Kozmetikai eszközöket találtak a régészek

A régészek különböző kozmetikai eszközöket fedeztek fel az úgynevezett, Burnt City-ben, a Leégett Városban, amely a bronzkorban, i. e. 3200 és 2100 között, több mint egy évezreden át a térség fővárosa volt - olvasható az Archaelogica című angol nyelvű honlap hírei között.

A Bakhtiar környékén lévő barlangokban, ahová a jégkorszak végén költöztek be a vadászó és gyűjtögető életmódot folytató törzsek, nemcsak eszközöket - kőkéseket és őrlőköveket találtak, hanem néhány okkerfestékkel szennyezet követ is. Mivel a térségben a barlangok falát semmiféle rajz vagy festmény nem díszítette, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek arc- és testfestésre használták ezeket az eszközöket.

A Kermansahán-tartományban lévő barlangokban festékes állati csontokra bukkantak a régészek, s ismét, a falakat semmilyen dekoráció nem fedte. Az egykori barlanglakók a csontokat sablonként alkalmazták a minta felvitelére.

Kerman-tartományban a sírok mindegyikében fehér színű, ólom- vagy ezüstporra leltek. Ez pedig arra utal, hogy a térség lakossága elsőként alkalmazta szépészeti célból a fehér port.
A régészek meggyőződése szerint mind a férfiak, mind a nők használtak arcpirosítót, legalábbis erre engednek következtetni a vörös port tartalmazó apró tégelyek, amelyekre néhány sírban fedeztek fel.

A maszkok és szobrocskák révén, amelyeket Haft Tappehben fedeztek fel, tudható, hogy az adott időszakban az emberek feketére festették szemöldöküket, ajkaikat és orcáikat kipirosították, de a szemkontúrozás is szerepelt szépészeti praktikáik között.

Az i.e. I. évezredből származó kozmetikai eszközök és sablonok széles választéka arra utal, hogy a mai Irán területén ebben a korszakban érte el csúcsát az arc- és testfestés divatja.

A tízezer éves leletek tanúsága szerint a nők és férfiak egyaránt előszeretettel ékesítették magukat prémekkel, kagylókkal, színes kövekkel, valamint állati fogakkal és csontokkal.

Ékszereiket - a gyűrűket, karpereceket, bokaláncokat, hajcsatokat, valamint a ruházatot összefogó tűket és díszes gombokat fémből, csontból, kagylóból és üvegből készítették. Ebből a korszakból számos, a fül és a körmök tisztítására szolgáló eszköz is fennmaradt.

A Leégett Városban igazgyöngyre, achátra, s számos féldrágakőre bukkantak, s a fellelt nyakláncok, karkötők és gyűrűk mennyisége arra utal, hogy a település egykori lakói teljes mértékben tudatában voltak e díszek és alkalmazásuk értékének.

A barlanglakók számára a vízfelület volt az első tükör, ám az emberek fokozatosan megtanulták a fémolvasztást és polírozást, s ezáltal a tükörgyártást.

A legrégebbi ember által készítette tükrök, amelyeket Irán területén leltek, 4500 évesek. Nyelüket és hátoldalukat mitológiai alakokkal ékesítették az egykori mesterek.

Valamivel később jelentek meg az üvegtükrök. Két üveglapot kátránnyal ragasztottak össze, hátlapját pedig ezüsttel borították. A legrégebbi ismert fésű 4700 éves, amelyre a Leégett Városban bukkantak rá a régészek. A fésű fából készült, s dombormű díszítette.

A régészek szerint a perzsa asszonyok a fésűket rendeltetésszerű alkalmazás, azaz fésülködés mellett díszként is használták.

Perszepoliszban talált leletek tanúsága szerint a férfiak sem vetették meg az ékszereket: viseltek függőket, apró tűket, gyűrűket, csatokat, drágaköveket, agyag- és üveggyöngyöket, ráadásul parfümöt is használtak.