A Glatz-hagyaték 77 festményéből 39-et válogattak a kiállításra, amelynek helyét a művelődési központban alakították ki pályázati és saját forrásból, valamint hitelből - mondta Tőzsér Zsolt.
Glatz Oszkár rokonai korábban jogi úton próbálták visszaszerezni a gyűjteményt, mert Buják 24 év alatt sem tudott állandó helyet biztosítani a festményeknek, de elveszítették a pert, így a több mint százmillió forintot érő hagyaték a falu tulajdonában maradt.
Glatz Henrikné, a festőművész menye 1982-ben 77 festményt adományozott Bujáknak közgyűjteményi célokra. A kollekcióban Glatz Oszkár 40 képe, felesége, Wiltner Mária 10 műve, és fia, Glatz Henrik 27 alkotása szerepelt.
A falu akkori vezetése vállalta, hogy állandó kiállításon állít emléket Glatz Oszkár munkásságának, aki 40 éven át minden nyáron a nógrádi faluban dolgozott.
Tőzsér Zsolt elmondta: a Nógrádi Történeti Múzeum 1982 és 2002 között hat alkalommal rendezett kiállítást a gyűjteményből Nógrád megyében, de az állandó kiállítást csak 25 évvel a képek felajánlása után sikerült megvalósítani.
Hozzátette: korábban két különböző tervükhöz is pályázatot nyújtottak be, de egyiken sem nyertek pénzt.
Az állandó Glatz-kiállítást a bujáki Glatz Oszkár Művelődési Központban rendezték be az intézmény átalakítása után. Az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán 16,5 millió forintot nyert a bujáki önkormányzat, emellett saját pénzből és hitelből valósították meg a 40 millió forintos beruházást, ami az átalakítást, hozzáépítést, a nyílászárók cseréjét, és a kamerás biztonsági rendszer kiépítését foglalja magában.
Az állandó kiállításon 39 festményt láthatnak majd az érdeklődők: Glatz Oszkár 33 olajfestményét, Wiltner Mária négy képét, és Glatz Henrik egy művét, valamint Glatz Oszkár Bujáki leányka című festményét, ami nem a hagyaték része, ezt csak egy időre kapta meg a bujáki önkormányzat.
Glatz Oszkár (1872-1958) Kossuth-díjas, érdemes művész Münchenben és Párizsban tanult festeni, majd 1896-tól a nagybányai művésztelepen dolgozott. 1912 és 1938 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Münchenben és San Franciscóban képeivel arany- és ezüstérmet nyert. Tájképek, női portrék, gyermekképek mellett a falusi élet néprajzi hitelességű figuráit örökítette meg.
