A 6:3 némiképp feledtetni tudja a berni kudarc fájó emlékét?

Nem tudja feledtetni. Számomra nincs az a fényes győzelem, ami egy súlyos vereséget feledtetni tud.



De gondolom azt sem felejti el soha, hogyan lett egy ministráns fiúból egyik pillanatról a másikra labdarúgó. Legendás történetét - miszerint az édesapja nem akarta elhinni, hogy 14 évesen pályára lépett a Dorog felnőtt csapatában ezért pofonnal „jutalmazta” az aznapi teljesítményét, mellyel idegenben győzelemhez segítette csapatát – már az egész ország ismerheti.

Igen, én a véletlenek sorozatának köszönhettem, hogy az életnek erre a területére kerültem, mert gyerekkoromban – bár mindig is szerettem a labdarúgást - édesanyám vallásos meggyőződése következtében papnak készültem. De 14 és fél éves koromban egy szerencsés esemény folytán, mikor elvittek a Dorog felnőtt csapatának NBII-es meccsére az ott nyújtott teljesítményemmel eldőlt a sorsom, és pap helyett labdarúgó lettem.

Elhíresült beceneve volt a Fekete Párduc, hiszen ön volt az első kapus, aki fekete mezben védett. Miért választotta ezt?

Két dolog miatt. Egyrészt, mert édesanyám szerette a reverendát, a fekete színt, és erre szerettem volna emlékeztetni, másrészt pedig egy olyan színt akartam, amiben mások nem játszottak, így nem kellett egyik meccsről a másikra cserélgetni.

A dorogi évek, az Aranycsapat, és a Honvéd sikerei után Tatabányára került. Arra az időszakra hogyan emlékszik vissza?

Az egy furcsa szakasza volt az életemnek. A Budapesti Honvéd játékosaként úgy kerültem le Tatabányára 1956 január 1-jén, hogy előtte két héttel közölte velem az OTSH elnöke Hegyi Gyula bácsi, hogy ott kell játszanom. Arra gondolni sem mertem akkor, hogy ne vállaljam, és később helyesnek is bizonyult a döntés, mert a pályafutásom nagyon szép korszakát töltöttem el ott, és két nagyon fontos tanulsággal gazdagodtam. 30 évesen ott kellett megtanulnom, hogy mit jelent egy labdarúgócsapatban a kapuspozíció, és azt is megtanultam, hogy mit jelent egy elhamarkodott döntés az ember életében, hiszen Chilében nem kellett volna befejeznem a labdarúgást.

Említi Chilét, az önnek már a 3. világbajnoksága volt. Hogyan lehet összehasonlítani az ’54-es, az ’58-as, és a ’62-es csapatot?

Érdekes, de nem lehet összehasonlítani. 1954-ben ugye az Aranycsapat esélyesként okozott egy nagy csalódást, azzal, hogy kikaptunk a döntőben. Majd 1956 után a magyar labdarúgás megszűnt létezni azon a szinten, amit korábban képviselt. Elemeire hullott szét, és például az utánpótlás szempontjából rendkívül fontos ifjúsági válogatott, amely ’56-ban veretlenül nyert Európa bajnokságot kapott gól nélkül, kint maradt külföldön, így még lehetőség sem volt a szétváló felnőtt csapat pótlására. Ez pedig ’58-ban meg is látszott az eredményeinken.

1962-ben aztán újra volt egy nagy csapatunk.

1958 után jött egy nagyra hivatott új generáció, és csak hajszálon múlt, hogy nem tudott az Aranycsapat örökébe lépni. Ha azt mondom, hogy ’62-ben Chilében egy hajszálon, és Latisev játékvezető ítéletein múlt a világbajnoki címünk, akkor azt hiszem nem túlzok. Hiszen ilyen csatársorunk volt, mint Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi, aztán a védelemben Mátrai, Sipos, Mészöly, Sárosi, szóval egy nagyon jó csapat volt ez, ami megközelítette az Aranycsapatot, de Latisev szétrombolta a döntőbejutási esélyeinket azzal, hogy nem adta meg egy szabályos gólunkat, ellenünk pedig befújt egy lesgólt.

Kikaptunk, kiestünk, és ezzel tulajdonképpen elérkezett a pályafutásának a vége, illetve a Ferencvárossal való kapcsolata, ami most folytatódott azzal, hogy 82. születésnapja alkalmából leigazolta önt a Fradi elnöke.

Ez egy nagyon kedves gesztus volt a Ferencváros elnöke részéről, és jelképesen egy évtizedekre visszanyúló eseményre emlékeztem vissza azzal, hogy aláírtam az igazolási lapot. Ennek az a története, hogy a chilei vb után, 8 évnyi tatabányai játékot követően Budapestre a Ferencvároshoz jöttem volna vissza játszani. Ez akkor nagyon fontos lett volna nekem, és úgy is mentem ki Chilébe, hogy ha visszajövünk, akkor a Ferencvárosban fogok játszani. Aztán mikor kikaptunk Csehszlovákiától a vacsoránál az MLSZ akkori elnöke átadott egy lezárt borítékot, amit valószínűleg még itt Pesten írtak meg, és amelyben közölték, hogy a sportszövetség, és a labdarúgó szövetség elnöksége nem járul hozzá az átigazolásomhoz. Ez akkor egy tarkón csapással ért föl a számomra, hiszen alig vártam már azt a pillanatot, hogy pályára léphessek a Ferencvárosban.



Ezt követően jelentette be a visszavonulását.

Igen, sajnos volt egy elhamarkodott kijelentésem ezt követően, hogy befejezem a labdarúgást. Tatabányán már nem számítottak a játékomra a Ferencvárosba nem mehettem, ezért döntöttem így, de kár volt, azóta nagyon megbántam.

Ezek után különösen jól eshetett önnek a Fradi gesztusa. Adja magát a játékos kérdés: pályára lép a Fradiban a tavaszi nyitányon?

Kellemes meglepetést okozott ezzel a Ferencváros elnöke, ami szellemileg nagyon megérintett. Ha jól tudom március 8-án lesz az első mérkőzés az Üllői úton a Kazincbarcika ellen, és arra nagyon szeretnék kimenni.