De most, amikor elkezdtetek újra együtt zenélni, már nincs meg az a szándék, hogy ebből éljetek meg.

R.Z.: Nem lehet. Jól hangzik, és biztos van egy-két zenekar az országban, aki megtud, de egyébként lehetetlen.

Mennyi ideig tartott a szünet?

R.Z.: 16-17 év.

Tartottátok a kapcsolatot ezalatt? Honnan jött az "újrakezdés"?

Cs.I.: Nem nagyon. Zolival talán egyszer vagy kétszer találkoztam, akkor is véletlenül.

R.Z.: 96-ig még játszottam különböző zenekarokban. És amikor a gyerekek születtek nálunk, mondták nekem, hogy most már nem akarok annyira zenélni. Most már nagyok, úgyhogy lehet.

Cs.I.: Én is mondtam a feleségemnek, hogy zenélnék, szerinted meddig zenéljek? Mondta, hogy ameddig kedved van. 29 éves koromban sokkal jobban kétségbe voltam esve, hogy meddig zenélhetek még. Most már nem vagyok, már nem számít. Akár 70 éves koromban is zenélni fogok.
R.Z.: Nincs benne már a görcs, hogy muszáj. Régen menni kellett, szükség volt arra a 700 forintra.
Cs.I.: Kellett a siker, éhesek voltunk rá. Most is kell, de már nem elsődlegesen. Az a legfontosabb, hogy jól érezzem magam a színpadon.

R.Z.: Igen, de csak akkor lehet élvezni, amikor a közönség is olyan, meg a hangzás is olyan. Hiába érzem baromira a zenét, ha lent nem élvezik.

Milyen volt a hangulat a koncerteteken az újra összeállás után? Régi rajongók, vagy újak voltak inkább?

Cs.I.: Kitűnő fogadtatás volt. Szinte csak új emberek, fiatalok, akik bizonyos dinamikusabb vagy rockosabb részek alatt rázták (a hajukat) és integettek. Ez meglepő volt, hiszen a nyolcvanas években ezt nem nagyon tapasztaltuk a közönség részéről. Nem is igényeltük, mert „mi progresszív zenét játszó zenekar vagyunk”.

R.Z: Azért nem is így játszottunk akkor. Mi is el voltunk szállva magunktól egy kicsit. Sokkal komolyabban ment ez. Hogy mi a kultúrát képviseljük. Ma olyan normálisak vagyunk.

Mai zenék közül mit szerettek?

R. Z.: Sokféle zenét kedvelek. Magyarok közül nagyon szeretem a Tankcsapdát. Fiam szokta hallgatni. Olyan igazi rock’n’ roll feeling.

Cs.I.: Szeretem a Zanzibárt. Meg mondanám, hogy ha lennének még zenekarok, akkor melyikeket szeretném. Ha lenne még East, vagy állandó LGT. De már nincsenek.

Egy ennyire soktagú zenekarban (nyolcan vannak) mennyire okoz gondot, hogy különböző emberek vagyok, esetleg más koncepcióval?

Cs.I.: Ezzel persze lehetnek gondok, mert ha öten vagyunk, akkor csak ötszörös a gond, ha nyolcan, akkor nyolcszoros, de nem jelenti azt, hogy bármelyik tagot csak „eggyel többnek” vennék, nem jelent ez akadályt. Megpróbálunk ehhez normálisan hozzáállni. Színpadban jelenthet ez problémát, hogy nem férünk fel. Például az esztergomi tv-felvételen csak öten voltunk.

Hol lesztek láthatóak legközelebb?

R.Z.: Márciusban a Solarissal együtt fogunk játszani a Postásban. Hogy mikor, azt még a Solaris se tudja. Lehet, hogy március 8-án a Téglagyári megállóban.

Cs.I.: Májusban Csolnok, az biztos. És nyáron a dorogi Bányásznapon biztos, ott egy hatalmas szabadtéri koncertet tervezünk.

Dorogon nem ez lesz az első fellépésetek.

Cs.I.: Valamikor nagyon régen (a nyolcvanas években) volt egy hatalmas koncert, ami az egész várost tulajdonképpen tönkretette, felborította. Az össze boltot kifosztották, egy tizenháromezres városba beszabadult vagy hatvanezer ember. Elképesztő volt. Ez egy külön téma lehetne. Az emberek legendákat szőttek azóta ezekről az eseményekről. Hogy hogyan ugráltak be a gazda kertjébe, kivágták a fóliáját, és bent aludtak, mert közben esett az eső. És ott a paradicsomok és a paprikák között hevertek a fiatalok.

Van még ilyen nagy pillanat vagy koncert, amire szívesen emlékeztek vissza?

Cs.I.: Szívesen emlékszünk vissza arra, mikor a Budapest Sportcsarnokban játszottunk a Futball Fiesta keretein belül. A Petőfi Csarnokban szabadtéren és bent is zenéltünk teltház előtt. FMH, Cegléd, Százhalombatta, Szeged.

R.Z: Azt tudjátok, hogy én nyitottam meg a PeCsát? Még a régi gimis zenekarommal. A legelső ember voltam, aki játszott ott, a hivatalos megnyitó előtt egy nappal. Mi kezdtünk, és én nyitottam a műsort.