Gorbacsov elvtárs 77 éves
Mihail Szergejevics Gorbacsov ritka politikai kétéltű, legendája tűzben született, az érintkezés vele bőrpírt okozhat. Kun Miklós kremlinológussal beszéltünk a Gorbacsov-jelenségről, az alkoholtilalomtól a peresztrojkán át a glasznosztyig. Arra is választ
2008. március 2. vasárnap 12:12 - Tálos Lőrinc
Az alkoholtilalomnak része volt a gazdaság gyorsításának a programjában?
Kiss Ilona: Gorbacsov, a hetedik
Látszólag két Gorbacsov van jelen a világpolitikában is: az egyik a felvilágosult européer (sôt „amerikáner") vezetô, aki felismeri, hogy a Szovjetuniónak ki kell törnie az elszigeteltségbôl, ezért hajlandó jelentôs engedményekre, a másik a hagyományos szovjet nagyhatalmi politika utóvédharcosa, aki igyekszik megôrizni a birodalmi erô látszatát. Az 1985 novemberében tartott genfi Gorbacsov–Reagan-csúcstalálkozó, a Gorbacsov által tett egyoldalú engedmények arra utalnak, hogy a szovjet politikai vezetés kezdi belátni, hogy a Szovjetunió nem bírja el egyszerre a fegyverkezés, az afgán háború és a mély belsô gazdasági válság hármas terhét. Genfben az emberi jogok kérdését Gorbacsov még belügynek minôsíti. ’86-ban már – Szaharov szabadon bocsátásának szimbolikus gesztusával – ebben is enged.
[...]
Skizofrénia – ahogy Bulgakov regényében megmondatott? Aligha. Gorbacsov egy van. Az, aki kiválóan ért a nyilvánosság megdolgozásához. Ha nómenklatúraravaszság kell hozzá, akkor azzal, ha nyugatias sárm, akkor azzal. A leghatékonyabb s legtartósabb eszköznek a Gorbi-láz két narkotikuma, a glasznoszty és a peresztrojka bizonyult.
[...]
A nyilvánosság tere 1986 és 1989 között az egyik oldalon szélesedik, a másikon szûkül. Hihetetlen mennyiségben jelennek meg egymás után (pontos adagolásban és idôzítéssel persze) nagyon fontos mûvek, adatok. Az 1985-ös ôszi moszkvai könyvvásáron például még nem engedélyezik az angol kiadónak Orwell 1984-ének kiállítását, 1989-ben már a népszerû „vastag folyóirat", a Novij Mir közli.
A másik oldalon azonban egymás után látnak napvilágot az emberi jogokat korlátozó rendeletek és törvények: 1988-ban kihirdetik a gyülekezésrôl szóló törvényt, amely a korábbinál is nagyobb jogokkal ruházza fel a különleges belügyi alakulatokat, 1989-ben megváltoztatják a büntetô törvénykönyv azon cikkelyét, melynek alapján szabadságvesztéssel vagy súlyos pénzbüntetéssel sújtható az állami vagy társadalmi szervek megsértése vagy diszkreditálása. Nem véletlen, hogy az igazi sajtótörvény is csak 1990-ben születik meg.
Beszélő 1999/6
Forrás:
beszelo.c3.hu
Főleg a munkamorál miatt vezették be, de elhangoztak olyan indokok is, hogy kihal az orosz nép, mert impotensek lesznek a sok ivástól. Megalakult az Absztinensek Szövetsége, annak az alelnöke – akit én ismertem – egy tök részeges ember volt, de karrierizmusból belépett, sőt mint mondtam az alelnöke is lett. Az uszkarényije, vagy gyorsítás maga, a szokásos, sztálini – nálunk sztahanovista mozgalomként ismert – jelenség volt, meg is bukott gyorsan.
