Eizenstein évforduló

Pétervárott építészmérnöknek tanult, de kacérkodott a színházzal és a művészetekkel is. A forradalom kitörése után propagandista lett, majd csatlakozott a Vörös Hadsereghez, 1920-tól a hadsereg iskolájában a japán nyelvvel és a kabuki színház formavilágával foglalkozott.
1924-ben leforgatta első nagyjátékfilmjét Sztrájk címmel, ezután kapta a megbízást, hogy az 1905-ös forradalom huszadik évfordulójára készítsen filmet. A szűkös határidő miatt a Patyomkin cirkáló legénységének lázadására koncentrált, így született meg a filmtörténet egyik legnagyobb hatású alkotása, a Patyomkin páncélos. A bemutatóra a stábot matrózruhába öltöztette, az előcsarnokot pedig a tengerészet zászlajával lobogóztatta föl. Az antik tragédia felépítését követő film főszereplője a tömeg, s a forradalmian új vágástechnika a világ leghíresebb rendezői közé emelte. Eizenstein a film lényegének a montázst tartotta: két részlet egymás mellé helyezésével egy harmadik jelentést közöl, megfogalmazása szerint 1+1=3.

A harmincas évek elején külföldön tanulmányozta a hangosfilmet, megismerkedett Fritz Langgal, Cocteauval, Chaplinnel és Walt Disneyvel. Megállapodása szerint Hollywoodban írt volna forgatókönyveket, s megkezdte Que viva Mexico! című filmjének munkálatait, ám a monumentális alkotás torzó maradt, mert Sztálin hazarendelte. A hazájában ellehetetlenülő művész ötleteit sorra elvetették, így filmelmélettel foglalkozott és tanított. Miután Bezsini rét című filmjét a cenzúra többször is átdolgoztatta, 1938-ban a hatalom elvárása szerint nyúlt történelmi témához.
A Jégmezők lovagja (Alekszandr Nyevszkij) című hazafias film végre a kultúrpolitika tetszésével találkozott, a rendező Lenin-díjat kapott. Németellenes alkotása a Molotov-Ribbentropp paktum megkötésekor aktualitását vesztette, de a Szovjetunió megtámadása után újra előkerült, s 1941-ben már Sztálin-díjjal jutalmazták. A siker nyomán Sztálin megrendelésére újabb, még monumentálisabb történelmi drámát kezdett forgatni Rettegett Ivánról. A három részből kettő készült el: az első középpontjában az Oroszország egységét jelképező Iván áll, a másodikban pedig a cár előidézte terror. A nem túl bonyolultan áthallásos dráma első részéért újabb Sztálin-díjat kapott, de a második részt betiltották, s csak 1958-ban mutatták be.

Az alig 50 rendező 1948. február 11-én egy estélyen tánc közben infarktust kapott és meghalt. Hagyatékát filmjei mellett tanulmányai és elemzései, illetve rajzai jelentik. Születésének 100. évfordulójára Oroszországban bélyeget és érmét adtak ki, 2005-ben az UNESCO díjat alapított emlékére.