A nemzetközi bérmunkázás szakvásáraként tartják számon a februári Global Fashiont.
A világ szinte minden jelentős nyugati márkája dolgoztat a távol-keleti országokban. Az Igedón kiállított termékek azt mutatták meg, mire képesek a kínaiak, valamint az indiai, vietnami és más országokból érkező termelők.
A nem is olyan távoli jövőben az sem elképzelhetetlen, hogy a kínaiak saját márkáikkal akarnak majd betörni az európai piacokra - ez a törekvés már ma is megfigyelhető. Egyelőre angol nevet adnak saját márkáiknak a könnyebb kiejthetőség és megjegyezhetőség végett, de ez csak a kezdet.
A csarnokban szinte minden standon ki voltak téve prospektusokba ragasztott kis szövetminták vagy éppen ruházati kellékeket tartalmazó tasakok, amelyek azt demonstrálták - a kiállított készárun kívül - hogy milyen tudású az adott kínai gyár, ha nem bérmunkát vállal, hanem esetleg saját maga szállítja az alapanyagot is a megrendeléshez.
Ugyanakkor számos, a standoknál kirakott ingyenes divatlap is a szakmai látogatók rendelkezésére állt; ezekben az európai divatot másoló, főleg a technikai tudást demonstráló kollekciók voltak láthatók átoperált szemű, "európaias kinézetű" manökenek bemutatásában.
A Global Fashion csarnokban több, a témába vágó sajtótájékoztatót és konferenciát tartottak. Az egyiken elhangzott egy érdekes, a távlati fejlődés egyik útját érzékeltető példa.
Hatvan évvel ezelőtt hihetetlennek tűnt, hogy Japán olyan világhírű divattervezőket adjon a világnak, akik haute couture kollekcióikat Párizsban mutassák be. Ma pedig Kenzo vagy Yamamoto neve ugyanolyan jól cseng, mint francia kollégáié. Mint ahogyan azt sem gondolták volna sokan az ötvenes években, hogy a japán kozmetikumok árban egyenrangúak legyenek a francia és amerikai arckrémekkel.
