Ha már ünneplünk, meg kell kérdeznünk, milyen a kapcsolatuk az állami társszervekkel?
- Együttműködési megállapodásunk van a Katasztrófavédelmi Igazgatósággal. Leginkább az árvízvédelemben veszünk részt, de természetesen egyéb természeti katasztrófák esetén is számíthatnak a polgárőrökre. Elég komoly - több tízezres - létszámmal veszünk részt elsősorban a kelet-magyarországi árvízi védekezésben, habár - mivel a polgárőröknek nincs speciális munkaruhájuk - nem mindig látható, hogy közülük hányan dolgoznak az árvízvédelmi munkálatoknál. Együttműködésünk bővítését célozva, most azon munkálkodunk, hogy kidolgozzuk az uniós pályázatokon való közös részvétel lehetőségeit - válaszolta Túrós András.
- Köztudottan jó a kapcsolatuk a rendőrséggel, a Vám- és Pénzügyőrséggel.
- Kiemelném a rendőrséget, hiszen a polgárőrség elsősorban velük tart kapcsolatot. A polgárőrség a bűnözés megelőzésére szerveződött, a rendőrség pedig kiemelten kezeli a polgárőrséget. Szakmai hátteret biztosít, számos helyen az infrastruktúrát adja, sok esetben pedig a járőrszolgálatot is közösen teljesítjük. A Vám és Pénzügyőrséggel újkeletű - csak egy-két éves - a kapcsolatunk, miután a vámőrök rájöttek, hogy a civil lakosság - a polgárőrök - tud bizonyos segítséget nyújtani munkájukhoz, különösen most, hogy szaporodnak a jövedéki termékekkel való visszaélések. A Vám és Pénzügyőrség is támogat bennünket, az elmúlt évben tizenöt darab személygépkocsit ajándékozott munkánk segítésére.
Az elnök elmondta, a törvényben biztosított jogosultságaik elegendőek tevékenységükhöz, mivel civil szerveződésről van szó, és civil mozgalomnak is kell maradniuk. Nincs igényük arra, hogy hatósági jogosítvánnyal rendelkezzenek, hiszen ez azzal a veszéllyel járna, hogy elveszíthetik a lakosság bizalmát, támogatását.
- Szeretnénk egy kicsit kötekedni. Tudjuk, hogy vannak polgárőrök, de nem látjuk őket. A megrongált buszmegállók, telefirkált falak, összetört szemeteskukák jelzik, hogy nem dolgoznak még elég hatékonyan...
- Mivel a polgárőri munka önkéntes, minden polgárőr maga dönti el, mikor és mennyi időre vállal szolgálatot. Polgárőr ellátottság tekintetében az ország három területre osztható. Kelet-Magyarországon nagyon aktívak a polgárőrök, ezáltal többször találkozhatunk velük. A Dunántúlon már nem ennyire látványosan dolgoznak, bár léteznek, Budapest pedig "elnyeli" a polgárőröket. Alig találkozhat velük a főváros népe, pedig nagyon is aktív polgárőrség működik itt. Az apró, bosszantó események ellen - amelyekre mindannyian érzékenyek vagyunk - más szervekkel is összehangolt intézkedéssorozattal tudnánk többet tenni. 2008-ban - a közterületi bűnmegelőzés évében - sokal látványosabban kívánunk dolgozni, ezeket az aprónak tűnő garázda tevékenységeket is szeretnénk visszaszorítani. Elképzelhetőnek tartom, hogy a rendőrség és polgárőrség megállapodjon abban, hogy a polgárőrség elsősorban az említett események megelőzésére koncentrál.
- Milyen az utánpótlás? Mely régiókban jelentkeznek többen polgárőrnek?
- Létszámunk évről évre nő, annak ellenére, hogy nincs tagtoborzás, nem folytatunk kampánytevékenységet sem. Az elmúlt év végén 81 ezer 500 polgárőr teljesített szolgálatot az országban. Ez több, mint az összes rendészeti szerv létszáma! Arra törekszünk, hogy ne csak a nyugdíjba vonulók jelentkezzenek. Bár rájuk is szükség van, most a fiatalítást helyeztük előtérbe. Céljaink között szerepel, hogy mindegyik főiskolát, egyetemet felkeressük és javaslatot tegyünk az úgynevezett intézményi polgárőr egyesület létrehozására. Azért, hogy az egyetemi városokban, a felsőoktatási intézmények területén legyen olyan polgárőr egyesület, amely a belső rendet fenntartja. Erre jó példa Debrecen, ahol az egyetem jogi karán működik egy erős, aktív egyesület, amelynek vezetője maga a dékán. Ők már ki is léptek az egyetem keretei közül, a megyében például drogellenes felvilágosító előadásokat tartanak, de részt vesznek az általános bűnmegelőzésben is - tudatta Túrós András, s összefoglalásként még megjegyezte:
- A polgárőr mozgalom a vidék Magyarországa mozgalmának is nevezhető. Leginkább kistelepüléseken erősek a polgárőr egyesületek. Ahogyan nő a települések nagysága, létszáma, annál nehezebb az aktivizálás, szervezés. Ettől függetlenül minden nagyvárosban van polgárőr egyesület. Kiemelhetem Székesfehérvárt, Debrecent, Kaposvárt. Budapest sajátos helyzetben van, mert a bűnözés-bűnmegelőzés másfajta megközelítést igényel, ott a tevékenységünk szorosabb kapcsolatot igényel a rendőrséggel.