy igényes rock. Saját magatoknak milyen címkét választanátok?

Roy: Azért sem szeretjük a címkéket, mert unalmasak. Másrészt úgy gondolkozunk a zenéről, hogy bármi belefér, ami az embernek tetszik. Több stílusból is össze lehet rakni egy rockirányzatot. Nem szeretnénk leragadni egy bevált receptnél. Persze, nyilván kell az embernek, hogy felismerhető legyen a hangja, a zenéje, amit csinál. Az első két lemezen még jobban keveredtek a stílusok. A második kettő már egységesebb. Talán azt mondanám, hogy gitárzene, amit játszunk.

Az első albumotokon fúvós szekcióval, vokállal játszotok együtt. Tudatosan tisztították le a hangzást?

Ádám: Úgy alakult, hogy az első albumon szereplő dalok már meg voltak hangszerelve, és nem is akartunk ezen változtatni. Aztán visszatértünk a Tramps-es gyökerekhez. Az egy klasszikus, négyes felállású rockzenekar volt, gitár, dob, basszusgitár és ének. Szeretjük visszahallani azt a hangzást a koncerten is, ahogy a lemezen van. A koncertekre kellettek vokalisták és fúvósok, ezt elég nehéz fenntartani. Kevés a jó zenész, ők meg mindig játszanak valahol. Volt olyan koncertünk, hogy nem is ismertük a fúvosokat. A kotta ott volt előttük, nekem meg fogalmam sem volt, hogy ki áll mögöttünk. A mostani koncerten is lesznek fúvósok, de alapvetően nem ez fog dominálni, hanem a trió felállás.

Sokakkal játszottatok együtt. Kire vagytok a legbüszkébbek, vagy kivel volt a legjobb együtt dolgozni, és a rajongók viszontláthatnak-e valakit közülük a koncerten?

Roy: Mindenkivel jó volt együtt játszani. Nekem a a Full em című albumon a Charlie-val készült közös duett volt nagyon nagy élmény. Emberileg is nagyon szeretem, és sokat tanultam tőle. Sokat improvizáltunk, másképp alakult, mint ahogy terveztük, átalakult a dal szerkezete is. Ezért nagyon izgalmas volt, szeretem, ha spontán alakul egy dal.

Ádám: Szakcsi Lakatos Béla volt nagyon nagy élmény, hogy eljött velünk muzsikálni egy akusztikus koncertre. Tátrai Tiborral együtt gitároztunk, és ő vissza is hívott a saját koncertjére, amire büszkék vagyunk. Az idősebb generáció nagyon szeret minket, és el is jönnek a koncertjeinkre. Nyilván olyanokat hívunk, akik hatással voltak ránk, amikor zenélni tanultunk.

Vendégművész a koncerten?

Roy: A trióra szeretnénk fektetni a hangsúlyt, de természetesen lesznek vendégek, és nem csak zenészek. De ez maradjon meglepetés!

Vannak olyan divatot meglovagoló zenekarok, amik utólag egynyárinak bizonyulnak. Az, hogy következetesen kitartotok a gitárzene mellet, szerintetek szerepet játszik abban, hogy már tíz éve a pályán vagytok?

Roy: Egy zenekarban a benne játszók egyénisége alkotja a hangzást és a stílust. Ha ehhez ragaszkodik valaki – nyilván változik az idők folyamán –, és nem ahhoz, hogy én ezt vagy azt játszom, akkor megtalálja a közönségét. Ha egy divatirányzathoz – nem tudom mi most a divat, talán az indie-rockzene – ragaszkodik, akkor idővel beletörik a bicskája.

Szeretnétek mást játszani? Vannak ilyen irányú terveitek?

Roy: Biztosan, de amíg ilyen nehéz eladni a lemezeket, nem gondolkodhatunk olyanról, hogy szeretnénk egy ilyen vagy olyan albumot. Nem áll úgy a szénánk, úgy általában a zenészeké nem áll úgy. Közben azért játszunk máshol is, ahol kiélhetjük azokat a vágyainkat, ami Roy és Ádámként nem biztos, hogy úgy csinálnánk. Roy például énekel Presser produkciókban, de én is játszogatok itt-ott. Ezekből is tanulunk. Ádám közben csinálja a Hazug magazint, tehát kalandozgatunk, de a trió az első. Nekem van egy One nevű zenekarom, akivel lehet, hogy csinálunk majd valamit. Szabó Leslie barátommal szoktunk még néha zenélni. Kapunk megbízásokat is, és ettől izgalmas a zenei élet.

A Hazug magazinról mit kell tudni?

Ádám: Ez egy szeretetzenekar, egy hobby banda. Igazából csak akkor játszunk együtt, amikor a tagjainak nincs másutt szereplése. Csak feldolgozást játszunk, Police-t, Jimmi Hendrixet, Stevie Wondert, tehát olyanokat, amiket mi közösen szeretünk, és más zenekarok nem igazán játsszák. Egy energikus, gyors és nagyon hangos zenekar. A tagjai: Borlai Gergő, aki nagyon sok helyen dobol, Charlie-tól Presseren keresztül a European mantra nevű saját zenekaráig, egy igazi zenei szupertehetség. Egy abszolút hallású nyolckarú dobos. Papp Szabit a Supernemből talán sokan ismerik, ő a basszusgitáros és énekes, én pedig gitározom. Ez is egy Trio.

Roy: A www.royesadam.hu-ról fel lehet menni a MySpace-re, ahol The Hungries néven találni minket. Ezt a külföldi rajongóknak csináltuk. Angol nyelvű számok vannak, és klip van fent. Tehát Hungries, mint éhesek. Ezek is mi vagyunk.

Fotók: www.royesadam.hu