Tarr Béla saját filmjéről

Tarr Béla felidézte: Georges Simenon regényét, amely a film alapjául szolgált, 20 évvel ezelőtt olvasta, s az alaphangulaton kívül semmi másra nem emlékezett.

"Egy váltóőr egész éjszaka egyedül ül egy kikötői pályaudvaron található toronyban, körülötte alszik a város, csend van" - emlékezett vissza a rendező, hozzáfűzve, hogy ez a magányos állapot, a feszültséggel teli nyugalom motiválta.

Úgy fogalmazott: "az érdekelt, mi van egy ember tekintetében, hogy élünk meg olyan dolgokat, amelyek elmondhatatlanok, vagy nem is beszélünk róluk, mégis érdekesek".

Az élet nemcsak sztorikból áll, egy ember élete elmondhatatlan csak sztorikban - mondta a rendező, hozzátéve, ezért nincs értelme történetet mesélni, hiszen a végkimenetele minden történetnek egyforma: "a legvégén ott van megváltoztathatatlanul a halál".

Tarr Béla ugyanakkor hangsúlyozta, el lehet mesélni azt, milyen a világ körülöttünk: ez sokkal gazdagabb, összetettebb, mint egy történet.

Megemlítette azt is, hogy Georges Simenon regényét jelentősen átdolgozták Krasznahorkai László íróval, nagyon bátran, nagyon radikálisan nyúltak hozzá; a szerző fia és hagyatékának kezelője, John Simenon szerint ez eddig "a legautentikusabb Simenon-feldolgozás".

A szereplők kiválogatásáról szólva a rendező hangsúlyozta: fontos számára, hogy a színész saját személyisége megfeleljen annak a karakternek, akit meg kell formálnia, merje felvállalni a filmvásznon önmagát, "kraftos, erős" személyiség legyen. "Merje rám bízni magát (...), az egész olyan, mint egy kötéltánc, ahol nincs alul háló, csak énbennem hihet, csak abban hihet, hogy én nem csapom be, én nem teszem nevetségessé, nem alázom meg őt a filmvásznon" - mondta.
Tarr Béla szerint A londoni férfi szereplői a "maguk módján mind fenomének".

Azt, hogy a forgatás helyszínéül miért a korzikai Bastiát választotta, földrajzi okokkal indokolta. Mint mondta, olyan zárt kikötőt kellett találniuk, ahol közvetlen a hajóállomás mellett elfér a vasútállomás, a sínek, a váltóőrtorony, és körülötte város fekszik. A klausztrofóbiát, "ezt az egész őrületes bezártságot" csak így lehetett érzékeltetni.

Arra a kérdésre, milyen fogadtatásra számít Magyarországon, Tarr Béla azt válaszolta: olyanra, amit a világon bárhol elvárhat az az ember, aki becsületesen készít filmet.

A mozgóképnek szerinte arról kell beszélnie, hogy és miként élünk, milyen erkölcseink, milyen vágyaink, milyen kísértéseink, milyen bűneink vannak, minek tudunk és minek nem tudunk ellenállni. "Én azt szeretném, ha ezt az emberek megértenék, megéreznék és egy kicsit másképp mennének ki a moziból, mint ahogy bejöttek" - hangsúlyozta a rendező.

Úgy vélte: "semmi mást nem kell csinálni, csak hinni a szemünknek, látni és megérezni a szívünkkel, hogy kik vannak ott a vásznon". Abban a pillanatban nagyon egyszerű, és nagyon tiszta, világos a film, ami minden ember számára érthető.

A londoni férfi magyar-francia-német koprodukcióban készült. Az angolul és franciául forgatott, fekete-fehér filmben a főszereplőt, a kikötői pályaudvaron dolgozó, elmagányosodott váltóőrt, aki egy gyilkosság szemtanúja lesz, Miroslav Krobot cseh színész-rendező, feleségét pedig a brit Tilda Swinton alakítja. Lányukat Bók Erika játssza, akit a közönség Tarr Béla Sátántangó (1994) című filmjében kislányként ismerhetett meg. A nézők láthatják Derzsi Jánost, Szirtes Ágit, Lázár Katit, Lénárt Istvánt, Almási Albert Évát, Pauer Gyulát is.

A film operatőre Tarr Béla berlini tanítványa, a magyar származású Fred Kelemen, a zenét Víg Mihály, a rendező korábbi filmjeinek komponistája szerezte.