Igazgató úr, tényleg veszélyezteti hazánk részvételét a Nabucco projektben a Déli Áramlatról kötendő egyezmény? Valóban káros szembemenni az uniós stratégiával?

Ha komolyan vesszük a piacgazdasági szempontjait, akkor ilyesmiről nem beszélhetünk. A piacgazdaság a versenyre épül, amit csak elősegíthetne az újabb gázvezeték Európa-szerte. A Déli Áramlat nem torpedózza meg a Nabuccot, ez csak egy tetszetős politikai lózung, gazdaságilag nincs alapja. Európa gázigénye ugyanis 2020-as kitekintésben tovább növekszik, ezzel párhuzamosan a belső termelés csökken. Szakértők 120-150 milliárd köbméterre teszik a kontinens várható maximális gázigényét.

Egyes szakértők és ellenzéki energiapolitikusok szerint kiszolgáltatottá teszi Magyarországot az orosz függőség erősítése.

A Déli Áramlat a forrás helye szerint valóban nem jelent diverzifikációt, mert ez is Oroszországból érkezik. A Nabucco viszont megkerüli az orosz forrásokat, és a közép-ázsiai térségből hozna gázt: Türkmenisztánból, Azerbajdzsánból, Iránból stb. Kérdés, ez a térség mennyire működhetne forrásként, hiszen például a türkmének szerződést kötöttek Oroszországgal, így az ott kitermelt évi 40 milliárd köbméternyi gáz nagy része orosz vezetékeken át jut el Európába. A diverzifikáció már itt megbicsaklik. Épp ezért kijelenthető, hogy Oroszország megkerülhetetlen gáz szempontjából. Ezt azonban Brüsszel sosem fogja elismerni legfelsőbb szinten. Hivatalos kommunikációjában folyton az importfüggőség lazításáról, a pluralizmus megvalósításáról beszél, és nem mondja ki a valóságot.



Nincs más alternatíva az oroszok megkerülésére?

Valódi diverzifikációt, és Moszkva részleges kikerülését jelentené a cseppfolyós, sűrített földgáz jobb kihasználása, ami így az alig mérhető értékről Európa földgázellátásának 5-10 százalékát is kitehetné tíz éves távlatban. Katar, Kuvait, vagy Japán is ezen az úton indult el, követhetnénk őket mi is. Rövidtávon viszont nem lehet az orosz befolyást kiiktatni.

A Nabucco mégis az új források kihasználásának jegyében épül.

A Nabucco betáplálási pontjánál dilemmatikus tényező Irán, ahol a föld második legnagyobb földgázkészlete fekszik. Ennek kiaknázását ugyanis Amerika rendkívül rossz szemmel nézi. Minden olyan próbálkozás, amely külföldi segítséggel az ottani készlet hasznosítására irányul, amerikai fenyegetettséget, vagy legalábbis erős rosszallást von maga után. Példa erre Ausztria. További bizonytalansági tényező a Nabucco-projekt kapcsán, hogy az azeri készlet, amelynek hihetetlen nagyságáról szóló hírek pár éve bejárták a világsajtót, mégsem olyan korlátlan. A megkezdett próbafúrások ugyanis azt igazolják, hogy kisebb, sokkal kevésbé jövedelmező készlet rejlik a föld alatt. Hogy az arányokat érzékeltessem: 5-6 milliárd köbméternél tartanak, miközben a feltételezések több tízmillárdos földgázkincsről szóltak.

A Déli Áramlat kiépítése mennyire módosíthatja hazánk gázimportjának szerkezetét?

