Csonka András, a Művészetek Palotája vezérigazgató-helyettese elmondta: azzal a céllal állítják ki a víziorgonát, hogy az orgonakoncertek előtt minden alkalommal megszólaljon az instrumentum.
Csicsmann Gyula, a kőbányai tűzoltómúzeum igazgatója mutatta be a hangszert, amelynek története a rekonstrukcióval még korántsem zárult le, hiszen újabb és újabb történeti és irodalmi kutatások folynak az instrumentummal kapcsolatban.
Az auquincumi polgárváros feltárása során bukkant Nagy Lajos régész munkatársaival a víziorgona maradványaira 1934 őszén. A fémből készült részek viszonylagos épségben maradtak meg a rájuk omlott törmelék alatt, a városban ugyanis a III. század közepén hatalmas tűzvész pusztított, amely a tűzoltók házát és a benne álló orgonát is érintette.
Tudható, hogy 228-ban kapta meg a tűzoltással is foglalkozó posztókészítők kollégiuma a hangszert. A kutatások az ajándékozó, Viatorinus és a víziorgonán "kellemesen játszó" Aelia Sabina, a huszadik században Tóth Árpád által is megverselt római-aquincumi nő személyét is feltárták.
A hangszer rekonstrukciója a megtalálásától foglalkoztatta a szakembereket, akiknek a véleménye abban tért el, hogy miként jutott az orgonahang megszólalásához szükséges levegő a szélládába, azután a sípokhoz. Az Aquincumi Múzeumban ma látható víziorgonán is lehet játszani, de itt egy vászon fújtató nyomja be a levegőt.
A helyreállítással a legjobb orgonaépítők foglalkoztak a harmincas évek óta, például a híres Angster-műhely is.
A Magyar Tűzoltó Múzeum rekonstruált víziorgonájának a víznyomó szerkezete egyedi; Minárovics János elgondolása alapján készült Lukács Tamás orgonakészítő műhelyében. Budavári Attila, a Pécsi Orgonakészítő Manufaktúra munkatársa, aki a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem hatalmas koncertorgonáján is dolgozott, ugyancsak részt vett a rekonstrukcióban.
