Kína és az újságírók

Az MTI pekingi irodája 1969 tavaszán tudósító nélkül maradt: Patak Károlyt, aki a "kulturális forradalom" idején egy éven át küldte tényszerű és pontos jelentéseit a kínai fővárosból, a pekingi hatóságok távozásra kényszeritették: nem hosszabbították meg működési engedélyét. (A kiváló újságíró, aki később az MTI külpolitikai főszerkesztőségét is vezette, tavaly hunyt el.) Amikor e sorok írója a poszt beöltésére decemberben Pekingbe érkezett, megkapta az ott dolgozó külföldi újságírók címlistáját a kínai külügyminisztériumtól: összesen 15 más név szerepelt rajta, 8 közülük japán volt, 2 orosz, 2 lengyel, 1 "keletnémet", 1 "nyugatnémet" és 1 francia.

Ez a helyzet a "kulturális forradalom" következménye volt. Az 1949-ben győztes Kínai Kommunista Párt(KKP) belső hatalmi harcai 1966-ban torkollottak az állami és pártgépezetet (a kettő az egypártrendszerben szorosan összefonódott) az összeomlás határára sodró "kulturális forradalomba". Az egyik áldozat az információ volt. Miután Mao Ce-tung pártvezető egyenlősítő és voluntarista politikája a kínai forradalom győzelme után kiépült állami- és pártapparátusban, a kulturális és tudományos életben és a különben pártellenőrzés alatt álló sajtóban is belső ellenállásba ütközött, a hatalmi harc egyik eszközévé vált az önálló kifejezés minden formájának és szervezeti bázisának felszámolása.

1966 után a gazdag kínai sajtóból gyakorlatilag csak a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao), a KKP lapja maradt, amelynek minden sorát a párt központi vezetése ellenőrizte. Megjelent még a korábban értelmiséginek számító Kuangming Zsipao (Kuanming Ribao), de csak formálisan: tartalma, de még tördelése is ugyanis 95-99 százalékban betű (pontosabban írásjegy) szerint azonos volt a pártlapéval, amely egyébként jórészt az Új Kína hírügynökség ugyancsak központi anyagát vette át (vagy viszont), és ezeket olvasta be a rádió, illetve sugározta az esténként két-három óráig tartó tévéműsor.

A hadsereg lapja néhány katonai vonatkozású hírrel bővítette a választékot, havilapként a párt elméleti folyóirata közölt terjedelmes, csak bennfentesek számára érthető ideológiai tanulmányokat. Az Új Kína angol nyelvű változata volt az egyedüli folyamatos hírforrás. A külföldi tudósítók csak Peking utcáin mozoghattak szabadon, a főváros területét nem hagyhatták el külön engedély nélkül, és kínai magánszeméllyel sem találkozhattak hivatalos kínai kísérő nélkül: ha valakivel szóba elegyedtek az utcán, azonnal körülvették őket, és előbb-utóbb a rendőrségre kísérték őket kihallgatásra. Ezzel már csak az érintett kínaiakra való tekintettel sem illett próbálkozni: az illetőt akár vidékre is száműzhették "átnevelésre".

Ilyen körülmények között a legtöbb szocialista ország visszavonta tudósítóit, a Reutersé házi őrizetbe került, másokat kiutasítottak, a nyugati országok újságírói pedig nem kaptak engedélyt arra, hogy irodát nyithassanak Pekingben. Időről időre nem állandóan Kínában dolgozó külföldi újságírók tehettek vidéki utazásokat hivatalos meghívásra. Sok érdekeset tapasztalhattak, de akárcsak a hivatalos sajtóban, ezeken az utazásokon is csupán a manipulált valósággal találkozhattak.

Ma már elképzelni sem lehet, milyen elszigeteltségben élt akkor a kommunista egyenlősdi megteremtésének kísérletét elszenvedő hatalmas ország. Ebben a korban virágzott a sinológia politikai változata: a hivatalos szervek által adott információ elemzése volt a pekingi diplomáciai kar, az ott működő kevés tudósító fő egyik foglalkozása. Egy-egy protokoll-lista névsora mélyreható következtetésekre adott módot arra vonatkozólag, hogy az országot irányító párton belüli hatalmi csoportok között hogyan alakulnak az erőviszonyok, egy-egy jelző feltűnése vagy eltűnése a kodifikált szövegekben radikális változásokat harangozhatott be. Hongkongban és külföldön sinológusok hada követte így a kínai politika alakulását, néha meglepően pontos következtetésekkel - ám időnként óriási melléfogásokkal.

A hajdani tudósító személyes emlékei közé tartozik, hogy a kis kelet-európai ország pekingi tudósítójának jelentései - bár a kínai-szovjet konfliktus miatt a kínai életet tárgyilagosabban bemutató, pozitívumokat is tartalmazó híreket a magyar sajtó maga is csak ritkán vette át - igen hamar bekerültek a világsajtóba. Az MTI angol adásában megjelenő híreket több amerikai hírügynökség is fontos forrásként kezelte és idézte, ezek aztán megjelentek a hongkongi angol és kínai nyelvű, a pekingi nagykövetségekre is járó lapokban. (Ez azzal is magyarázható, hogy az amerikai hírügynökségek nem szívesen idézték a konkurens francia vagy német hírügynökséget.)
A helyzet radikálisan megváltozott azt követően, hogy 1971-ben bejelentették Nixon amerikai elnök pekingi látogatását, amelyre 1972-ben került sor. Amerikaiak tízmilliói követték izgatottan, élő adásban az út eseményeit. A kommunista Kína, ahonnan semmiféle direkt információt nem kaptak éveken át, olyan ismeretlen és rejtélyes volt számukra, mint a Hold túlsó oldala.

Ma már, amikor 700 külföldi, köztük számos amerikai tudósító küldi folyamatosan jelentéseit Kínából, egészen más a helyzet. Kína dinamikusan fejlődik, a kínai sajtó virágzik, és Mao elnök néhány napja elhunyt egykori tolmácsának lánya I Look Cosmopolitan címen szerkeszt angol-kínai nyelvű, nyugati stílusú magazint.

A hivatalos információ azonban továbbra is a kínai vezetés szigorú ellenőrzése alatt áll.