Abból kell kiindulni, hogy a jelenleg hatályos szerződéseink Oroszországgal a keleti becsatolási ponton nyolc milliárd köbméternyi földgáz importjáról szólnak. Persze, lehet velük olyan szerződést kötni, hogy amennyiben elkészül 2012-re a Déli Áramlat, akkor az érkező gáz felét vagy kétharmadát azon keresztül kapjuk, hisz ugyanarról a cégről van szó, a Gazpromról. Kérdés azonban, hogy a Magyarországra érkező évi tízmilliárd köbméternyi gáz milyen fogadtatásra talál európai részről. Mennyiségi szempontból nem szükséges további gázvezeték, ha az igények várható alakulását nézzük, a hivatalos gazdaságpolitikai koncepció szerint amúgy is csökken hazánk gázigénye. Ez nincs így, de a földgáztörvény kimondja. A Nabucco kontra Déli Áramlat kérdést nem is a mennyiség határozza meg, hanem az a politikai bárányfelhőt, amit az ellátás biztonságának hívnak.

Veszélyben lehet a gázellátásunk az orosz függés miatt?

A politikusok gyakran felteszik a kérdést, hogy mi van akkor, ha az ukránok elzárják a csapot? Erre precedens nem volt, csak fenyegetőztek vele. Az ukránoknak és az oroszoknak épp olyan fontos a gáz eladása, mint nekünk az import. Mi más tudnának eladni? Legfeljebb nukleáris technológiát vagy hadifelszerelést tudnának értékesíteni... Felmerült ugyan a sajtóban többször, hogy Moszkva elzárja a földgázkészletet, de tudni kell, hogy ez csak az Ukrajnába irányuló vezetékekre állt volna fenn, ha nem írják alá azt az exportálási kontraktust, amiben Putyin és Timosenko megállapodott. Ilyen perpatvarokból messzemenő nemzetbiztonsági, gazdaságpolitikai, geostratégiai következtetéseket levonni és emiatt új vezetéket kiépíteni elég nagy felelőtlenség! Hangsúlyozom: gazdasági szempontból nincs gond a Nabucco és a Déli Áramlat párhuzamos kihasználásával, de ennek biztonsági vetületét így eltúlozni nem szabad! Tudni kell, hogy az ellátás biztonságának ára van, olyan ára, amelyet egy mértéken túl nem éri meg megfizetni.

Akkor jön a piaci verseny? Nabucco kontra Dél Áramlat a jobb értékesítési árért?

A meglévő vezetékek, a Déli Áramlat és a Nabucco piaci versenye pedig egyelőre csak illúzió, tekintve, hogy valószínűleg ugyanolyan áron fogják értékesíteni a gázt. Nem tudom elképzelni, hogy akár a megvalósítás költségében, akár a betáplálás költségében akkora differencia lenne! Ma már a földgáz árát nem a kitermelési költségek határozzák meg, hanem a piaci működés. Arábiában például 5-10 dollár egy hordó olaj, míg az Északi-tenger térségében hozzávetőleg 45. Ennyibe kerül az előállítás. Na de az arabok nem adják mégsem olcsóbban! Miért reméljük akkor, hogy az azeriek vagy a türkmének (még ha feltételezzük, hogy nem az oroszok kezében lesznek az ottani készletek) kedvezményesebb áron értékesítik majd irányunkba a nyersanyagot? Nem fogják: így működik a globális világpiac. Természetesen függ attól is, hogy milyen helyettesítő tényezők léphetnek életbe: szél, biomassza... De ezek álmok egyelőre.

Hosszútávon mit lehet prognosztizálni a gázversenyt tekintve?

A Déli Áramlat és a Nabucco európai kitekintésben nem egymást kizáró tényezők. Az orosz reláció a balkáni államokra, Olaszországra, Görögországra apellál, az északi pedig Németországra, Franciaországra. A Nabucco-Déli Áramlat vitára ráadásul a politika árnyéka is vetül, ebben a megosztott helyzetben nehéz reális értékelést alkotni. A feltételezett beruházási költségek is csak „telefonszámok”. A sajtóban hiába írják le, hogy az uniós vezeték kiépítése csak 4-5 milliárdba kerül, míg az orosz 12 milliárd! Az igazság az, hogy az északi vezeték kapcsán szakmai körökben már 9 milliárdos megvalósítási költségről beszélnek!