A kutyát az ember társállatként tartja, nem véletlenül elvárás velük szemben, hogy a környezetükre ne jelentsenek veszélyt. Minden kutya agresszív, fajtájától függetlenül, a vattacukorszerű éppúgy mint a biztonsági őr rottweilere. Ennek ellenére képesek együtt élni az emberrel és más környezetünkben megtalálható állatokkal. Az agressziónak fontos szerepe van az állatok életében, a kutya fajtól az ember nemhogy eltűri, de némely esetben egyenesen elvárja az agressziót, akár az ember ellen irányulót is. Feltéve, hogy az illető személy idegen, abból is olyan akit egyébként börtönbe kéne csukni. Gondot az indokolatlan, vagy nem kellő súlyú indok kiváltotta támadások jelentenek amit beteges agresszivitásnak hívnak. Az ilyet általában olyan közfelháborodás követi ami a kutyák, vagy kutyák egyes beskatulyázható csoportjai ellen irányul.

Az agresszív viselkedés gyakoriságát, módját és kiváltó okait örökletes és környezeti tényezők egyaránt befolyásolják. Bár létezik kizárólag örökletes hátterű beteges agresszivitás, az minden esetben rendellenességnek tekintendő. A Beteges agresszivitás – amit spánielidegességnek is hívnak – soha, egyetlen fajtában sem volt tenyészcél. Az abban szenvedő példánnyal lehetetlen biztonságban együtt élni, bármikor, látszólag indok nélkül riadt és céltalan agresszivitási rohamban törhet ki, aminek megsínylője az, aki épp a közelben tartózkodik. Bár legtöbbször a cocker spánielnél és más érzékeny, temperamentumos vadászkutya fajtáknál, így szettereknél, golden retrievernél figyelték meg, nem fajtajelleg. Igen jellemző, hogy olyan fajtákban harapódzott el a legjobban, ahol a szépség vált a fő tenyészcéllé és ezzel szoros összefüggésben divatossá is váltak. Kialakulása egyszerű mintát követ. Első lépésben a gyönyörű fajtareprezentáns, ám betegséget hordozó kutyát vonják be a tenyésztésbe, az enyhébb formák – így a lövésfélőség - már a vadászaton kiderülnének. Második lépésben minden mozgó és szaporodóképes példánynak utódja születik, hiszen a kereslet a kölykökre óriási. Harmadik lépésben a kiemelkedő küllemű kutyát, betegsége ellenére túlhasználják és a futószalag-szerű tömegtermelésben a párosításokra sem ügyelnek. A rokonok egymás közötti szaporításával az utódok többszörösen is rokonságba kerülnek a hordozó őssel. A köznyelv ezt nevezi túltenyésztésnek ami nem csak pongyola, de megtévesztő is. A szaporító – az állatvédők és a lelkiismeretes tenyésztők így nevezik a kutyakombinátok tulajdonosait – éppen a tenyésztés alapelvét és célját, a fajta javítását hanyagolta el. Helyesebb lenne az „alultenyésztett” kifejezés.

A családon belüli balesetek többsége a domináns agresszivitásra vezethető vissza. Az, hogy a kutyáknak szűkségük van a falkán belüli hierarchiában egyértelműen betöltött helyre, és hogy megpróbálnak abból minél kedvezőbbet elfoglalni, normális és nem veszélyes magatartás. Onnantól kóros, ha ezt erőszakos formában és visszatérően jelenik meg. Minden esetben nevelési probléma. Azoknál a fajták, melyektől elvárunk bizonyos határozott fellépést, így az örző-védő és a volt harcikutya fajták, valamint a kevésbé civilizált, eredetileg páriaként vagy ahhoz hasonló módon – semmi, vagy csekély beavatkozással – tartottak, így a szánhúzók, természeti népek kutyái hajlamosabbak rá. Fontos hangsúlyozni, akkor alakul ki, ha az állat gazdája képtelen kezelni a természetes dominancia-hajlamot és hibás lépésekkel el is mélyíti az annak torzulásával kialakuló viselkedészavart. Ezek a fajták sem születnek veszélyesebbnek a többinél. Normál esetben a majomlétrán elfoglalt hely fizikai erőszak nékül alakul ki náluk is. Minden esetben a reménytelenül hülye, nem domináns fajták tartására és nevelésére is alkalmatlan gazda a hibás.

Az az egyszerű forma, amikor a kölyökkutyát elkényeztetik, hagyják hóbortjait kibontakozni, majd annak felnövése után megrettenek annak kialakult erős akaratérvényesítő képességétől elég gyakori a szánhúzó fajtáknál. A vigyorgó szőrgombolyag idővel akaratos, független, ősi késztetésektől fűtött, nagy erejű és aktivitású szánhúzóvá érik, amit már nem tudnak fizikailag kontrollálni. A dominanciából fakadó, családtagok elleni erőszakos fellépés mellet a szökés, a más állatok üldözése és megölése azok a viselkedés problémák, ami miatt gyakran a sintértelepeken és menhelyeken, vagy az országutakon elgázolva, erdőn-mezőn kilőve végzik ezek a nemes kutyák. Természetesen nem csak az északi fajtáknál fordul elő, hogy a fejére nőnek a gazdájuknak. Megesik, hogy a család vesz egy édes macit, ami aztán kaukázusi juhásszá fejlődik és a kölyökkorban elkövetett hibák miatt veszélyt jelent annak tagjaira. Velük kapcsolatban inkább az agresszív viselkedés támogatása és a vadítás ami a bajok forrása, amit izoláció követ. Sokan kemény kutya hírében alló fajtákat tartanak, hogy rájuk bízzák a biztonságukat. Fiatal korban bátorítják a kölyök vadulását, azt gondolva, hogy attól lesz jobb őrkutya. Amikor a növendék ellenük fordul, megrettenek tőle és láncra verik, vagy elzárják, ráfogják az adott fajtára a hibás viselkedést, és úgy gondolják, ezzel meg is oldották a gondot. Pedig csak tettek egy lapát jó minőségű angol brikettet a parázsra. A kutya továbbra is meg fogja kísérelni átvenni a hatalmat, és az emberektől elzárva esélye sincs arra, hogy alárendelt, vagy semleges státuszba kerüljön a ranglétrán.

A más kutyák ellen irányuló vagy a vadűző kutyák agresszivitása nincs kapcsolatban az ember elleni támadás gyakoriságával. Ha ilyennel jellemezhető kutyák, terrierek, volt harci kutyák, agarak támadnak emberre, az semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy az agresszió fontos szerepet kap a munkájuk során, ezért azt a tenyésztők mindig is igyekeztek fenntartani. Kevesen tudják, de a veszélyes hírben álló bull típusú terrierek határozottan kiegyensúlyozottak az emberekkel való találkozásokkor. Ha emberre támadnak, biztosak lehetünk a háttérben álló, hozzá nem értő, vagy direkt veszélyessé nevelő gazdában. Ahogy az amerikai tenyésztők mozgalma mondja: Punish the deed, not the breed, azaz a tettet büntesd, ne a fajtát!