Mi a véleménye egyháza szélsőségesekkel szemben tanúsított állásfoglalásával kapcsolatban?

Amikor éleződnek a gazdasági, társadalmi, szociális feszültségek, akkor természetes, hogy a szélsőséges csoportok radikalizálódnak. Általános társadalmi, lelki terápiára lenne szükség ahhoz, hogy az ilyen jelenségek ne kerülhessenek előtérbe. Megítélésükben pedig egyértelműségre lenne szükség – az egyház részéről is.

A katolicizmus tanításának a középpontjában a szeretet áll. Lehet mindenkit szeretni?

Ha a szeretet alatt érzelmet értünk, akkor nem, mert parancsszóra nem lehet mindenkit "érzelemmel" is szeretni. Viszont kialakítható egy olyan attitűd, amely jóakarattal közelít az ellenséghez is. Úgy vélem, ez a legmagasabbrendű szeretetmegnyilvánulás, mivel a szeretetben mindig van egyfajta nárcizmus is: szeretlek, ezért szeress viszont. Az ellenségétől viszont nem várja el az ember, hogy viszontszeresse. Jézusnál az ellenségszeretet a legmagasabb követelmény. 

A kereszténység másik kiemelt alapvetése a szegényekkel, elesettekkel vállalt szolidaritás. Egy korábbi nyilatkozatában azt mondja: „számomra hatalmas belső küzdelmet jelent, hogy nem kellene-e otthagyni mindent, és elmenni az árvák és szegények közé, hogy életem hátralévő részét a kiszolgáltatottaknak szenteljem”. Ma is így érzi?

A szegények segítése, a szociális gondoskodás fontosságának hangsúlyozása jóformán az egyház minden megnyilatkozásában megjelenik. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy mostani helyemen tehetek a legtöbbet a rászorultakért, mivel Pannonhalma a vállalkozásaival munkát, megélhetést ad az embereknek. Egyébként hivatásom része az is, hogy rendszeresen öregjeink, betegeink között vagyok, igyekszem támaszt nyújtani nekik.

Gyakran érzem úgy, hogy az egyház túlzottan, olykor már nacionalizmusba hajló módon hangsúlyozza a nemzeti identitás fontosságát. Országzászló, címer, nagy magyar uralkodók képmásai, szobrai a templomokban. Ez nem hat az egyetemesség igénye ellen?

A Kárpát-medencében a magyar nyelvet és kultúrát, a nemzeti önazonosságot elsősorban az egyház őrizte meg, és ezt a szerepét nem adhatja föl. A nemzeti kincs őrzése és védelme kelet-közép-európai környezetünk sajátos megnyilvánulási formája, de nem tartozik az egyház közvetlen feladatai közé. Egyébként az egyház szó elvont fogalom, gyűjtőszó: a hívek sokfélesége, a papság összessége, akiket mindig valós módon kell vizsgálnunk, amikor az egyházról beszélünk. Az, hogy a történelmi felekezetek diktatúrából érkeztek a demokráciába, és hogy a kiszolgáltatottság állapotából sérelmekkel terhelten, ez tény. Ez részben magyarázza is a nacionalista megnyilvánulásokat.
Társadalmunk polarizálódik, úgy is mondhatnám, hogy esik szét. Ha az egyház szabad, akkor vannak eszközei, hogy küldetése és ennek eszközei révén karban tartsa az egyént, ezáltal közösséget építsen, hiszen mindig is kultúrateremtő erő volt története folyamán. Ha az egyén ép, a családok épek, közösségeink támogatni tudják az egyéneket, ezek a közösségeket, akkor a kereszténység képes betölteni hivatását: a teremtés és a teremtmények javára, "üdvére" van.

Várszegi Asztrik, mint civil?

Jelentem, civilben sem vagyok civil - mondtam egyszer az engem kérdező századosnak a laktanyában. Nincs úgymond civil énem. Papként, szerzetesként egységes az ember élete. Állandóan Isten és az emberek közelében tartózkodom. Szeretek otthon lenni, szeretem rendtársaimat, a társaságot. Szívesen hallgatok szép zenét egy pohár bor mellett, persze, nem csak gregorián énekeket, mint ahogy világi irodalmat is olvasok. Észreveszem, amint reggelenként a felkelő nap megvilágítja ebédlőnk rézsűjét, megelevenednek és táncolnak a színek, alkonyatkor pedig a lemenő nap aranysugarai beragyogják a templomot és a folyosókat. Gyönyörű! Naponta megcsodálom Isten teremtését, és hálát adok az Úrnak.