Doug Cook, elmondta, hogy a kaliforniai Mojave-sivatagban fekvő goldstone-i óriásteleszkóppal elvégzett radarmérések alapján kapott talajfelszíni jellemzők főként azért fontosak, mert ezt a holdi vidéket jelölték ki a legvalószínűbb leszállási körzetnek, ha majd az emberiség visszatér a Holdra, hogy immár huzamosabb időre megvesse lábát a Föld égi kísérőjén.
Nevezetesen a 19 kilométeres átmérőjű Schakleton-kráteről és környékéről van szó. A szakemberek elsősorban azért veszik számításba ezt a térséget, mert korábbi vizsgálatok kimutatták: a kráter mélyén, ahova a Nap sugarai sohasem jutnak el, nagy mennyiségben található fagyott állapotú víz. A szakemberek ezért a húszas évekre várható Hold-expedíciók megtervezésénél a vizet tartalmazó kráter vidékét ideális helynek vélték a leszállásra, és az űrhajósok ottani tevékenységének a megszervezésére, mert ha ebbe a térségbe jutnának el az asztronauták, nem kellene vizet szállítaniuk a Földről. A megfagyott holdi vizből megfelelő kezeléssel - túl azon, hogy emberi szükségletekre lehetne felhasználni -, hidrogénre és oxigénre bontva rakéta-hajtóanyagot is elő tudnának állítani.
A most kiértékelt radarmérési adatok viszont arra mutatnak: azon kívül, hogy ott víz van, más nem indokolja, sőt zavarja, azt az elképzelést, hogy a Hold déli sarkvidéke ideális hely a leszállásra. A környéken hatezer méteres magasságot is meghaladó hegyek emelkednek, illetve a Grand Canyon méreteinek négyszeresével egyező mélységű hasadékok húzódnak, vagyis a leszállás végrehajtásához már korántsem kedvező, mi több veszélyes holdi tájról van szó.
Ezek a tények a Hold-utazást tervezőknek valószínűleg még komoly fejtőrést okoznak majd, hogy miként oldják meg vízszerzéssel kecsegtető térségbe az ember biztonságos eljuttatását, vagy egy másik leszállási körzetet keressenek.
