A 2007 novemberében nyílt, több mint tízezer négyzetméteres kiállítóterem - azaz, inkább ház - Közép-Európa legnagyobb kiállítóterével rendelkező épülete. Volt szerencsém részt venni tavaly a megnyitón, és ahogy körbenéztem, tudtam, hogy ha meg szeretném nézni mind az ötszázhúsz művész alkotását, kénytelen leszek ott éjszakázni. A „kulturális labirintust” végigjárni valóban nagy teljesítmény, ám szerencsére bármelyik festményekkel teleaggatott szobában leülhetünk egy kényelmes fotelbe, és körbenézve anélkül kaphatunk ízelítőt a hely hangulatából, hogy végigcaplatnánk az összes folyosón. 
A VAM Design legújabb kiállítása a már említett három témakör köré rendeződött. A tárlatot megnyitó Réz András esztéta kifejezte afelett érzett örömét, hogy ő se nem művész, se nem kurátor, hanem egyszerűen közönség, így nyugodtan lehet kritikus a falakon csüngő alkotásokkal szemben. Véleménye szerint a kiállítás szervezője „nagy disznóságot követett el” a cím megadásakor: ugyanis a témák mindegyike úgymond „felszólítás a giccsre”, hiszen a hitre, az erotikára és a politikára általában kritikátlan elfogadással vagy épp gyűlölettel reagálnak az emberek. A politikai giccs a legtolakodóbb: az óriásplakátok, a kampánybeszédek és a társadalmi célú hirdetések életünk szinte minden pillanatába belemásznak. Réz András megdicsérte a kiállító művészeket: sikeresen ellenálltak a giccs csábításának; bár némely alkotás tényleg inkább az „odakenés hermeneutikájára” avagy a „múlt század fehérneműdivatjára” ad példát; a legtöbbjüknek sikerült valóban értékes alkotásokat létrehoznia. Aki komolyan vette a játékot, és kísérletezett egy kicsit, nem pedig a szokásos formáját hozta; sikeresen csempészte bele az iróniát a sokszor túlértékelt hármasba. 
Ötvenkét művész alkotását nehéz elemezni az esztéta szerint. Sőt, ennyi munkát egyáltalán befogadni is nehéz. A kiállítóhely nagy előnyeként azt nevezte meg, hogy a Hit - Erotika - Politika kiállítás képei egyfajta linkként szolgálnak az adott festő többi alkotásához, melyeket a tárlat végigjárása után felkereshetünk az épület többi részén. A házat bejárni valóban nagy kaland: a kiállítás műveinek megtekintése után a „maradék” (több száz) kép nézegetése közben beugrik egy-egy hangulat vagy stílus: „Ez olyan ismerős, csak nem ugyanaz festette, mint az a másikat lent, az ajtó mellett?” Számomra mindig nagy élmény felismerni az ecsetvonásokban egy-egy művész keze nyomát: mindez persze csak akkor lehetséges, ha az ember már jó néhány tárlaton megfordult, az adott festő stílusa pedig elég egyedi. Itt ezzel az élménnyel gyakorta találkozhatunk. 
Ötvenkét nevet ha nem is képtelenség, de felesleges lenne felsorolni; elég annyit tudnunk róluk, hogy mindannyian kortárs festők, akik a szakma szerint már bizonyítottak. Pár képről egyértelműen meg lehetett állapítani, melyik témát dolgozza fel - főleg azokról, amelyek az erotikát: a meztelen testek ábrázolása még mindig hódít; képzőművészetben, irodalomban, filmen egyaránt. Néhányukat viszont hiába nézegettem perceken át, nem lettem okosabb: színes kis pacák; színes nagyobb pacák; tájkép helikopterrel, hegyekkel, medvével és fejnélküli áldozatával; kecskebak szétmarcangolt emberrel. A legnagyobb hatással Szöllősy Géza alkotásai voltak rám. Igaz, ez a hatás egyértelműen negatív; de úgyis azt mondják, a művészet lényege a gondolatébresztés: hogy ezek a gondolatok negatívak vagy pozitívak-e, az mindegy. A művész „szobrait” szemlélve Toepler Zoltán neve jutott az eszembe - ezek után biztosan mindenki sejti, miféle alkotásokat láthatunk a tárlaton. Ha mégsem, íme egy kis elszörnyedni való: formalinban ázó újszülött állatok (talán macskák) fej nélkül, egy szív alakú valamit ölelve; emberi nemi szervek; preparált állatok - vaddisznó, szarvas - gömb alakúra formálva; kitömött mókusok mint csocsófigurák, madarak mint tekebábuk - mintha csak egy biológia-szertárban járnánk. A némileg gusztustalan alkotásokat szemlélve esdekelve néztem körbe a teremben: „Valaki mondja már, hogy nem igaziak!” Mivel senki sem mondta, tovább is álltam gyorsan.
Szerencsére a „megagaléria” jóval kellemesebb élményekkel is megajándékozott: ha elfáradtunk a kultúrkörút során, ötletesebbnél ötletesebb és kényelmesebbnél kényelmesebb fotelokban üldögélve pihenhettük ki magunkat. Az interaktivitás sem hiányzott: egy üvegszobor arra biztatta a közönséget, írjon üzenetet egy papírcetlire, és dobja belé. Meg is tettük. Az üvegfalú liftben a szintek közt utazgatva pazar kilátás nyílt az egyes emeletek falaira aggatott művekre. Egyszóval: jó kis hely ez a VAM Design; kíváncsian várom, mit találnak ki legközelebb.
(Képek: http://www.vamdesign.hu)
