Ez nem a nagy egyházak bizonytalanságát, gyengeségét bizonyítja? Úgy látom, az eltelt kétezer év alatt valamelyest telítődött a vallási világtérkép. Nehezen tudom elképzelni, hogy ma tucatnyi vagy akár száz ember által létrehozott új egyház riválisa lehetne a nagy világvallások bármelyikének.

Ezt nem lehet biztosan állítani. Megint csak a tucatnyi emberrel induló kis szektácskára tudok utalni. Ki gondolta volna akkor, hogy a kereszténység nem is oly sokára nemcsak hogy világvallás lesz, hanem a hatalom meghatározó része? A világ, a történelem változik. Minden egyház valamilyen módon konzervatív, amennyiben a saját vallási hagyományához ragaszkodik. A kérdés az, hogy a mindenkori modernitáshoz miként tudnak alkalmazkodni. Gondoljunk csak a katolicizmus és a protestantizmus szétválásának időszakára. A vallásszociológusok egy része úgy ítéli meg, hogy a hagyományaihoz görcsösen ragaszkodó nagy egyházakról történő leszakadás éppen az elidegenedett struktúrával való szembenállást jelzi vissza, az embereknek azt az igényét, hogy a hitet, ezt az intim, privát szférát ne egy hit-trösztön belül élhesse meg az egyes ember, hanem a személyes, individuális kapcsolatok formájában. A kisegyházak sokkal inkább az egyént célozzák meg, és a működő közösségekre fókuszálják a figyelmüket.

Milyen a viszonya a kisebb keresztény felekezeteknek a katolikusokkal, reformátusokkal és evangélikusokkal? Rájuk is kiterjed az ökumenizmus?

Az ökumenizmus szelleme inkább a nagynak és történelminek nevezett egyházak között működik, bár újabban egy érdekes ellenmozgás figyelhető meg. Kezdetben nehezebben tudta megérinteni az ökumené szelleme azokat az egyházakat, amelyek egymásból kiszakadtak, hiszen ezek között érzékelhetően nagyon komoly teológiai, morális, etikai viták zajlottak le. Mára annyiban változott a helyzet, hogy megindult az egyházak között egyfajta közeledés, amely arról árulkodik, hogy immár nem egyik a másikának a vetélytársa, hanem a közös ellenség a szekuláris világ, amely felépítésében, alkotmányában szigorúan vallja az állam és az egyház elválásának elvét és mindazt, ami ebből következik. Azok a közeledések, amelyek napjainkban megfigyelhetők például a nyugati kereszténység és az ortodoxia, vagy akár a kereszténység és az iszlám között, azok ezt a jelenséget mutatják.

Ellenőrzi valamilyen grémium a kisegyházak működését Magyarországon? Fenyegethet betiltás egy ilyen szerveződést, mondjuk azért, mert nem az alapszabályában megjelölt módon működik?

Bejegyzéskor az államnak nincs mérlegelési lehetősége, ami jó, hiszen az államnak nem dolga, hogy hitéleti kérdésekben állást foglaljon. A továbbiakban az egyházakat – nagyokra, kicsikre egyaránt gondolok – ugyanazon szabályzók alapján ellenőrzik, amelyekkel a civil szféra egészét is. Pontosan ugyanazok a pénzügyi, gazdasági, vámügyi szabályok vonatkoznak rájuk (vagy legalábbis így kellene lennie), mint valamennyi állampolgárra és szervezetre; ez a hatóságok (rendőrség, ügyészség, adóhatóság, stb.) feladata. Ez azért is fontos, mert a rendszerváltás óta Magyarországon többször megtapasztalhattuk azt, hogy az új vagy itthon újnak minősülő egyházakat kemény, politikai jellegű támadások is érték. Ezen vádak között sokféle szerepelt, a családok szétszakításától kezdve egészen a gazdasági vádakig. Visszautalnék arra, amit korábban mondtam, tehát hogy kétezer éve ugyanezek a vádak hangzanak el az újonnan alakuló egyházakkal kapcsolatban. Ha teszem azt adócsalás, pedofília vagy egyéb köztörvényes bűncselekmény történik egyházi körökben, akkor a hatóságoknak ugyanúgy kell(ene) eljárniuk velük, mint a civilekkel szemben.

Ilyen esetekben az érintett egyházak gyakran igyekeznek elkenni a kriminalizálható ügyeiket, gondolok például arra, hogy a pedofíliával és a gyerekek bántalmazásával vádolt papot szinte kivonják a világi igazságszolgáltatás alól, egyszerűen áthelyezik egy isten háta mögötti parókiára és ezzel le van tudva az ügy.

Sajnos, ez így van. Érdekes látni, hogy miközben a nyugati világban és az Egyesült Államokban ma már egyre több ilyen eseményre fény derül, sőt, arról is tudunk, hogy milyen kártérítési perek érték az egyházakat és szerzetesrendeket; súlyos dollármilliókról van szó, nálunk még valóban a régi reflexek működnek, az eltussolás reflexe. Ez súlyos probléma, mivel nemcsak arról van szó, hogy egy köztörvényes bűncselekmény elkövetőjének cinkosává válik az adott egyház, hanem arról is, hogy az érintett egyháznak mintha az lenne az elképzelése, hogy saját belső törvényeit az állami törvények fölé helyezze.

Jelentenek, jelenthetnek veszélyt a társadalomra egyes kisegyházak? Megemlítem a sokak által külföldön is támadott szcientológiai egyházat.

Minden egyház megosztja a közvéleményt valamilyen mértékben. Vannak olyan vallások, amelyeket joggal vagy jogtalanul vádolnak valamivel, például a terrorizmussal. A hitre alapozott gondolkodás megosztó. Bizonyos értelemben az előítéleteknek, így a fundamentalizmusnak is a forrása. Mindegyik esetében fennáll a kriminalizálhatóságnak a lehetősége. Ettől függetlenül óvnék attól, hogy előítéletesen közelítsünk hozzájuk. Mikor elmondják a szcientológusokról, hogy micsoda gazdasági összefonódásokra ad lehetőséget, akkor elfelejtik, hogy kétezer éven át a katolicizmus is lehetőséget adott ugyanilyen vagy még komolyabb összefonódásokra. Azonos mércével kell mérni. Ugyanaz alá az elbírálás alá kell esnie a katolikusoknak, a reformátusoknak és a zsidóknak, mint mondjuk a szcientológusoknak.

Remélem, egyre több Iványi Gáborunk lesz.

Hogy stílszerű legyek: Ámen.