Dr. Németh Attila pszichiáter, egyetemi docens, a Magyar Pszichiátriai Társaság volt elnöke, jelenleg elnökségi tagja maga is hosszú ideig dolgozott a Lipóton.
Doktor úr, hány beteget érint az OPNI bezárása?
Az OPNI záráskor 840 ággyal állt a lakosság rendelkezésére mind neurológiai, mint pszichiátriai kezelést biztosítva számukra. Ezeket az ágyakat aztán szétszórták a fővárosi Nyírő Gyula Kórház, a Semmelweis Egyetem Klinikája és a Szent István-Merényi Kórház kijelölt részlegeibe, természetesen jelentősen csökkentve a korábbi ágyszámot. A Lipót bezárása azonban csupán a jéghegy csúcsa, mivel az elmúlt években már országosan is romlásnak indult a pszichiátriai ellátás színvonala. Ehhez járult most a 24 százalékos ágyszámleépítés és a járóbeteg-ellátás elhanyagolása. Az új osztályokon és részlegeken kevesebb szakembert tudnak foglalkoztatni, mint korábban.
A szakmai érdekképviselet kifejtett valamilyen lobbitevékenységet a történések megelőzése érdekében?
A szakma letetette az egészségügyi tárca asztalára a Lelki Egészség Országos Programját, amely egyezik az uniós elvárásokkal, és az Európai Unióban komoly prioritást kap a mentális betegek kezelése. Mindezek ellenére a minisztérium nem vette figyelembe a programunkat, mint ahogy egyetlen más kérdésben sem tárgyalt a szakma képviselőivel.
Mely betegségekben szenvedőket érinti legsúlyosabban a kialakult helyzet?
A változások minden szinten érintik a mentális betegségben szenvedőket. Ezen betegségek egy részénél nem alakul ki a páciensekben a betegség-belátás, ami nehézzé teszi a szakszerű kezelésüket. Mindent egybevetve a skizofrén betegek járnak a legrosszabbul, de általában is rendkívül nehéz az orvosváltás egy szorongásos beteg esetében. Az ellátás pillanatnyilag a sürgősségi esetekre terjed ki, de ami már nem feltétlenül szükséges, például pszichoterápia, csoportterápia, arra nem igazán jut annyi idő, amennyi kellene.
Mi lesz a sorsa az OPNI-ban korábban folyó kutatásoknak?
Azok világraszóló kutatások voltak, és félek, hogy legnagyobb részük nem fog folytatódni, illetve ha mégis, nem ugyanazon a szinten. Nemcsak a laborok jövőjét érinti a bezárás, hanem a Lipóton működtetett hihetetlenül értékes orvosi könyvtárat is, azt a felbecsülhetetlen értékű korrajz-gyűjteményt, amelyben 140 évvel ezelőtti korrajzok is szerepelnek. Ez nem csak adatvédelmi, hanem levéltári kérdés is egyben. Aztán ott volt még egy abszolút modern, képalkotó technikával felszerelt radiológiai osztály, amelynek a sorsáról semmit sem tudni. Az Epilepszia Központ, amely szintén nemzetközi hírű volt, egészen kis helyre lett besűrítve, ráadásul a volt vezetőjét nyugdíjazták. Hosszan folytathatnám még a sort...
Világraszóló kutatásokról beszélt. A külföldi vagy nemzetközi szakmai szervezetek nem tudnának eredményesen lobbizni a magyar kormánynál?
Két ilyen kezdeményezésről tudok. Vezető francia és amerikai pszichiáterek írtak levelet a minisztériumba a magyar pszichiátria védelmében, de ezeknek jóformán semmilyen foganatja nem lett.
Összességében milyen kihatásai lehetnek a szakma erodálódásának?
Ami még működik, és amihez eddig nem nyúltak hozzá, az a magánpraxis. Ezt egyrészt nem tudja mindenki megfizetni, másrészt abban sem vagyok biztos, hogy ezt nem fogja elérni a reform szele. Sajnos a szétszórtan működő pszichiátriai részlegekre és osztályokra bekerülhetnek olyan páciensek, akiknek a kezelésére adott helyen nem áll rendelkezésre megfelelő szakembergárda, és ez csökkentheti a többi beteg gyógyulási esélyeit, ronthatja a komfortérzéseit. Túlzsúfoltságban nem lehet kellően szelektálni a betegeket. Tudomásul kell venni, hogy a pszichiátria nagyon széles körben kezel betegeket. Egyik végleten találhatóak a szellemileg teljesen leépült, idős betegek, akik a nevükön kívül egyebet nem tudnak és inkontinensek, a másikon a szorongásos zavarokkal küszködők, pánikzavarokkal szenvedők, agorafóbiások. E két kategóriába tartozó betegeket nem célszerű egymás mellett elhelyezni.