Nem vagyok benne biztos, hogy a peresztrojka hazai termék volt. Gazdasági kényszerek vezettek hozzá. Ahogy a Sztálin alatti nagy építkezések, vagy a GULAG is aláásták a gazdaságot, ugyanúgy teljesen immobilis kezdett lenni a nagy volumenű termelés. A minőség elkezdett lefelé menni, még a hadiiparban is. Hiába voltak korábban ezek a világ legjobb gépei, egy idő után ez megállt, mert mondjuk a komputer részük már nem volt modern, és így tovább. Nagyon sok volt az ipari kémkedés, ami furcsa módon megakasztotta a laboratóriumok működését. Már a hadiipar sem volt a régi. Ebben Reagannek is szerepe volt a csillagháborús tervvel, ami rákényszerítette a Szovjetuniót a fegyverkezési versenyre. Az amerikai hadiipar végül térdre kényszerítette a Szovjetuniót, mert annyi hadikiadása lett, hogy a technikát már nem tudta fejleszteni. Továbbá nagyon-nagyon elmaradott volt a társadalom és a KGST is nagyon rosszul működött. Tehát sok oka volt a peresztrojkának, alá akarták vele dúcolni a rendszert. Eleinte még Gromiko, és más hasonló őskövületek is támogatták papíron. Aztán elkezdték Sztálint is bírálni, de ezek mind álságosak voltak, Gorbacsovot már sodorni kezdte az élet. A magyar választások után, ’90-ben már Leninre is mert valami kedvezőtlent mondani a tévében.
Sokan a glasznoszty politikáját tartják annak, ami visszafordíthatatlanul megbontotta a diktatúrát, mint amikor feltör a buzgár a gáton, és idővel elmossa az egészet.A glasznoszty, a nyitottság politikája úgy esett, hogy megnyitotta egy kicsit a csapot, és úgy tűnt, hogy már nem lehet elzárni, és most már mindig nagyobb lesz a szólás- és véleményszabadság, mint azelőtt. De nem így történt. Ma bizonyos dolgokat meg lehet írni és bizonyosakat nem. Sztálint lehet bírálni, ugyanakkor az akkori gyilkosságokkal együtt lehet dicsérni is, Putyint viszont már nem lehet bírálni. Annak, hogy Gorbacsov alatt szabadabb lett a sajtó, nagy szerepe volt a rendszer aláásásában. De ez megfordíthatónak bizonyult. Ma lehet meztelen, akár perverz képeket is közölni – ami korábban elképzelhetetlen volt – de Putyinról már azt se lehet leírni, hogy álszent, amikor keresztet vet. Már Jelcin alatt kezdett ez a szabadság eliminálódni, például nem adtak papírt, dotációt, és más hasonló trükköket vetettek be, de ma keményebben és nyíltabban teszik ugyanezt, mert Jelcinről még le lehetett írni bármit.
Gorbacsov reformer volt, vagy ügyesen hiteti ezt el magáról, és csak sodródott abba az irányba, amit a történelem megírt a számára? Irányította a szovjet totalitárius rezsim bomlását, vagy azok a szituációk uralták őt, amihez részben a kommunista rendszerek mai szemmel nézve abszurd módon ostoba döntései és nyugat csendes aknamunkája vezetett?Nem csak nyugaton, nálunk is igen gyakran úgy tekintenek Gorbacsovra, mint reformerre, de ez a nézet hamis. Nagyon meghatódtam, amikor beutazta Latin-Amerikát, hogy létrehozzon egy zöld internacionálét – nem is tudom miért gondoltam azt akkor, hogy ezt komolyan gondolta – később tudtam meg, hogy az orosz fegyverkereskedelmi lobbi megbízásából utazgatott. Nagyon pénzéhes ember egyébként, igen sok pénzt kér egy-egy interjúért, ezt csak háttérinformációként jegyzem meg. Ennek a pozitív képnek a kialakulásában szerepe van annak – ezt tapasztalatból tudom – hogy mindenütt azt mondja, amit a közönsége vár tőle. Óriási simulékonyságra tett szert, bármikor el tud menni a nyilatkozataival egyik, vagy másik irányba, de most már egy bizonyos ponton nem megy túl. Sztálint nagyon dicsérni neki ma már nem túl kifizetődő, mert attól csak hülyének fogják tartani, pedig korábban ez is jellemző volt rá, ’81-ben még voltak sztálinista elszólásai és durvaságai. Eleinte nem volt reformer személyiség, rákényszerült ezekre a lépésekre, aztán elment ebbe az irányba, ’88 körül már megint kerékkötő volt, az emberek akkor még tovább akartak menni. Eleinte nagyon szerették – igaz szószátyárnak tartották – ’96-ban már csak 1 százalék körüli eredményt ért el az elnökválasztáson. Tudni kell róla, hogy nem nagyon mozog testőrség nélkül, mert többször megpofozták, a lakosság egy része még ma is nagyon gyűlöli.