Csehov Siráj című művének 200. előadása volt januárban Budapesten, s közben jött a közel-keleti meghívás - tájékoztatta az MTI-t a színház, amely Csehov művét gazdag, titkokkal teli, felülmúlhatatlan remekműnek tartja.
A társulat úgy véli, hogy minden kor, minden történelmi helyzet mást tart fontosnak, mást emel ki belőle. A Krétakör Színház előadása is a tökéletességre törekszik, mégsem lehet "a" Sirály, csak annak egyik változata, s ezt jelzi azzal, hogy már a címben is elhelyezett egy apró hibát.
A kulturális fővárosok megrendezésének tervét 1982-ben készítette el az UNESCO, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete, majd 1985-ben Európában el is indította az első programsorozatot, mégpedig Athénben. (2010-ben Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa.)
Tíz évvel később, 1995-ben a koncepció kiegészült az arab városokkal, 1996-ban Kairó volt az Arab Kulturális Főváros, majd Tunisz, Bejrút, Kuvait, tavaly Algír viselte ezt a címet, idén pedig Damaszkuszon a sor.