Nagy Erzsébet sorsa összeforrott 1956–tal. Édesapja és férje szerepvállalása miatt a kádári diktatúra megfosztotta valódi szabadságától, de ő jogfosztottan, majd a rendszerváltás után immár elismerve és szabadon is annak szentelte az életét, hogy a forradalom örökségét gondozza.
És ez bizony áldozatokat követelő munka volt 1956 után, és az maradt 1989-et követően is: előbb a zsarnoksággal, utóbb pedig a nemzet, az ’56 utáni nemzedékek megosztottságával kellett megküzdenie.
De ő sosem tért ki e küzdelem elől: mindannyiunk emlékezhetünk rá, hogy tavaly, már betegen is mennyi erőfeszítést tett azért, hogy Nagy Imrére és mártírtársaira, valamint, magára 1956-ra végre ne egymás ellenében, hanem együtt emlékezzenek a parlamenti erők.
Nagy Erzsébet számomra nem pusztán a hazáját szerető, 1956 örökségét oly szenvedélyesen gondozni igyekvő demokrata volt, hanem barát is, aki megtisztelt a tanácsaival, segítő szándékú kritikáival.
Elvesztése ezért most kétszeres fájdalom a számomra.
Őszinte nagyrabecsüléssel és megrendüléssel hajtok fejet Nagy Erzsébet emléke előtt.
Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke