Nagy László költő harminc éve halt meg

Tízéves korában csontvelőgyulladást diagnosztizáltak nála, s bár egy operáció megmentette lábát, ettől kezdve járógéppel, bicegve járt, a második világháború idején lába miatt nem sorozták be. A betegség, a kórházi kezelés az amúgy is érzékeny lelkű fiút szorongóvá tette, a halálfélelem érzése egész életében elkísérte.

1941-től a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájába járt, sokat olvasott és még többet rajzolt, s verseket is írt már, de inkább csak titokban. 1946-ban beiratkozott az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára, többek között Borsos Miklós tanította, a következő évtől a Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet, tanára volt Kmetty János és Barcsay Jenő is.

1947-ben a Valóság című folyóirat leközölte hét versét és egy rajzát. A kedvező fogadtatás fellelkesítette, ettől kezdve életét a költészet töltötte be. 1948-ban átiratkozott magyar-szociológia-filozófia szakra, majd az orosz szakot is felvette. Egy évvel később a könyvnapokra megjelent első kötete, a Tűnj el, fájás; a kissé sematikus verseket később maga is szigorú kritikával illette. 1949-től 1952-ig írói ösztöndíjjal Szófiában a bolgár népköltészetet tanulmányozta és fordította. Hazatérve feleségül vette Szécsi Margit költőnőt, 1953-ban megjelent műfordításkötete, a Szablyák és citerák, s Zelk Zoltán meghívta a Kisdobos című gyereklaphoz.
Csaknem évente megjelenő kötetein nyomon követhető szemléletének és hangjának elkomorulása, képeinek egyre erőteljesebb és bonyolultabb szimbolikája. Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette, rossz közérzete nehezen oldódott fel. 1957-ben megvált a Kisdobostól, 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd haláláig főmunkatársa volt. 1965-ben hosszas hallgatás után új kötete jelent meg, a Himnusz minden időben. 1966-ban költői és műfordítói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.

Az ezt követő időszakban egyre nőtt népszerűsége, versei, műfordításai több kötetben is megjelentek: Darázskirály, Babérfák, Arccal a tengernek, Versben bujdosó. Költeményeit Berek Kati és más művészek előadásában hanglemezen is kiadták, a délszláv népköltészet magyarországi elterjesztéséért több külföldi elismerést is kapott. 1975-ben, ötvenedik születésnapján a magyar irodalmi élet nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte, a Fészek Klubban rendezett költői estjén Csoóri Sándor mondott köszöntőt. 1977-ben sajtó alá rendezte a Jönnek a harangok értem című verseskötetét, de megjelenését már nem érhette meg. 1978. január 30-án budapesti otthonában szívrohamot kapott és meghalt.