A japánok számára az emberszerű, érzelmeket felfogni és kimutatni is képes robotok gondolata egyáltalán nem ijesztő vagy hátborzongató, mint gyakran Európában vagy Amerikában. Egy tokiói külvárosi egyetemen olyan gumiarcon dolgoznak, amely hat alapérzelmet képes kifejezni: dühöt, félelmet, szomorúságot, örömet, meglepetést és undort.
A felhúzható fabábúk, az úgynevezett karakurik már a XVII. században megjelentek. Különösen híres az a kimonóba öltöztetett gép, amely teát szolgált fel, s ezért a világ egyik első robotjának tekinthető: a házigazdától a vendégig vitte a teáscsészét, türelmesen várt, míg a vendég elvette a csészét, majd visszatért a házigazdához.
Japánban a robotok a mindennapi élet természetes részei: szusit készítenek, rizst ültetnek és gondoznak, porszívóznak, vendégeket fogadnak és üdvözölnek, etetik a magatehetetlen időseket, teát szolgálnak fel, s még számtalan feladatot végeznek el az iparban és a kereskedelemben. 2005-ös adat szerint japán gyárakban több mint 370 ezer robot dolgozik.
Japán számára a robotforradalom elősegítése kötelező érvényű. Mivel az ország lakosságának több mint egyötöde 65 éves vagy idősebb, az országnak jórészt robotokra kell hagyatkoznia, hogy helyettesítse a hiányzó munkaerőt, és az idősekről való gondoskodást is biztosíthassa.
Japán tehát bizonyos szempontból megelőzte Európát és Karel Capeket (1890-1934) a robotok megálmodásában, hiszen a cseh író tudományos-fantasztikus színdarabja és regénye, a R. U. R., amelyben először jelennek meg robotok (a szót az író találta ki), az 1920-as évek elején vált széles körben ismertté. Capek robotjai eleinte örömmel dolgoznak teremtőiknek, az embereknek, de végül fellázadnak, s az emberiség vesztére törnek.