A festék nem egyszerűen kék, hanem maja-kék volt. Ez egy élénk, inkább türkizszínű festék, amelyet a közép-amerikai nép mintegy ezer éven át használt edények és szobrok díszítésére, valamint freskók készítésekor. Az anyag összetételét azonban sokáig képtelenek voltak megfejteni a kutatók.
Ám most az illinois-i Wheaton College, valamint a chicagói Field Múzeum antropológusai végre kiderítették, hogyan is készítették a maják a festéket, s az milyen szerepet játszott a közép-amerikai nép szertartásaiban a mexikói Yucatán-félszigeten lévő szent helyen.
"A maja-kék hosszú időn át érdekelte a kutatókat - mind a régészeket, mind a vegyészeket" - hangsúlyozta Gary Feinman, a Field Múzeum antropológiai kurátora, aki részt vett a vizsgálatban.
Az érdeklődést az váltotta ki, hogy a maja-kék igen tartós színezéknek bizonyult. Sokkal tartósabb volt, mint az ismert természetes festékek és pigmentek. Ráadásul sokáig sem előállítási módja, sem az összetétele nem volt ismert.
A festék ellenállt az időnek, a savnak, az időjárásnak, a biológiai lebomlásnak, ahogy a modern kémiai oldószereknek is. Korábbi kutatások során sikerült azonosítani két alkotóelemét - az indigókivonatot, valamint egy fehér agyagfélét.
A kutatók mikroszkopikusan elemezték a múzeumi gyűjtemény egyik agyagedényében talált anyagot. A Kr. u. 1400-ból származó edényt, amely tömjén égetésére szolgált, mintegy száz évvel ezelőtt találták Chichen Itzában, a maják híres romvárosában. Mint kiderült, a tömjénként égetett gyanta szintén a festék összetevője volt.
Végső soron arra a következtetésre jutottak, hogy a szertartás előtt a maja-kék komponenseit lassú tűzön hevítve elegyítették, s keverték össze.
Gary Feinman szerint az emberáldozat része volt a Csak esőisten jóindulatát elnyerni hivatott szertartásoknak, hogy az viszonzásul kellő mennyiségű csapadékot biztosítson a mezőgazdasági növények, így a kukorica termesztéséhez.
Feinman szerint a szertartások során a maják a víznyelő mellett készítették el a kék festéket. Ezzel díszítették az istenségnek ajándékba szánt agyagedényeket, amelyeket a víznyelőbe dobtak.
Ám ugyanígy festették ki az áldozatként szolgáló embereket, majd szintén a víznyelőbe dobták őket, ahonnan az ásatások során körülbelül 120 csontváz került elő számos egyéb rituális tárggyal egyetemben.
"A férfiak szívét feltehetően kivágták, mielőtt vízbe fojtották volna őket" - vélekedett a kutató.
Ismertetése szerint a víznyelő alján 4,3 méteres kék ragacsréteg került elő: ez feltehetően a víz által az áldozatokról és az áldozati tárgyakról lemosott festékből alakult ki.
"A maják az indigót, a gyantát és a fehér agyagot orvosi célokra is használták" - mondta Dean Arnold, a Wheaton College és a Field Múzeum antropológusa, aki szintén részt vett a kutatásban.
Hozzátette: A három gyógyszerkomponensből lassú tűz fölött rituálisan elkészítették a maja-kéket - a víz gyógyító erejének jelképét egy agrártársadalomban.
A kutatás eredménye az Antiquity című folyóiratban látott napvilágot.
