Bohócnagyi

Fiatalság bolondság - tartja a régi mondás. Balogh Ibolya, alias Zozó mama, aki a hatvanas éveiben jár, ezzel nem vitatkozik, de úgy véli, nem baj, ha az öregek is bolondoznak. A háromszoros nagymama nem titkolja, hogy - mint mondja - idős kora ellenére sem nőtt még be a feje lágya. Akkor érzi igazán jól magát, ha bohócgúnyába öltözik, gólyalábakon sétálgat, vagy egykerekű biciklijével közlekedik a pesti utcákon. A legutóbbi nemzetközi cirkuszfesztiválon sem lehetett őt nem észrevenni: több, mint három méterrel nőtt a közönség fölé. Gólyalábakon, bohócosra festve sétálgatott az előcsarnokban az emberek között, mintegy előzetes kedvcsinálóként a porondi attrakciókra. Pedig Zozó mama soha nem volt hivatásos bohóc.
- Egyszerűen imádok az emberek arcára mosolyt varázsolni! A cirkusz pedig az örök szerelmem. Vagy négy évtizeddel ezelőtt magam is artista voltam, a híres Faludi ugrócsoportnak voltam a tagja - árulja el "tettének" indítékait, s hozzáteszi: - Büszke vagyok arra, hogy mindmáig én vagyok az első és azóta is egyetlen női untermann, aki szaltót fogott vállon, és dobott is szaltót. Tíz évig jártam a világot a Faludiékkal.
Ki tudja, hogy alakulhatott volna az élete, ha akkor elmegy velük Amerikába, ahol hároméves szerződés várta a nemzetközi hírű magyar ugrócsoportot? De Balogh Ibolya nem utazott a csoporttal.
- Nem véletlenül mondják, hogy a fiatalság bolondság. Beleszerettem egy fáklyás zsonglőrbe, aki lángra gyújtotta a szívemet. Ő arra kért, hogy maradjak. Mit tesz a szerelem? Miatta nem utaztam. Mindenki korholt, hogy őrültséget követek el, ha lemondom a komoly anyagiakat ígérő amerikai turnét, mégis hajthatatlan maradtam - meséli és kesernyésre váltó hangon folytatja: - Azok az artisták, akik kimentek Amerikába, rengeteg pénzt kerestek. Csodálatos, márkás autókkal tértek haza. Nekem az egykerekű biciklim maradt. Mégiscsak lehet abban valami, hogy a fiatalság bolondság…
- Ennyire megbánta, hogy akkor itthon maradt?
- Csak részben. Ám ha arra gondolok, hogy a fáklyás zsonglőrrel való kapcsolatomból egy ragyogó fiam született, akkor nincs okom a panaszra. Többet ér nekem minden kincsnél.
Fiából, Zobóky Zoltánból is cirkuszi ember lett. Zozó bohócként bejárta már a fél világot. S - nem mellesleg - három gyönyörű unokával ajándékozta meg Zozó mamát, aki továbbra sem szakadt el a cirkusztól, minden nagyobb eseményen megjelenik napjainkban is. Hol talpig kékre festve, hol gólyalábakon.
Az Artistaképző Intézetben fiával együtt nevelik a jövő porondművészeit.
Talán mondanunk sem kell, hogy magánéletében is szívesen bohóckodik. Mondhatnánk úgy is, hogy humánus indíttatásból, ugyanis Zozó mamának van egy mellékfoglalkozása. Már régóta szociális gondozóként serénykedik. A főváros hetedik kerületében idős, magatehetetlen embereket látogat meg, szinte mindennap. Ennivalót visz nekik, bevásárol helyettük, ügyes- bajos dolgaikat intézi, fürdeti, gondozza őket. S ami talán még ennél is fontosabb, igyekszik a bajukat, korukat, magányukat feledtetni, mosolyt varázsolni az arcukra. Egykerekű biciklijén, krumpliorral, ötvenhatos cipőben, kacsázva állít be hozzájuk.
- Nem az a célom, hogy együtt keseregjek velük, és tapasztalom, hogy a nevetés is "gyógyhatású készítmény", amely sok orvossággal felér - ennyi a magyarázat.
A kreatív bohóc nagymama éppen ezért gyakran látogat beteg gyerekeket is, különböző kórházakban. Soha nem gázsiért, csupán emberszeretetből szórakoztatja őket és azt vallja:
- Hálás mosolyuk, nevetésük, számomra a legszebb fizetség.